A Saints tavaly négy különböző kezdő QB-val is kénytelen volt kiállni: Jameis Winston, Taysom Hill, Trevor Siemian és Ian Book. Ennek ellenére a csapat csak a tiebreakereknek köszönhetően maradt le a rájátszásról. A jó szereplés így elsősorban a kiváló védelemnek volt köszönhető, az egység pedig épp a tavalyi év miatt is tele van önbizalommal. Erről a Saints egyik vezére, Cameron Jordan beszélt, via NFL.com.
“Az, hogy ilyen sokat tudtunk nyerni, az az önbizalmunkat az egekbe repítette. Rájöttünk, hogy nem csak meccsben tudunk maradni miattunk, hanem meccseket is tudunk nyerni a védelem által, ráadásul több különböző kezdő irányítóval. Két éve 5-0-s mérleget értünk el Teddy Bridgewaterrel, tavaly 3-1-et Taysom Hillel, idén 5-1-gyel kezdtünk Jameisszel, aztán még három irányítót kellett rotálni és így is 9-8-cal végeztünk. Ha bármelyik másik csapat ezzel nézne szembe, elérnék egyáltalán az 50%-os mérleget?
Támadóoldalon sok volt a változás az utóbbi években a Saintsnél (Drew Brees visszavonulása, a sérülések, most Sean Payton visszavonulása), azonban a védelem nagy része egyben maradt (még ha safety poszton ki is cserélődött a kezdő duó), és Dennis Allen védőkoordinátor is maradt a csapatnál főedzőként, így várhatóan 2022-ben is a liga egyik legjobb védelme lesz a New Orleans-i.
Az pedig majd kiderül, hogy Payton távozása mennyire hátráltatja a támadókat, ahol viszont teljesen kicserélődött az elkapósor, és talán most megússzák QB-sérülés nélkül is.

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
Ìgy legyen!