AJ Brown idén került az Eagleshöz és Tyreek Hillhez hasonlóan ő is nagyon bizonygatja, hogy az új irányítójával minden a legnagyobb rendben, a határ pedig a csillagos ég. Most épp azon akadt ki a Twitteren, hogy megjelentek olyan riportok, melyek szerint az Eaglesnél egyelőre nagyon nincsenek megelégedve Jalen Hurts teljesítményével.
“Azt tweeteltek és hisztek, amit csak akartok. Például azt, hogy sackelték őt 7 vs. 7 gyakorlatoknál, amikor nem is voltak pass rusherek a pályán. Ezek a negatív riportok mind hazudnak”
– reagált az elkapó arra, hogy Hurtsnek volt egy olyan 10 játékos sorozata, amikor három INT-t dobott, háromszor sackelték, a maradék négy passza pedig sikertelen lett. A riport egyébként az Eaglest ezer éve követő Derrick Gunntól származott, szóval alighanem tényleg nem volt csúcsformában Hurts. Erre egyébként viccesen úgy reagált Brown, hogy 10 játék alatt három TD-t kapott el Hurtstől, négy játéknál Donovan McNabb és Terrell Owens összebalhéztak a pályán, a maradék háromnál pedig Vince Papale visszatért a nyugdíjból és ő is elkapott három touchdownt – ezzel két ikonikus Philly momemtumot is megidézve, amivel mindenképp belopta magát a szurkolók szívébe.
Nem mintha ennek most olyan nagy jelentősége lenne. Persze nem ideális, de tavaly például számtalan negatív edzésriportot lehetett olvasni Matt Staffordról vagy Ja’Marr Chase-ről, aztán finoman szólva is elég jó szezonjuk volt.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
“…tavaly például számtalan negatív edzésriportot lehetett olvasni Matt Staffordról vagy Ja’Marr Chase-ről, aztán finoman szólva is elég jó szezonjuk volt.”
Lefordítom, hogy Dani is megértse: fizuemelést szeretnék! :D
Bár nincs jelentősége, nincs nem sok jóval kecsektet.
ja, cornerback nem sackelhet?
Megszabhatják azt is, hogy senki nem sackelhet. 🤷♂️
Annak mondjuk nem sok értelme van hogy 6-7 másodpercig rohangál egy olyan playben ahol 3 másodpercnél kéne passzolnia, mert értem én hogy jó ha improvizál, de az OC meg azt szeretné látni, hogy képes-e végrehajtani az adott playt úgy, ahogy az meg van írva
Szóval igenis zsákolja be a spy ha éppen úgy van