Connect with us

Minden ami NFL

Breakout players 2022 – AFC East

Idén is megnézzük, kik azok a játékosok, akik nagy ugrásra lehetnek képesek, akár a semmiből lépnek elő biztos kezdővé, akár egy jó kezdőből lesznek a liga legjobbjai: ők a breakout playerek. Az AFC Eastben paradigma váltás zajlott le, azonban minden csapatnak megvannak a céljai, amik eléréséhez szükségük volna pár előre lépő játékosra.

New York Jets

Ki lehet breakout játékos?

Nem indult igazán jól egyik tavalyi újonc irányító karrierje sem. Nem kivétel ez alól Zach Wilson sem. Az 1/2-es irányító 13 meccsen kezdett, mégsem érte el a 10 passzolt TD-t, ellenben a labdát 16-szor is eladta (11 INT és 5 fumble). Pár felvillanáson kívül nem tudta igazán jól mozgatni az offense-t és nagyon döcögős volt az egész támadójáték. Idén azonban már második szezonját kezdheti meg Mike LaFleur kezei alatt. Jobban értheti majd a sémát és hogy mit is kérnek tőle az edzők. Mindemellett sokat erősödött körülötte a csapat is. A tavaly ugyancsak első körös Vera-Tuckernek is jót fog tenni a rutin és az, hogy az egységbe egy olyan kiváló játékos is érkezett mint Laken Tomlinson. Ha Mekhi Becton is vissza tud térni arra a szintjére, amit még újoncként mutatott, egy egészen korrekt fal állhat majd Wilson előtt.

A protekció mellett azonban a játékostársai is jobbak lettek. Kapott egy első körös elkapót Garrett Wilson személyében és a class legjobb futója is a Jetsben kötött ki. LaFleur rendszerében nagy hangsúly van a futójátékon, ami ha sikeres, egy irányító élete is sokkal könnyebb. Mindemellett a Jets védelme is előreléphet. Saleh első évében nem igazán jött ki még az a teljesítmény, amit San Franciscóban láthattunk, de két teljesen új kezdő corner érkezett és ha Lawson visszatérését is ide vesszük, akkor két teljesen új külső pass rusher lesz majd az egységben.

Ki lehetne még?

A cikk folytatódik!Mindössze havi nettó 1500 forintért több tucat prémium cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz.Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!