Connect with us

Minden ami NFL

Breakout players 2022 – NFC West

Az elmúlt négy Super Bowlon három alkalommal is a Nyugati csoportból delegált csapatot az NFC, így joggal mondhatjuk, hogy az elmúlt évek egyik legerősebb divíziójáról van szó. Izgalmak az idei évre is bőven akadnak. A címvédőt az iránytót cserélő 49ers hívja ki, miközben a Cardinals továbbra is próbálja elérni a stabil playoff szintet. Ezen hármas mögött pedig egy teljesen újjáalakuló és átmeneti év elé néző Seattle keresi azon játékosait, akikre hosszú távon is számíthat.

Arizona Cardinals

Ki lehet breakout játékos?

Hiába a két egymást követő első körös linebacker választás, az egység legjobb játékosa 2021-ben még az a Jordan Hicks volt, aki idén már nem tartozik a Cardinals kötelékébe. Ez nagy teher, de nagy lehetőség is az Isaiah Simmons – Zaven Collins kettősnek. Simmons második szezonjában már kezdő játékos volt, de az elvárt all around teljesítmény még elmaradt tőle. Ugyan továbbra is egy rendkívül atletikus játékosról van szó, a passz elleni védekezésben nem tudott még úgy kiteljesedni, ahogy azt remélték tőle. Azonban azok után, hogy újoncként nem egész 400 snapje alatt 5 TD-t is engedett, tavaly már 1000 fölötti snap mellett csupán egyet.

Társa, Collins hasonló utat jár egyelőre be, mint Simmons. Újoncként csak epizodista volt, 200 körüli snap számot produkált, idénre azonban Hicks helyén kezdőként számolnak majd az ex-Tulsa játékossal. Ránézésre egy nagyon modern duót alkothatnak majd a pályán. Collins a futás elleni védelemből kell elsősorban kivegye a részét. A fal mögött a nagy termetéből és jó mozgásából adódóan ő lesz inkább a fizikálisabb játékos, míg Simmons a fürgesége és atletikussága révén a coverage egységbe kell besegítsen. Papíron jól néz ki, előre gondolkozott az Arizona és fiatalított a poszton, kérdés, hogy sikerül-e megugrani a kívánt szintet, ami két első körös linebacker esetén nincs alacsonyan.

Ki lehetne még?

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Bár a tavalyi év elején remekül kezdte a karrierjét, Rondale Moore kihasználtsága az év későbbi szakaszában visszaesett. Christian Kirk távozásával és DeAndre Hopkins eltiltása miatt azonban az év elején a támadósor első számú fegyvere is lehet belőle. Egyedül Hollywood Brown lehet veszélyes Moore targetjeire az év elején, de Rondale a slotból indulva mindig könnyebben megdobható célpont lesz mint a széleken a Brown – Green kettős. A látványos bombákat elsősorban persze lehet, hogy a szélső duónak osztogatja majd ki Murray, de a több labdaérintésből összességében hamar kiderülhet, hogy labdával a kezében a keret legveszélyesebb játékosa Moore az arizonaiak rosterén.

Los Angeles Rams

Ki lehet breakout játékos?

Borzasztó hálátlan feladat egy jövőbéli Hall of Famer játékost pótolni egy csapatban. Joseph Noteboom azonban az elmúlt két szezon alkalmával megmutatta, hogy amikor be kellett ugrania Whitworth sérülései miatt a vak oldali tackle pozíciójába, akkor megállta a helyét. A tavalyi bajnoki menetelésben csupán 3 meccsen kellett helyettesítenie Whitworth-öt, de 2020-ban egy bő fél szezonon át volt a csapat kezdő játékosa a bal oldalon. Ennek honorálásaként a Rams meg is dobta egy 3 éves 40 milliós szerződéssel, nehogy máshol kössön ki és derüljön ki róla, hogy egy korrekt left tackle-t rejtegettek eddig a rosterükön. A bizalom tehát megvan, az eddigi produkció ezt indokolja is, most már csak Noteboomon áll, hogy él-e vele.

Ki lehetne még?

Darious Williams sokat profitált abból, hogy a liga talán legdominánsabb cornere játszott a túloldalán az elmúlt években, ennek jutalmaként pedig a Jaguars meg is dobta egy kis pénzzel. David Long két év padozás után tavaly már a csapat harmadik számú cornere volt és mivel Ramsey sokszor a slotban állt fel, elsősorban a pálya szélén számítottak rá. Williamst nem pótolta a Rams az offseasonben és bár Troy Hill visszatér a csapathoz, ő leginkább slot CB. Long előtt ott a lehetőség, hogy megszerezze a távozó Williams kezdő pozícióját. Tavaly hasonló elkapási százalékot engedett mint a Ramsey, Williams kettős, azonban ő egyetlen engedett touchdownra két interceptiont is jegyzett. Ez az arány pedig a kezdő duónál nem volt ilyen impresszív.

San Francisco 49ers

Ki lehet breakout játékos?

A csapat, amely tavaly egy lépésre volt a Super Bowltól az idei évre irányítót cserél és a tavaly 3 első körért megszerzett reménységét teszi a csapat élére. Innen nem lehet nem Trey Lance-t hozni breakout játékosnak. Kyle Shanahan rizikózott és most feszülten várja a liga, hogy bejön-e a kockáztatása. Látható volt az elmúlt években, hogy ez a San Francisco egy maximum közepes irányító teljesítménnyel is milyen messze tud eljutni. Azonban hiába a várakozásokon felüli szereplés, egy bizonyos ponton nem tudott túljutni a gárda (még akkor sem, ha egyszer sikerült azért Garoppolóval a döntőbe jutni). Lance-ből tavaly rettentő keveset láthattunk. Mindössze 86 dropbackje volt amire 600 yardot passzolt öt passzolt- és egy futott touchdown mellett és kétszer adta el a labdát. A fiatal játékos hatékonyságban nem tudta még tavaly felvenni a versenyt Garoppolóval, de egyértelmű, hogy Lance-szel a csapat plafonja sokkal magasabban lehet. Hiába remek a védelem, tízen pontokkal nem lehet konstansan playoff meccseket nyerni. A Lance projektben bármi benne lehet a csúnya földbeállástól a Super Bowl menetelésig. Trey azonban remek szituációban van. Shanahan a liga egyik legjobb és legkreatívabb támadó elméje, a csapat körülötte a konferencia egyik legjobbja. Ha élni tud a lehetőséggel, akkor a liga egyik legjobb csapata is lehet a 49ers. Ez a fajta óriási amplitúdó miatt 2022-ban talán a legizgalmasabb csapat lehet a San Francisco.

Hogyan változik a 49ers támadósora idén, és mit várhatunk Trey Lance-től?

Ki lehetne még?

A 49ers védelme Bosa, Armstead, Warner vagy a korábbi védőkoordinátor Robert Saleh nevétől volt hangos az elmúlt években. Tavaly DeMeco Ryans azonban megmutatta, hogy nem csak a jelenlegi Jets vezetőedző tud a sztárok mellett a sok közepes játékosból egy elit egységet formálni. A csapat védőkoordinátora szinte egymaga ejtette ki a tavalyi évben a konferencia két elit támadósorát ráadásul mindkettőt idegenben, Dallasban és Green Bayben. Olyan korábban csak kiegészítő emberek tudtak a keze alatt karrier évet produkálni, mint például Samson Ebukam, aki Bosa túloldalán remekelt, vagy formált a teljesen középszerű cornerekből egy remekül funkcionáló egységet. Ryans, ha meg tudja ismételni a tavalyi munkáját, akkor az egyik legforróbb név lesz év végén a vezetőedzőt kereső csapatok körében. Könnyen lehet, hogy mindössze 5 évvel azután, hogy edzőként megkezdte karrierjét a 49ersnél, 2023-ban már egy másik csapat főedzői székében találja majd magát.

Seattle Seahawks

Ki lehet breakout játékos?

Nem a legszebb korszakát éli a Seattle. A 2010-es évek egyik legjobb csapatának kerete mára teljesen kicserélődött, aminek a hab volt a tortáján, hogy az eddig egyetlen Super Bowlját megnyerő keret két utolsó bástyája is távozott Russell Wilson és Bobby Wagner személyében.

Egyikőjük pótlása sem egy hálás feladat és valószínűleg súrolja a lehetetlent is a 2022-es szezonra, azonban a védelem vezérévé így egyértelműen Jamal Adamsnek kell fellépnie. A két első körös cetlit sosem fogja megszolgálni a korábbi Jets játékos, de ez már az elcserélése pillanatában is borítékolható volt. A vezérét vesztett védelemben azonban egyértelműen ő most a legnagyobb név. Adams a Jets védelmében 3 év alatt 3 All-Pro tagságot szedett össze és a liga egyik legjobb védője volt. Remek szerelő, kiemelkedő blitzelő, aki még olyan korszakos tight endeken is képes volt eredményesen védekezni mint Rob Gronkowski. Amióta azonban elcserélték Seattle-be, nem láthattuk ezt a formáját. Neki már megvolt a breakoutja a ligában, így a jó szóhasználat rá inkább a comeback lenne, ha Clint Hurtt új védőkoordinátor úgy játszatná, ahogy arra alkalmas. Őszintén megvallva nincs túl sok érdekes játékos ezen a 2022-es Seattle rosteren, kevesen vannak, akikből kinézné az ember, hogy majd most berúgják az NFL kapuját. Adamsben azonban a korábbi évei miatt megvan a potenciál, hogy ismét All-Pro szinten játsszon. Karrierje elején sem volt sokkal tehetségesebb keret körülötte mint most Észak-Nyugaton, de ha jól használják, könnyen lehet újra az egysége messze legjobb játékosa majd.

Ki lehetne még?

Megmondom őszintén, hogy baromi nagy bajban voltam, amikor a támadósorból kellett választanom játékost. Mind Geno Smith, mind Drew Lock esetében az utolsó esélyt kaphatja meg valamelyik mint kezdő irányító a ligában, azonban a legkisebb mértékben sem hiszem, hogy képesek lennének olyan teljesítményre, ami illene a breakout titulusra. A két elit elkapó mellett csak kérdőjeles játékosokat látok, akikből valaki biztosan ki fog jobban emelkedni: Swain, Eskridge, esetleg Goodwin, de nem gondolom, hogy Metcalf és Lockett mellett elég domináns tudna lenni bárki is, hogy megakadjon rajta a szemünk. A támadófal közepén max átlagos játékosok, a szélein pedig újoncok fognak állni.

Így a futósorból hozom inkább a kezdő duót. Rashaad Penny, a 2018-as első körös választott alig került pályára tavaly is, azonban év végén 5 meccsen képes volt olyan domináns játékra, hogy végül vezette is a házi ranglistát a futott yardokat tekintve. 5 meccsen 671 yardot hozott 7,2-es elképesztő átlaggal. A Seattle rostere tele van futókkal, hiszen Penny mellett továbbra is itt van Chris Carson, akinek a sérülése még mindig nem tisztázott, de ha ő esetleg harcképtelen is volna, a Hawks a 2. körben draftolta Kenneth Walkert. Az ex-Michigan State játékos ráadásul nem épp egy change of pace típusú játékos, aki Penny társaként villoghatna. Elsősorban mindketten inkább a boxon belül képesek a kiemelkedő produkcióra. Hosszútávon így Walkernek van nagyobb esélye a csapatban maradni, hiszen ő még évekig olcsó, de az év elejét lehet, hogy még Penny kezdi majd meg. Az egyik futótól kiemelkedő szezont várok, már csak azért is, mert a Seattle a liga egyik legtöbbet futó csapata lehet az előttünk álló szezonban. A támadófal nem tökéletes, de sok kicsiből sok is összejöhet és ha az egyik futó ki tudja harcolni a kezdő posztot év végére, meggyőző számai is lehetnek majd.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!