Ezen a hétvégén rendezik a magyar amerikai futball kiemelt osztályának, azaz a HFL-nek az elődöntőit. Szombaton 15 órától az első kiemelt és veretlen Fehérvár Enthroners fogadja a Miskolc Steelerst, majd vasárnap 18 órától jön a budapesti rangadó a Budapest Cowbells és a Budapest Wolves között.
Az Enthroners a HFL-ben nagyon magabiztosan ment végig az alapszakaszon, emellett az osztrák másodosztályban és a CEFL-ben is szerepelt, így a hosszú idény végéhez közelítenek, ami már fizikailag és mentálisan is megterhelő lehet – ráadásul nemrég támadókoordinátort is kellett váltaniuk. Ennek ellenére ők számítanak a favoritnak nem csak most a Steelers ellen, hanem ha bejutnak, akkor a döntőben is, hiszen a legjobb kerettel rendelkezik itthon. Két hete egyébként összecsapott már a két gárda egy tét nélküli mérkőzésen, akkor egy lassabb kezdés után magabiztosan 28-7-re nyert a fehérvári együttes. A Steelers védelmébe ahhoz képest visszatér pár kulcsfigura, emellett a Vasyl Jordan – Carson Oulette párosban bízhatnak a miskolciak.
A Wolves és a Cowbells mindig parázs meccset játszik egymással, így most sem kell motiválni a játékosokat, hogy odategyék magukat. Ráadásul ki is pihenhették magukat a felek, hiszen a Wolves három-, a Cowbells négy hete lépett pályára utoljára a HFL-ben – ez a sérültek felépülését is nagyban segítette. Az alapszakaszban a Kolomposok az utolsó pillanatokban fordították meg a mérkőzést, így most is kiélezett összecsapásra van kilátás. Fontos különbség ahhoz a meccshez képest, hogy Bencsics Márk helyett Tóth Levente fog irányítani a Wolvesnál, így nagyon sok fog múlni a Farkasok futójátékán.
Mindkét mérkőzést élőben lehet majd követni a Youtube-on a HFL TV csatornán, ahol Cselleng Ádámmal és Kovács Sándorral be is harangoztuk a találkozókat:
A döntőt két hét múlva, július 16-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Wаtch mе mаsturbаtе оn wеbсam 👄 https://jpeg.ly/w_6R
Mi a toszt csináltatok a hanggal? A szöveg fele nem hallatszik.