Ahogy mi is megírtuk, Kyler Murray-nek kötelező meccselemzéses házi feladatot írt elő a hosszabbítása: az irányítónak minden meccshéten legalább négy órán át meccsfelvételeket kellett volna elemeznie, és ha ezt nem teljesíti, akkor bukja a garantált tartalmakat a szerződésében. Ez a rendhagyó kitétel azonban elég nagy médiafelhajtást és feszültséget generált, Murray is kikérte magának, emiatt a csapat végül kivette ezt a szerződéséből, írja a PFT.
A Cardinals aggodalma nem volt teljesen alaptalan. Bár Murray most tagadta, hogy ne készülne az ellenfelekből, de egy tavaly decemberi New York Times interjújában gyakorlatilag beismerte, hogy nem fordít kifejezetten sok időt felvételek elemzésére, mert szerinte amúgy is sok mindent jól lát.
Mindezek fényében jogosan merül fel a kérdés, hogy egyrészt amennyiben a csapat nem bízik az irányítójában, akkor miért adott neki egy 230 millió dolláros hosszabbítást, illetve Murray miért írta alá a szerződését egy olyan kitétellel, ami miatt nyilvánosan felháborodik?

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
- Triple Coverage #591 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (1. rész)
- Cousins nem akar kétszer pofára esni: csak a draft után fogad el bármilyen cserét
- A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Jól halad Stefon Diggs felépülése, ami megdobhatja a piacát is
- Meccsek kiülésével fenyegethet Trey Hendrickson
- A Giants még versenyben van Russell Wilsonért
- Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Amikor a 10 milliárd dolláros franchise zsugori – Cowboys FA-értékelő
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
– Ugye megnézted a meccseket?
– Persze, persze
– nem vót a kezedbe videjózás közbe Dosztojevszkíj?
– Nem, már rég nem szívtam ilyet…
– nem vót a kezedbe videjózás közbe pléjsztésöny kot-roller?
– Nem…!
– Nem vót az öledbe videjózás közbe Kata, Kiva, Eva vagy a TAO?
– Neeem!
– Melyik a kedvenc nickel formációd a kallofdutyiból?
– Az melyik meccs is vót? Ja megvan…Hát az öt DE, AK-47-esekkel
– Lebuktál!
– Jó , jó de ez most számít?!
– Ó..hát…ja … nem, nem számít!