Connect with us

Hír

Sean McVay szerint jobban kellett volna kezelnie Jared Goff elcserélését

Nagyon érdekes ívet írt le Jared Goff pályafutása a Ramsnél. 1/1-es irányítóként érkezett, a Hard Knocksban kiderült, hogy azt sem tudja, hol kel fel a nap, majd Jeff Fisher alatt újonc évében szenvedett. Utána megváltóként jött Sean McVay, akivel Super Bowlig jutott és a jobb irányítók közé tartozott, így kapott is egy nagy szerződéshosszabbítást. Majd kiderültek a rendszer és Goff limitációi is, így pedig cserére szánta el magát McVay és a Rams, hogy aztán Matt Stafforddal az első évben megnyerjék a Super Bowlt.

Érthető módon a cserét egyáltalán nem bánja McVay, azonban azt mindenképp sajnálja, ahogy kezelte, kommunikálta az egész trade dolgot Goff kapcsán. Erről beszélt Mike Silver podcastjében.

“Ez fájó dolog, ugyanis az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy jól kommunikáljak – tisztán, nyíltan, őszintén. Biztosra akarok menni, hogy nem éri meglepetés a játékosokat és az edzőket, és hogy tisztelettel állok hozzájuk. Azt kívánom, hogy bárcsak jobban kommunikáltam volna vele személyesen. Azért volt rossz, mert sosem akarnám, hogy félreértse, hogy mennyire értékelem, tisztelem Jaredet. Nehéz döntés volt? Igen. Voltak dolgok, amiket jobban kezelhettem volna, hogy tisztábban lásson? Egyértelműen.

Ha újracsinálhatnám, akkor még mielőtt Cabóba utaztam volna, amikor ott volt az esély, hogy Matt Stafford elérhető lehet, akkor leültem volna vele és ahelyett, hogy felhívom, szemtől szemben elmondtam volna, hogy ha ilyen lehetőségünk lesz, akkor azt megvizsgáljuk.”

McVay ugyan nem akart kifogásokat keresni, azért azt elmondta, hogy sokkal gyorsabban lezajlott a folyamat, mint gondolta, ugyanis szerinte legalább egy hét munkája sűrűsödött be egy-másfél napba, miután kiderült a nyilvánosság számára, hogy érdeklődnek Stafford iránt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!