A safety az új futóposzt – ez volt az általános vélekedés 2018-ban, amikor úgy tűnt, hogy Todd Gurley berobbantja a futópiacot a Ramstől kapott évi 14,3 millió dolláros szerződésével. Ez az év volt a safetyk megítélésének mélypontja: bizonyított veteránok voltak kénytelenek százezrekért aláírni és panaszkodtak arról, hogy miért nem álltak futónak még az egyetemen. Az RB-k viszont pár éven belül a helyükre kerültek, és úgy néz ki, hogy lassan a safetyk is értéküknek megfelelően lesznek kezelve.
A safety az egyik legnehezebben megfogható poszt az NFL-ben. Igazi aduk lehetnek egy jó védőkoordinátor kezében, de ha jól végzik a dolgukat, akkor láthatatlanabbak, mint egy shutdown corner, ellenben a hibáik utolsó emberként rendre TD-be kerülnek a védelemnek. Tovább nehezítette a dolgukat, hogy a többségük még a 2010-es évek elején is be volt skatulyázva strong- és free safetyvé. Mindkét posztnak megvoltak a maga prototípusai és követelményei, amik eléggé el is tértek egymástól, így egy olyan mindenben jó safety, mint például Derwin James vagy a csúcsformában lévő Jamal Adams nem nagyon tudott kitűnni.
Ha valaki nem volt olyan korszakos tehetség, mint Troy Polamalu, Earl Thomas vagy Ed Reed, akkor ott ragadt az értéktelenség mocsarában. A beskatulyázás és túlságosan statikus szerepkör miatt a legnagyobb sztárokon kívül mindenki pótolható volt, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve a védelmi rendszerek sem különösebben támaszkodtak a safetykre. Ez utóbbi természetesen a támadórendszerek miatt volt így: a passzjáték előretörése ide vagy oda, a Patrick Mahomes generáció előtt egyik offense alapja sem volt a nagy játék és pálya hátsó harmadának konstans támadása.
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
A 21. század offense-eit 2018-ig Tom Brady, Peyton Manning, Drew Brees és Aaron Rodgers, illetve a rájuk épített támadósorok határozták meg (mivel ezek voltak a legjobbak, többnyire mindenki ezt próbálta másolni):
- Manning faék egyszerűségű, limitált számú játékból álló rendszere a tight endekre épült és a pálya középső harmadát támadta.
- Brady a karrierje elején egy game manager volt, és ugyan volt olyan éve, amikor 20 yardnál rövidebbre ritkán nézett (az első Bucsos évében, 2007-ben Randy Mosszal és 2017-ben, amikor McDaniels azt találta ki, hogy most így nyerjenek), az ő stílusának a rövid- és középtávú passzjáték felel meg tight endekkel, slot elkapókkal és elkapni tudó futókkal.
- Breesnek soha nem volt igazán erős karja és Sean Paytonnal leginkább a gyors és rövid játékokra épülő west coast offense-t nyomták.
Aaron Rodgers volt gyakorlatilag az egyetlen, aki olyan rendszerben játszott, ami konstans épített a nagy játékokra. Ugyanakkor itt érdemes megjegyezni, hogy ez nem igazi rendszer volt: egyszerűen Rodgers olyan szintű hatékonysággal tudja odadobni a szélen lévő, gyakran rosszul szeparálódó elkapóinak a labdát, amire gyakorlatilag senki más nem képes. A Packers sokáig kizárólag az ő zsenijéből élt, és mivel nem sok hozzá fogható irányító van, így nem igazán lehetett a Green Bay támadórendszerét máshová átültetni.
A Packersön kívül egyedül Bruce Arians Cardinalsa volt az, ami Carson Palmerrel ráfixált a four verticalsra és rendszerszinten épített a hosszú játékokra (plusz ugyanezt csinálta a Bucsnál is Jameis Winstonnal és Brady első évben). Illetve még a Seahawkst lehetne kiemelni Russell Wilsonnal, de az összeomló zsebből való menekülést és mély labdákat nehéz lenne rendszernek nevezni. Szakmailag tehát nem igazán volt indokolható az, hogy a GM-ek hatalmas összegeket invesztáljanak a safety posztra.
2018-ban aztán jött Mahomes, aki Tyreek Hillel és Travis Kelce-vel új trendet indított és kvázi megreformálta a ligát – és mivel az NFL egy copycat liga, mindenki a Chiefst kezdte másolni. Egyre több támadósor kezdett a hosszú passzokra építeni, ez ellen meg leginkább úgy lehetett védekezni, ha volt mélyen hátul két safety, és lehetőleg belőlük is két minőségi – ez pedig a safety poszt kvázi újbóli feltalálásához vezetett:
A fent linkelt cikkben Dani remekül összefoglalja szakmai oldalról, miért lett mára fontos a safety pozíció. A következőkben viszont bemutatom ennek a kvázi forradalomnak a pénzügyi vonatkozását.
Beindul a safety piac
A safety poszt értékét jól mutatja, hogy 2014-ben Earl Thomas úgy lett a liga legjobban kereső safetyje, hogy évi 10 milliót kapott a Seahawkstól. Ekkor 133 millió dolláros volt a cap, vagyis egy elit safety a cap 7,5 százalékát kaphatta meg. Öt évvel később a cap 188,2 millió dollárt ért, de a legjobban kereső safetyk csak 13,5-14 millió dolláros szerződést kaptak, ami mindössze a cap növekedéssel kiigazított összeg (7,43 százaléka a fizetési plafonnak).
És fontos kiemelni, hogy a legjobban kereső safetykről van szó. Ha megnézzük, akkor még most 2022-ben is mindössze 13 játékosnak van legalább 10+ millió dolláros szerződése, miközben a PFF adatai szerint az egyes posztok top32 játékosát figyelembe véve a safetyk generálták a harmadik legtöbb győzelmet a Wins Above Replacement, azaz a Helyettesíthetőn felüli Hozzáadott Győzelmek mutató alapján. Ráadásul közülük is Kevin Byard az egyetlen, aki még 2019-ben kapott szerződéses, a 13 játékosból pedig hatan idén kaptak 100+ millió dolláros kontraktust.
Bár ez még mindig nem néz ki jól a safetyk szempontjából, de az már pozitívum, hogy tavaly Jamal Adams, idén pedig Minkah Fitzpatrick és Derwin James is ki tudott törni a körből. Míg a cap-növekedéssel kiigazított top bérnek évi 16 millió dollár körül kellene mozognia idén, ők 17,5-19 millió dolláros szerződéseket írtak alá (9,1 százalék).
A gyakorlatban persze nem néz ki annyira jól a dolog, de majd ez is javulni fog: jövőre például Jessie Bates kaphat majd a piacon egy 19 millió dolláros szerződést, de akár Antoine Winfield, Xavier McKinney vagy épp John Johnson is kaphat egy komolyabb hosszabbítást. Mindezzel együtt azért látszik, hogy egy top safety ma már nettó 17 millió dollárt hazavisz, ami ugyan a többi pozícióhoz képest nem olyan jó (csak a linebackert, a futót és a belső támadófalat előzi), de a tendencia jól látható, pláne ha jönnek majd a három safetys felállások.
Ami a top három legjobban kereső játékost illeti: a Seahawks még nem is tolta különösebben túl. Ugyan 2021-ben a 17,5 millió dolláros új pénz elég meredek volt, amikor 13-15 millió dollárt kaptak a legjobb safetyk (plusz Harrison Smith, aki kapott egy átlagnövelő 16 millió dolláros hosszabbítást 32 évesen), de összességében nem lett eget rengető az átlaga, pláne az első három évben. Ehhez képest Minkah Fitzpatrick és Derwin James sokkal jobb szerződést kapott – különösen utóbbi járt jól, aki szó szerint minden téren a legjobban kereső safety lett annak ellenére, hogy karrierje során kvázi minden második meccsét ki kellett hagynia.
Ugyan Marcus Williams viszonylag áron alul, mindössze évi 14 millió dollárért írt alá a Ravenshöz, viszont Quandre Diggs évi 13 millióért hosszabbított a Seahawksszal és két éve az is teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Justin Reid kaliberű játékos 10+ millió dolláros szerződést kapjon. A következő években alighanem feltöltődik a poszt 10+ millió dolláros szerződésekkel és a 20 millió dolláros határt is megugorja valaki. Jó eséllyel így sem lesz majd a CB-k szintjén a safetyk megbecsülése, de legalább már nem kell azon lamentálni a játékosoknak, hogy miért nem futónak mentek az egyetemen.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások