Hír

Kareem Hunt új szerződést szeretne, így nem edz a Brownsnál

Published on

Kareem Hunt már korábban is beszélt arról, hogy új szerződést szeretne, azonban ezt a Browns eddig nem volt hajlandó neki megadni. A futó ezért úgy döntött, hogy akkor péntektől ő nem vesz részt a csapat edzésein, csak egyéni gyakorlatokat végez. Josina Anderson információi szerint Hunt és ügynöke többször is elmondta a clevelandi vezetőségnek, hogy vagy fizessék meg, vagy cseréljék el – elsősorban maradna, de a játékáért megfelelő kompenzációt is szeretne.

Mary Kay Cabot pedig arról számolt be, hogy a Brownsnál úgy tervezik, hogy hagyják Huntot lejátszani a szezont a jelenlegi szerződésével, és majd az idény végén egyezkednek, mielőtt szabadügynök lenne a futó. Emellett az edzések kihagyása miatt pénzbírságot is kiszabhatnak rá.

Hunt újoncként még a Chiefsnél 1327 yardot szállított, ami abban az évben az NFL legjobbja volt, azonban később ellökött és megrúgott egy nőt, ami miatt kivágták és 8 meccsre eltiltották. Ekkor igazolta le olcsón a Browns, majd 2020-ban ismét csak piaci ár alatt hosszabbítottak vele két évre $13,25 millióért.

Clevelandben nagyon jó kiegészítője lett Nick Chubbnak, elsősorban harmadik kísérleteknél és elkapásoknál használták. Tavaly hiányzott a csapatnak a sérülése alatt, de nélküle is az egyik legjobb backfieldje van a Brownsnak (Chubb mellett D’Ernest Johnson és Jerome Ford is jól szállt be), így nem a legvalószínűbb, hogy igazán sok pénzt akarnának a running back posztra költeni.

Hunt tavaly 8 meccsen 386 futott- és 174 elkapott yardot szerzett. A futó idén – ha minden meccsen egészséges –, akkor $6,25 milliót kereshet, azonban ebből egy cent sem garantált, így halott pénz nélkül cserélheti el a Browns, ha így dönt.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group