Három csapat is fontos védőjét veszítette el a következő hetekre, emellett a Colts az egész szezonban nélkülözni kénytelen a punterét.
A Chargersnél a cornerback JC Jacksonnak kellett megműteni a bokáját, és ugyan csak kisebb beavatkozásról van szó, várhatóan 2-4 hetet ki kell hagynia, így az első fordulóban jó eséllyel nem tud majd pályára lépni, és a második kör is veszélyben lehet. A Chargers a Raiders és a Chiefs ellen nyitja az idényt, Jackson kiesése pedig limitálhatja Brandon Staley variációs lehetőségeit hátul.
A Giantsnél az első körös Kayvon Thibodeaux került partvonal mellé egy térdsérüléssel, amit vasárnap a Bengals ellen szedett össze. Ennek következtében 3-4 hét kihagyás vár rá, tehát minden bizonnyal ő sem lesz ott a Titans elleni szezonnyitányon. A hiányában a másodéves Azeez Ojularira marad a passzsiettetés oroszlánrésze, hiszen a cseresor elég gyenge New Yorkban.
A Ravensnél a harmadik körös nose tackle Travis Jones szenvedett térdsérülést, várhatóan 3-5 hét kihagyás vár rá, szóval a többiekhez hasonlóan ő sem lesz ott az első forduló(k)ban. Ő talán nem lett volna kezdő, mert a veterán Michael Pierce meg tudja oldani ezeket a feladatokat, de Jones elég jól mutatott az előszezonban.
A Colts pedig egész szezonra elvesztette a punterét, Rigoberto Sanchezt, akinek az Achillese szakadt el, mikor a tegnapi edzés végén futógyakorlatokat végzett. Már öt éve ő a csapat puntere, ráadásul a kickoffokat is ő végezte, szóval most új ember után kell néznie a Coltsnak a piacon.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót