Connect with us

Hír

Két cornerét is elveszítette a Patriots

Pocsék napja volt tegnap a Patriotsnak, ugyanis Ian Rapoport információi szerint két cornert is IR-re kellett tenni: Malcolm Butlert és Joejuan Williamst. Az amúgy sem túl combos CB-sor így még vékonyabb lett és jó eséllyel érkezni fog valaki vagy a piacról, vagy egy csere után.

Butler 2014-ben draftolatlanul került a ligába, négy évig volt a Patriots játékosa és két bajnoki címet nyert, az egyiket ráadásul ő döntötte el. Ezt követően három évig játszott Tennessee-ben, majd tavaly aláírt a Cardinalshoz – igaz, játszani nem játszott, mert még a nyáron úgy döntött, hogy visszavonul. Idén azonban meggondolta magát és visszatért a korábbi csapatához, ahol az előzetes várakozások szerint kezdő is lehetett volna, bár a táborban nem teljesített valami jól.

Williams 2019-ben második körös volt, de csak a szokásos bust 2. körös DB-k névsorát gyarapította. Három év alatt csak 506 snapen lépett pályára, azokon sem játszott jól és már korábban is arról lehetett hallani, hogy nem élné túl a végső keretszűkítést. Ezzel a vállsérüléssel pedig nemcsak a patriotsos pályafutása ért véget jó eséllyel, de a további NFL-es álmai is veszélybe kerültek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!