Az NFL-ben rengeteg mutató létezik minden posztra, a játék minden aspektusára (a legjobb mérőszámokról itt írtunk). Az elkapókat általában a yardok és TD-k alapján ítélik meg, amik talán a többi poszt alapstatisztikáihoz képest jobb képet mutatnak, de ennél lehet magasabb szintre emelni a WR-ek teljesítményének értékelését.
*A cikk a támogatóink kérése és szavazata alapján készült. Ha Te is szeretnél beleszólni, milyen tartalmak kerüljenek ki az oldalra, legyél a 10 dolláros támogatónk a Patreonon. Ezzel egyébként részt vehetsz a havi flag focinkon és beszélgethetsz velünk és a többi támogatóval a Discord szerverünkön.*
Az alapok: yardok, touchdownok
Ha az elkapott yardokat nézzük, akkor azért annyira nem lövünk mellé egy receiver teljesítményének megítélésében, a legtöbb poszt alapstatisztikáihoz (TD/INT arány, futott yardok, sackek, tackle-ök, interceptionök) képest ez egyértelműen jobb képet ad számunkra. Ha valaki sok yardot szerez, az kevés kivétellel azt jelenti, hogy sokszor játszotta magát üresre, sokszor vették célba, nagy szeletet szakított ki a csapat tortájából, gyakorlatilag jól, hasznosan játszott. Persze nyilván tud csalni ez a mutató is, ha valaki sérült volt a szezon egy részében, vagy valaki nagyon futás- vagy épp passzorientált támadósorban játszott, vagy attól függően is, hogy a csapaton belül hány másik hasznos célpontja volt az irányítónak. Nem tökéletes mutató tehát, de sokkal jobb alapot biztosít, mint más posztok alap statisztikái.
A touchdownok száma már kevésbé hasznos alapmutató, már amennyiben azt is akarjuk nézni, hogy mi várható a jövőben. Arra persze jó, hogy megmutassa, az adott időintervallumban mennyi pontot tudott feltenni a táblára valaki, de évről évre eléggé fluktuál ez a mérőszám, így ha valaki sok vagy kevés TD-t szerzett, az egyáltalán nem biztos, hogy egy évre rá is így tesz – alacsony a korreláció a TD-k számában évről évre.
Egy szinttel feljebb: meccsenként, illetve megfutott útvonalanként szerzett yardok
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A yardoknál eggyel magasabb szintet képviselnek az ezzel kapcsolatos fajlagos mutatók. A meccsenkénti elkapott yardok kiszűrik a sérüléseket, így egy jobb átlagot adnak és jobban is korrelálnak évről évre.
Ennél még fejlettebb a megfutott útvonalanként szerzett yardok mutatója (Yards Per Route Run), hiszen ez a sérülések mellett már azt is kikerüli, hogy az adott támadósor passz- vagy futásorientált volt-e. Hiszen ha valaki úgy szerzett 1000 yardot, hogy az irányítója 500-szor passzolt, akkor az jóval hatékonyabb volt, mint akinek az irányítója 800-szor lépett hátra passzolni (és ő maga végig egészséges volt).
Ez számításba veszi, hogy mennyit volt a játékos a pályán, milyen produktív volt, és közvetetten mutatja azt is, hogy mennyire fokális pontja a támadósornak. Utóbbira a target share mutató is hasznos, ahol a passzok tortájából kiharapott szelet nagyságát vizsgálják. Ez is egy hasznos mutató, mert a csapaton belüli dominanciát mutatja, de ez azért tud csalni is a társak függvényében, így csak részlegesen használható jól.
Amiknek megvannak a hibái: yard/target, WR rating, drop rate, szeparáció
Vannak olyan mutatók is, amik annyira nem hasznosak, vagy megvannak a hibái. Ha fajlagos, yard alapú mutatókat nézünk, akkor a fent említett kettő egyértelműen hasznosabb, mint az elkapásokra, és kiváltképp a targetekre vetített yardok. Előbbi inkább stílusra mutató mérőszám, ráadásul abban sem tökéletes, mert több különböző következtetést is le lehet vonni belőle. Utóbbi sem teljesen haszontalan, de a gyenge irányítójáték erre kiváltképp hatással van – persze a fenti kettőre is, de erre még jobban.
Még ennél is jobban függ az irányítótól a WR rating mutató, ami azt mutatja, hogy milyen passer ratinggel dobáltak az elkapóra. Önmagában a passer rating is egy eléggé közepes koncepció, de ha az elkapóra vetítjük, akkor még rosszabb. Hiszen a legtöbb WR felé szálló interceptionről nem tehet az elkapó (nyilván vannak olyanok, amikről igen, de nagyobb részt nem), ez pedig jelentősen lehúzza a WR rating mutatót.
Emellett a dropok száma is rendkívül túlértékelt mutató. Tudjátok kiknek volt a legtöbb dropja tavaly? Így néz ki a sorrend: Deebo Samuel, Ja’Marr Chase, Laviska Shenault, Tyreek Hill, AJ Brown, Cooper Kupp, Justin Jefferson, Keenan Allen, Jaylen Waddle, DJ Moore, Van Jefferson. Gyakorlatilag a liga legjobb elkapói (plusz Shenault és Van Jefferson). Minél több labda megy feléd, annál több dropod lesz. És persze nézhetjük a drop százalékot is, ami már eggyel jobb képet mutat, de ott is a top15-ben van Samuel, Brown, Chase és CeeDee Lamb, akik nincsenek a liga legrosszabb elkapói közt. Nem számít annyira az az évi 8-10 drop, ha mellé folyamatosan termelsz.
Beszéljünk még a szeparációról, ami önmagában egy nagyon hasznos tulajdonság, hiszen ha üresre tudod játszani magad, akkor nyert ügyed van. Azonban ennek a mérése jelenleg elég kezdetleges. A Next Gen Stats méri azt, hogy az elkapók mennyire szakadnak el őrzőiktől (Separation), pontosabban az elkapás pillanatában milyen messze vannak a legközelebbi védőtől. Érdekes statisztika, de azért több negatívuma van, hiszen csak az elkapók felé dobott labdákat nézi (tehát ha nem veszik célba, akkor nem számítják, mennyire szakadt el), ráadásul benne van az irányító tevékenysége is, hiszen lehet, hogy rossz pillanatban passzolt, így utolérte a védő vagy épp a következőbe szaladt bele. Ezen kívül zónázás esetén nem igazán az elszakadás képességét, mintsem a zónák közti rés megtalálását nézi, ami két külön dolog. Szóval ez elméletben jól hangzik, de a gyakorlatban jelenleg nem túl hasznos.
Stílusjegyet mutató mérőszámok: ADoT, YAC, contested catches
Vannak más WR-eknél használt mutatók, amik nem jók összteljesítmény mérésére, de bizonyos dolgokat azért meg tudnak mutatni nekünk a játékos stílusáról.
Az ADoT (Average Depth of Target) mérőszám azt mutatja meg, hogy milyen mélységben vették célba átlagosan a játékost. Akinél ez a szám magas, az tipikusan egy mélységi elkapó (szerepkört tölt be) – a legjobbak közt volt ebben tavaly Marquez Valdes-Scantling, Emmanuel Sanders, Courtland Sutton, Donovan Peoples-Jones, Tyler Lockett. Akinél ez a szám alacsony, az általában egy pálya közepén használt slot elkapó, aki rövid labdákat kap – ilyen volt tavaly Rondale Moore, Cole Beasley, Jamison Crowder, Braxton Berrios, Laviska Shenault, Kadarius Toney, Hunter Renfrow.
A PFF nézi a contested elkapásokat is, azaz azokat, amikor egy védő ott volt a receiver nyakán és megnehezítette a dolgát. Akinek ebből sok van, az jó az 50/50-es labdáknál, ezzel együtt általában nem szeparálódik olyan jól. Persze vannak kivételek és az irányítójátékra is lehet fogni ezeket, lásd a legtöbb ilyen targettel és elkapással rendelkező Terry McLaurin tavalyról. Nagyrészt viszont a nagyobb testű, rosszabb irányváltással rendelkező elkapók végeznek az élen ebben, mint Mike Williams, Tee Higgins, Chase Claypool, Kenny Golladay, Mike Evans, DeVante Parker, akik tavaly is a top15-ben voltak. Lehet ebből százalékot is nézni, az elméletben jobban mutatja, ki mennyire jó a játék ezen aspektusában, de azért érdemes egy szűrőt beállítani a kis minták miatt.
Végül pedig beszéljünk az elkapás utáni yardokról – a YAC mutató épp erre világít rá. Ezt is érdemes egyébként elkapásonként kezelni és nem volumen mutatóként. Ami viszont még hasznosabb, az a várhatón felüli YAC. A Next Gen Stats számol egy helyzettől függő várható elkapás utáni yardmennyiséget (hol van a játékos a pályán, hol vannak hozzá képest a védők és a blokkolók, milyen gyors a WR), majd ténylegesen kiderül, mennyit is sikerült összeszedni, így összejön, hogy a várható felett vagy alatt teljesített valaki. Erre a skillre ez a legjobb mutató, a top4-ben tavaly Deebo Samuel, Ja’Marr Chase, Brandon Aiyuk és Kendrick Bourne szerepeltek.
Reception Perception
A legjobb “könnyen mérhető” mutató az elkapók teljesítményének mérésére a fent bemutatott Yards Per Route Run, azaz megfutott útvonalanként szerzett yardok mutatója. Azonban ahogy gyakorlatilag minden “tényszerű” statisztika, úgy nyilván ez is tud ferdíteni – bár kisebb mértékben, mint a többi bemutatott mérőszám. Csak és kizárólag számokból nem lehet kiindulni, meg kell nézni a játékosokat a pályán.
Ezt csinálja Matt Harmon a Reception Perception nevű projektjében, ahol az elkapóktól megnéz 8 meccset egy szezonban All-22 felvétellel és megállapítja minden egyes passzjáték esetén, hogy megnyerte-e a játékot a WR az adott útvonalon az adott coverage ellen vagy sem.
Ezek közül egyébként az emberezés és a press elleni sikerességi ráta a legfontosabb annak megállapításában, hogy ki az igazán jó elkapó. Zónák ellen jóval könnyebb dolga van a játékosoknak, viszont ha emberezés ellen folyamatosan nyerni tudsz (70-80%-ban), akkor ott vagy a legjobbak közt. A Reception Perception arra is jó, hogy elég sokszor képes megjósolni breakout játékosokat, akik jó százalékkal nyerték a párharcaikat, de a kiemelkedő yardmennyiság és a hírnév még ilyen-olyan okokból nem érkezett meg.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások