Odell Beckham továbbra sem egészséges, így pedig jelenleg nincs csapata a 2022-es szezonra. Előző állomáshelyén azonban tárt karokkal várják vissza. Ugyan a mezszámát Cam Akers lestoppolta, az öltözőszekrényét névtáblával meg mindennel együtt meghagyták a Rams edzőközpontjában – írja Jourdan Rodrigue.
Régóta spekulálják, hogy a Ramsbe fog visszatérni Beckham, hiszen jól érezte magát Los Angelesben, Super Bowlt is nyert, és a csapat is nagyon hasznosnak találta a játékát. Szerződésben ez azonban egyelőre nem manifesztálódott, a fizetési igényt és a fizetési hajlandóságot pedig nem tudni ezen a ponton a felek részéről.
Az öltöző fenntartása viszont egyértelműen azt jelzi, hogy a Ramsnél várják vissza Beckhamet, amikor felépül. Persze megtehették volna azt is, hogy szerződtetik, és akkor náluk megy rehabilitációra és biztosítva van a helye a keretben akkorra, amikor felépül (ráadásul roster-helyet sem foglalt volna a PUP-listán). Így kissé furcsa, hogy ezt miért nem tették meg, ha ennyire várják vissza, bár így vélhetően kevesebbet kell fizetni neki idén.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Még az is lehet hogy visszavonultatják a szekrényét és soha senki nem használhatja a jövőben.
Visszajöhetne a Giantsbe levezetésnek.