Connect with us

Hír

Darren Waller készen áll a játékra

Darren Waller nem túl sok edzésen vett részt a nyár folyamán: mindössze háromszor edzett együtt a csapattal augusztusban. Volt combhajlító-sérülése, emellett pedig új szerződést is szeretne, ami miatt az ügynökét is leváltotta. Az utóbbi egy hétben azonban már minden foglalkozáson ott volt, és készen áll a vasárnapi Chargers elleni találkozóra.

“A vasárnapra, a gameplanre fókuszálok. Arra, amit kérnek tőlem.”

– mondta a kiváló tight end a Las Vegas Review-Journalnek.

Sokan pedzegették, hogy a hiánya elsősorban a szerződés-konfliktusnak tudható be – idén mindössze 7 milliót keresne és a teljes kontraktusa alapján is alaposan alul van fizetve –, de elmondása szerint valós volt a sérülése.

“Néha minden összejön. A foci kemény és sokat követel a testedtől. Bárcsak ott lehettem volna ebben az időben, de mindeközben biztosra kell mennem, hogy minden rendben van a testemmel, és hogy mentálisan is a megfelelő állapotban vagyok.”

Waller azt is elmondta, hogy nem tudja, sikerül-e összehozni az új szerződését az új ügynök segítségével, de bárhogy is lesz, ő focizni fog. A tight end tavaly 11 meccsen lépett pályára, 665 yard és 2 TD került a neve mellé, de az ezt megelőző két évben egyaránt átlépte az 1000 yardos határt.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x