Nagyon furcsa az elkapó Kenny Golladay helyzete. A tavalyi négy éves $72 milliós szerződése értelmében idén ő foglalja a legnagyobb helyet a sapkában nem csak a Giantsen belül, hanem az egész ligában az elkapók közt, ehhez képest most a második fordulóban mindössze két snapet kapott az új edzői stábtól, pedig makk egészséges. Az előző rezsim igazi első számú elkapónak igazolta, ehhez képest még harmadik számúként sem alkalmazzák – két meccs alatt 8 snapje és 22 yardja van, mindkettő a negyedik csapaton belül.
Nem meglepő módon az ex-Lions játékos nincs megelégedve a helyzetével, ennek pedig gyorsan hangot is adott.
“Nem értek egyet ezzel, egyáltalán nem tetszik ez a döntés. Azért jöttem ide, hogy játsszak. Úgy készülök, hogy játszani fogok, de ki tudja. A GM, a főedző, az edzők azt mondják, hogy mindent jól csinálok, jól viselkedek. Kicsit zavaros. Mindezek ellenére játszanom kellene.”
– mondta Golladay, via SNY.
Az gyakorlatilag borítékolható, hogy Golladay jövőre nem lesz a csapat tagja, egy június 1 utáni (vagy akkorra könyvelt) kivágással $13,5 milliót spórolhat a gárda, de összesen két év alatt így is marad utána $14,7 milliónyi halott pénz. A jelenlegi vezetés számára mindenképp sajnálatos, hogy még Dave Gettleman borzasztó szerződéseit kell nyögnie és csak később kezdheti el a rendes újjáépítést. Golladaynek pedig sajnálatos, hogy az új edzői stáb nem bízik benne, habár erre vélhetően nem is szolgált rá, már tavaly sem teljesített jól.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások