Még épp a szezonrajt előtt sikerült megállapodnia a címvédő Los Angeles Ramsnek és a jobb oldali tackle Rob Havensteinnek egy új, három éves szerződésről – jelentette be a csapat. A részletekről egyelőre nincsenek információk, ami általában azt jelenti, hogy nem rekordnagyságú vagy a közeli a fizetés (hiszen akkor az ügynöke rohanna a médiához szétkürtölni). Valószínűleg valahol évi $15-16 millió körül lehet az összeg.
UPDATE: Három évre $34,5 milliót kap Havenstein, azaz mindössze évi $11,5 milliót. Ebből $24,1 millió garantált, emellett kaphat még $6 milliót ösztönzőkben.
A 30 éves, korábbi második körös játékos a 2018-ban aláírt négy éves $32,5 milliós szerződésének utolsó évébe lépett volna. Karrierje során 99 mérkőzésen kezdett az alapszakaszban, tehát a ma éjjeli lesz a 100. kezdő meccse.
Egyébként Aaron Donald mellett ő az egyetlen játékos a rosteren, aki még a St. Louis Rams csapatában kezdte meg karrierjét. Idén ráadásul csapatkapitánynak is megszavazták a visszavonuló Andrew Whitworth helyére.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót