Takk McKinley nem tud kikopni a ligából. Nem sokkal azután, hogy a Titans leigazolta a gyakorlócsapatába, most a Rams onnan leszerződtette az aktív keretbe, írja Field Yates. Ez azt jelenti, hogy jó eséllyel látjuk a pályán a még mindig csak 26 éves pass rushert.
McKinley 2017-ben a Falcons 1/26-osa volt és nem is kezdett rosszul. Első évében 464 snapen lépett pályára, ezeken 39-szer generált nyomást és nyolc sacket szerzett, majd másodévesként 50 nyomás és nyolc sack került a neve mellé. Ezt követően viszont 2019 és 2021 között összesen nem volt nyolc zsákolása, ráadásul az újonc szerződése utolsó évében (2020-ban) ki is vágta a csapat. Ezt követően a Raiders szedte fel a waiverről, de nem lépett pályára, majd 2021-ben a Brownshoz került, ahol négy meccsen játszott, mielőtt elszakította az Achillesét.
A Ramsnél egyébként értenek ahhoz, hogyan kell bukott első körös pass rusherekből (Leonard Floyd, Dante Fowler) kihozni az állatot (kezdőbe kell tenni őket Aaron Donald mellé, úgyis mindenki utóbbira figyel), így talán McKinley is képes lesz jó teljesítményt nyújtani.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások