Elvileg pénteken jár le a Lamar Jackson által megszabott határidő arra, hogy hosszabbítson vele a Ravens. Egyelőre azonban nem nagyon haladnak a tárgyalások és az irányító sem tudott/akart semmi konkrétumot mondani.
“Még mindig zajlanak az egyeztetések. A hét még nem ért véget, de hamarosan ez is megtörténik. Hamarosan jó eséllyel lejár a határidő. Valószínűleg ez után a hét után le fognak állni a tárgyalások”
– nyilatkozta az irányító, hozzátéve, hogy nem tudja, mennyire vannak közel egy új szerződés megkötéséhez.
Az egyik fő probléma állítólag az, hogy Jackson saját magát képviseli, ami mindig megnehezíti a csapat dolgát. Egyrészt az ő szemébe nehezebb megmondani, hogy csak X összeget ér, mint egy ügynök szemébe, másrészt Jackson még soha nem csinált ilyet, így nem meglepő, hogy nem tudja, hol állnak a tárgyalások.
További probléma, hogy Deshaun Watson teljesen garantált szerződést kapott a Brownstól, amit a Ravens vagy nem akar, vagy nem tud megadni (ilyenkor ugyanis az összeg egy jelentős részét letétbe kell helyezni és nem minden tulajdonosnak van 100+ millió dollárnyi mozgótőkéje). Ráadásul nemrég Russell Wilson is kapott egy évi 49 millió dolláros szerződést, ami bár nem olyan jó, mint ahogy elsőre hangzik, de érthető, hogy Jackson is valahol 46-50 millió körül szeretne keresni, persze mindezt egy jelentős garantált tartalom mellett.
Wilson annyit ér, mint Stafford – A Russell Wilson szerződés
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
Ha bombaformában van akkor szinte bármennyi pénzt megér, de az utóbbi két szezonban eléggé romló tendenciát mutatnak a statisztikái. Mondjuk Watsonhoz elég hosszú kihagyás után is hozzávágtak egy rakás pénzt, szóval ez nem egy egyszerű ügy.
Hogy haladnának, mikor a “játékos ügynöke” csak a szezonra koncentrál már hetek óta?