A hétfő esti rangadón egy szurkoló rózsaszín füstbombával berohant a pályára, és végül a Rams linebackere, Bobby Wagner állította meg egy szép kis tackle-lel. A szurkoló pedig most a rendőrséghez fordult és feljelentette a játékost testi sértés miatt – írja a TMZ. Wagnert egyelőre nem tartóztatták le és nem emeltek vádat ellene.
Bobby Wagner with the best tackle for the Rams tonight 💀
pic.twitter.com/d2ftGhHPCE— PFF (@PFF) October 4, 2022
Két tüntető ugrott egyébként át a korláton a második negyedben, és ugyan egyiküket egyből elkapták a biztonsági őrök, de a másikuk be tudott szaladni a pályára. Állítólag egy éppen folyó perre akarták felhívni a figyelmet, ahol egy farmról ellopott malacokról van szó. A férfinek sikerült kicseleznie pár biztonsági őrt, és végül Wagner vitte földre.
Pontosan nem vagyunk otthon a kaliforniai jogban, de vélhetően az ilyen berohanó tüntetőket nem védi fokozottan a törvény, így valószínűleg további figyelemfelhívás lehet a céljuk – amit egyébként sikeresen el is értek.
Wagner így kommentálta az eseményeket:
“Nem tudhatod, hogy milye van a szurkolónak és mit tervez. Néha ok nélkül rohannak a pályára, de sosem tudhatod, hogy mi van a zsebében vagy a kezében. A tetteknek pedig következményük van.”

Legfrissebb cikkeink
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Csak szerintem ultra gáz hogy Wagner csak ennyit tud mutatni, hogy leszerel egy berohanó akárkit?
Tipikus hülye marha amerikai…
Az, hogy berohan a pályára, megzavarja milliók szórakozását, az rendben van, de ha bibis lesz a könyöke, akkor már egyből jön a sírás meg a feljelentés.
A szerzőhöz hasonlóan én sem vagyok tisztában a kaliforniai törvényekkel, viszont én a bíró helyében egy böhöm nagy pénzbírságot és letöltendő börtönbüntetést adnék neki, hogy precedenst teremtsek.
Végezetül egy manapság igen hangzatos sorral zárom kommentemet:
Ha zavarja, hogy földre vitték, minek ment oda?