Szenvedő irányítók New Yorkban, pontháború Detroitban, nullázás New Orleansban

Mac Jonesnál csak Zach Wilson volt rosszabb a Patriots@Jets meccsen, Tyreek Hill tarthatatlan volt a Lions ellen, a Saints lenullázta a Raiderst, Taylor Heinicke megint győztes drive-ot vezetett, és a Broncos nyerte az idei utolsó londoni találkozót. 

New England Patriots @ New York Jets 22-17

Mac Jones ismét megkapta a kezdő pozíciót, ráadásul most nem cserélték le az első pár drive után. Pedig voltak olyan pillanatok, amikor nagyon megérdemelte volna: a vezetésével csak 6 pontot szerzett a Patriots az első félidőben, ráadásul hálát adhat az égnek, hogy a pick-sixét visszavonták. A Jets eközben összerakott két korrekt drive-ot, így a félidőre 10-6-os hazai vezetéssel mentek a csapatok. Ezt követően viszont már csak a New England volt a pályán (egy hazai garbage time TD-t leszámítva), és végül egy beszenvedett hatpontossal, illetve nagyon-nagyon sok mezőnygóllal sikerült behúzni a meccset.

A helyszínen láttam a találkozót és ez teljesen más megvilágításba helyezte a történteket. Folyamatosan beláttam az egész pályát, kirajzolódtak a koncepciók – kb. mintha az all-22-t használtam volna. Érdekes módon a végeredménnyel ellentétben a Patriots offense-ben kifejezetten lett volna potenciál, a játékok a helyükön voltak és elég szépen voltak felrajzolva, csak egyrészt Mac Jonest bucira verték (hat sack, nyolc QB-hit és emellett volt még 13 negatív yardos szerelése a Jetsnek, csak hogy a futójátéknak is fájjon), másrészt az elkapók nagyon nehezen tudják üresre játszani magukat, harmadrészt a tavalyi első körös QB a legtöbbször akkor sem talált el fehérmezest, amikor véletlenül volt üresen egy.

Az egyértelmű, hogy Patriciáék nincsenek Josh McDaniels szintjén és pláne nem tudnak meccs közben nagyobbakat váltani. Ha sikerül az elejétől beletrafálni, akkor oké, ha nem, akkor azt látjuk, amit a Bears ellen. Ugyanakkor egyelőre ez tűnik a legkisebb gondnak a három fő probléma közül, mert ezzel az elkapósorral Shanahan vagy Reid se nagyon tudna villogni. Ilyenkor lenne jó egy top QB, aki képes improvizálni és a rendszeren kívül jól teljesíteni, de ez egyelőre annyiban merül ki, hogy Jones néha próbál szaladni.

A fiatal QB egyébként 194 yarddal, egy TD-vel és egy INT-vel fejezte be a meccset és csak azért nem rajta ment el a találkozó, mert a teljesen homály pick-sixét egy nagyon véleményes sárga miatt visszafújták. Nincs egyszerű dolga, az állapota sem száz százalékos, de az enyhítő körülmények ellenére is gyakran több kárt csinál, mint hasznot. Most mindössze óriási szerencséje volt azzal, hogy Zach Wilson használhatatlan.

A korábbi 1/2-es egyszerűen tragikus. A Jets rendszere kifejezetten jó (még ha kicsit nagy is volt Wilsonon a nyomás), folyamatosan voltak üres elkapói, de szigorúan saját hibából legalább 100 yardot bennhagyott a meccsben. A tévé előtt is egyértelmű volt, hogy az olvasása pocsék, de amit most láttam, az szinte felfoghatatlan. Teljesen vakon van a pályán, a döntéseire nincs racionális magyarázat, a három INT-je közül pedig egyik sem védhető. Abszolút nem hozza ki azt, ami a rendszerben benne lenne és jelenleg csak azért van a kezdőben, mert nagyon magas picket adtak rá. Pedig ezzel a védelemmel és egy kicsivel jobb támadósorral a rájátszás teljesen reális lenne.

(renningan)

Miami Dolphins @ Detroit Lions 31-27

Igazi pontháború alakult ebből a meccsből, az első félidőben konkrétan egyetlen egy puntot sem láthattunk, és az egyetlen támadás, ami nem zárult ponttal, az egy Dolphins fumble volt mezőnygól-távolságban. Ezzel a Lions gyorsan elhúzott 14-0-ra, innentől viszont igazi adok-kapok lett a mérkőzés első 30 perce. A másodikban viszont már szinte csak a Miami volt pályán két touchdownt szerezve, miközben a Detroitnak csak két puntra és egy turnover on downsra futotta.

Szokásos módon remekül kezdődött a mérkőzés az első félidők királyának: a Lions offense elit szinten teljesített, az első három drive-ból bő hat perc alatt, 17 playből 21 pontot tett fel a táblára. A következő két támadás már nem sikerült ilyen jól, de mindkettőből legalább mezőnygól lett, és mivel a védelem is elég jól teljesített önmagához képest, így 27-17-es előnnyel mehetett pihenni a csapat.

Szintén szokásos módon az ellenfél alaposan kielemezte a szünetben a Lions támadósorát, ami a második félidőben egyetlen árva pontot sem tudott szerezni. Eközben a védelem is szokás szerint megadta magát, így a 27-17-es előnyből két drive alatt 31-27-es hátrány lett, amitől kezdve a Dolphins már lemenedzselte a meccset. A Miami tehát ismét nagyot fordított és 5-3-ra javította a mérleget, a Lions pedig ismét leadott egy komoly előnyt egy teljesen nyerhető meccsen.

A detroiti támadósor egészen egyedi. A támadófal szinte bármilyen rendszerben tud blokkolni, és mivel a legtöbb védelem arra épül, hogy a Kyle Shanahan-féle wide zone rendszereket meg tudja állítani, így a mindennel is operáló Lions ellen nagyon nehéz védekezni. Most is kifejezetten jól működött a futójáték és Jared Goffon sem volt nyomás, haladt is a meccs elején a csapat. Aztán mindig jön egy szünet, ami alatt az ellenfelek általában rájönnek a főbb koncepciókra, ezzel meg is lőve a Detroit támadósorát.

Ebben alapvetően nincs semmi különös, mindenhol ez megy. A különbség egyrészt az, hogy míg például egy Billsnél Josh Allen képes improvizálni és a rendszeren kívül is teljesíteni, addig erre Goff abszolút képtelen, másrészt a liga legjobb támadósorai nem csak egy A-tervvel készülnek a meccsekre. Ez utóbbiban persze nem kizárt, hogy az edzők mellett Goff limitáltságai is szerepet játszanak, a végeredmény viszont az, hogy mindenképp kell egy új irányító, mert ez most nem életképes (milyen szerencse, hogy jelenleg a Lions az 1/1-es).

A Dolphins részéről két komoly tanulság van. Egyrészt egyértelmű, hogy ez a védelem nem igazán képes arra, hogy egy stabilan top támadósort megállítson. Szép volt a második félidős váltás, de erre idén effektíve egyedül a Commanders nem volt képes, így mindenképp ki kell találni valamit a problémákra (a futás elleni védelem, a pass rush és főleg a secondary is tele van problémákkal). Másrészt az év üzlete volt megszerezni Tyreek Hillt, aki nettó csalás a pályán.

Tua Tagovailoa 382 yardot és három TD-t passzolt INT nélkül, nagyon jó kis meccse volt, de itt Hill a vadállat, aki 12 elkapásból 188 yardot gyűjtött. Kis túlzással elég felvágni az égbe a labdát, és ő megoldja, mellette Tua is egy potens irányítónak néz ki (továbbra sem mondanám, hogy franchise QB, de tény, hogy idén teljesen rendben van). Pláne, hogy mivel rá minimum két ember kell (és még az is kevés), addig Jaylen Waddle szépen kihasználja az így adódó lehetőségeket, ráadásul mintha Mike Gesicki is egyre inkább be lenne vonva a támadósorba. Ezt az offense-t egyetlen védelemnek sem szabad félvállról venni, és ha sikerülne a védelmet kicsit gatyába rázni, akkor reális cél a rájátszás.

(renningan)

Denver Broncos @ Jacksonville Jaguars 21-17

Idén utolsó londoni, de nem az utolsó európai mérkőzésen találkozott a Wembley-ben két 2-5-ös mérleggel álló csapat. A Jaguarstól idén láttunk pozitív dolgokat az előző szezonokhoz képest, ez a Broncosról már nem mondható el, a Russell Wilson vezette offense idén a liga egyik leggyengébb, ha nem a leggyengébb támadó egysége. Ilyen előjelekkel érkeztünk az óra átállítás miatt az idei év legkorábban kezdődő NFL mérkőzéséhez.

Az idő eltolódás és az óraátállítás úgy tűnt inkább a Broncost zavarta meg, hiszen az első négy drive-jukat lehozták first down nélkül, sőt a második támadás második passzából Wilson a labdát is eladta: Tyson Campbell szedte le Courtland Sutton elől 37 yardra az end zone-tól. A denveriek lassú kezdését nem teljes egészében használta ki a Jaguars, bár a szerzett labdából mindössze öt játékot kellett várni, hogy Evan Engram elkapjon egy 22 yardos touchdown passzt, de a következő jacksonville-i támadás hiába ment végig szépen a pályán, az end zone közvetlen közelében Justin Simmons szedte le Lawrence passzát, megmutatva, hogy miért a liga egyik legjobb védelme a denveri. 10-0-s hátránynál a félidő vége előtt felébredt a Broncos, Jerry Jeudy hatpontosával zárkóztak, hogy a második félidő elején Melvin Gordon futott TD-jével már a vezetést is megszerezzék.

Másfél negyeden keresztül a védelmek dominálták, így a második félidő elején kialakult 14-10-es Broncos vezetéssel érkeztünk meg a hajrába, ami az idei londoni mérkőzésekhez híven megint izgalmasra sikeredett. 3:54-el a vége előtt egy gyors és eredményes Jaguars támadás végén a héten ténylegesen első számú futóvá váló Travis Etienne ért be a célterületre, átvéve a vezetést, de még sok időt hagyva a visszatámadásra. Egy ugyanolyan gyors és eredményes támadást mutatott be a Broncos, aminek a végén Latavius Murray ért be idei második londoni mérkőzésén második touchdownját szerezve – neki ez volt az idei második londoni hatpontosa, hiszen a Saints színeiben is szerzett már egyet pár héttel korábban. De még mindig maradt 1:43 az órán, hogy egy TD-vel a Lawrence vezette offense megfordítsa az állást, azonban ez nem sikerült jól, hiszen rögtön az első passzt K’Waun Williams szedte le Christian Kirk elől, így eldöntve a mérkőzést.

A statisztikára ránézve a Jaguars oldalán megint azt láthattuk, hogy sokkal inkább a futásban bíznak, és nem Trevor Lawrence passzjátékában. Lawrence mindössze 133 passzolt yarddal zárta a mérkőzést 58%-os passzpontosság mellett, és még a labdát is kétszer eladta egy passzolt TD mellett. Lawrence-től ennél sokkal több kéne, hogy bebizonyíthassa, hogy nem hiába volt az előző évben ő az első választott a drafton. A futás pedig megint működött, Travis Etienne egész mérkőzésen elképesztő formában termelte a yardokat, nem kellett sok hozzá, hogy az első félidőben meglegyen neki a 100 futott yard, végül 156 egységgel és egy touchdownnal zárt. A védelem jól helyezte a nyomást Russell Wilsonra, ami inkább a mérkőzés első szakaszában látszott, a veterán irányító ott több rossz döntést is hozott. Három alkalommal is sackelték Wilsont, valamint nyolc QB hit is bekerült a statisztikába.

A Broncos oldalára áttérve Wilsonnék sokáig szinte a pályán sem voltak, nem is haladtak előre, de a félidő vége előtt varázsütésre megváltozott minden, aminek köszönhetően mindössze három jól összerakott drive elegendő volt a győzelemhez. Wilson végül 252 yarddal zárt 18 sikeres passzból, valamint egy interception és egy touchdown volt a neve mellett. A három eredményes drive-ban mindig egy-egy embernek ment a passzok nagy százaléka. Az elsőnél Jerry Jeudy mutatott be több szép elkapást, valamint a TD is az övé volt, a másodiknál az újonc tight end Greg Dulcich tette oda magát, aki végül 87 yarddal zárt, ennek nagy részét ebben a támadásban szedte össze, míg a mérkőzést nyerő támadásnál KJ Hamler lépett elő több fontos elkapással. A futójáték működött is meg nem is, Murray és Gordon Wilsonnal kiegészülve 101 yardot termelt, de a fontos szituációkban a két futó előlépett, hiszen mindketten beértek lábon a célterületre. A védelem megint megmutatta, hogy miért félnek tőlük, a nyomást annyira nem tudták ráhelyezni Lawrence-re, de a két szerzett labda nagyon jókor jött, hiszen az egyik egy touchdownt akadályozott meg, míg a másik azt, hogy a Jaguars elindulhasson a fordításért.

(kronikk)

Washington Commanders @ Indianapolis Colts 17-16

Hétfőn jelentette be Frank Reich, hogy Matt Ryan helyett Sam Ehlinger lesz a kezdő a Coltsnál a szezon hátralévő részében, így a Commanders elleni meccsen a szezon elején még harmadik számú irányító játszhatott. A tavalyi hatodik körös QB érkezése egy kis színt is vitt a játékba, más sebességben játszott a Colts támadó egysége (bár elég alacsonyan volt a léc), és Reich is behívott több trükkös játékot. Ehlingeren még a mérkőzés elején érezhető volt egy kis lámpaláz, az első két támadásból nem jutottak sokra, de utána több szép dolgot láthattunk mindkét oldalról. Az idén már megszokott félidei és harmadik negyedes indianapolisi hátránnyal érkeztünk meg a negyedik negyedbe, ahol egy őrült végjátékot láthattunk.

A Colts két ígéretes támadásának is egy elvesztett fumble vetett véget, Ehlinger és Taylor is elvesztette egyszer a labdát, de a negyedik negyed elején három field goalt értékesítve megfordították a mérkőzést 9-7-re. A sérülésből visszatérő Shaquille Leonard megmutatta, hogy miért a liga egyik legjobb linebackere, és ugyan a mérkőzésen még limitáltan játszott, de azért egy fontos interceptiont szerzett, amiből Hines révén növelni tudták az előnyt 16-7-re a negyedik negyed elején. Idő még volt és a Commanders visszajött a mérkőzésbe. Joey Slye értékesített egy mezőnygólt, majd 22 másodperccel a vége előtt az egy yardosról Heinicke ért be a célterültre megnyerve csapatának a mérkőzést. Az egy yardosra eljutás sem volt zökkenőmentes, hiszen negyedik kísérletet is meg kellett oldani az addig remekül dolgozó Colts védelem ellen, végül Terry McLaurint találta meg irányítója egy 38 yardos passzal, amit az elkapó Stephon Gilmore mellett/felett húzott be zseniális módon, ezzel segítve csapatát győzelemhez.

A statisztikára ránézve Ehlinger végül 201 yarddal zárt 74%-os passzpontosság mellett, több szép hosszú passza is volt, ami eddig hiányzott a Colts játékából, valamint jól használta ki mozgékonyságát, lábon 15 yardot szerzett, valamint több alkalommal is meghosszabbította így a játékot, amíg talált üres célpontot. Kedvenc célpontja Michael Pittman volt, aki hét elkapásból 53 yardot szerzett, valamint még hosszú átadásokkal találta meg Alec Pierce-t és Parris Campbellt is. Futásban Jonathan Taylor bokája még mindig nem a régi, de voltak azért szép megindulásai – végül 76 yarddal zárt, de az elvesztett labda igen sokba került, hiszen már jó helyzetben volt csapata. A védelem az utolsó drive-ig szépen levédekezte a Commanders próbálkozásait, Leonard interceptionjét már említettem, de még kiemelhető a kirobbanó formában játszó Grover Stewart és Zaire Franklin is, akik fontos szereléséket és leütött labdákat szereztek.

A Commanders oldalára nézve egy jó drive-nak köszönhetően a második negyed elején előnybe kerültek, és az utolsó támadásból pedig meg tudták fordítani a mérkőzést. Heinicke-nek két jó támadás elég volt a győzelemhez, 74%-os pontosság mellett 279 yardig jutott el, valamint egy passzolt touchdownja és egy eladott labdája volt. Kedvenc célpontja természetesen Terry McLaurin volt, akinek a meccsnyerő passzt is dobta – hiába nem volt abból még pontszerzés az a játék küldte őket az egy yardosra. Futásban nem voltak kiemelkedők, a Colts futás elleni védelme idén jól szerepel, és ezt meg is mutatták. A védelemnél dicsérhető, hogy kétszer is összeszedtek fumble-t, amikor már a Colts a pontszerzéshez közel járt.

Ehlinger bemutatkozása nem sokon múlt, hogy győzelemmel párosuljon, de a végén újra jött a Heinicke show, ami a Commandershez vitte a győzelmet. Összességében Ehlinger játékában látni fantáziát egy hatodik köröshöz képest, most már csak a győzelem felé utat kell megtalálnia az indianapolisiaknak.

(kronikk)

Las Vegas Raiders @ New Orleans Saints 0-24

A New Orleans Saints hazai környezetben lenullázta a Las Vegas Raiderst, amelynek ezen a mérkőzésen nem csak a védelemmel voltak problémái, hanem a Saints ellen már a támadók is csődöt mondtak. A mérkőzés hőse egyértelműen Alvin Kamara volt, aki összesen 162 yarddal zárt és a mérkőzés mindhárom touchodownját is ő szerezte, egyet futásból, kettőt elkapásból. A Saints futójátékával nem sok mindent tudott a Raiders kezdeni, hiszen nem csak Kamara, hanem Taysom Hill is 60 yard fölött zárt. Andy Dalton pedig a tőle elvárható szintet hozta, 73%-os passzpontosság mellett 229 yarddal és két TD-vel zárt (igaz a hatpontosokba a nagy munkát Kamara tette bele).

Már az első félidőben jelentős előnyt alakítottak ki a hazaiak, öt támadást vezethettek, amiből az elsőt leszámítva két touchdownig, valamint két mezőnygól kísérletig jutottak el, amiből Lutz csak az egyiket rúgta be. A védelemről pedig sokat elmond, hogy nulla ponton hagyták ellenfelüket, mind futásban, mind passzjátékban teljesen levédekezték a Raiders próbálkozásait, valamint összesen négy sacket is bemutattak, hármat Carron, egyet pedig Stidhamen, ezek felét Payton Turner szerezte.

A Raiders oldalán a teljes összeomlást láthattuk ezen a mérkőzésen, egyszerűen semmi nem működött. A védelemmel már az előző hetekben is probléma volt, de most a támadó játék is totális csődöt mondott. Az utóbbi három mérkőzésén Josh Jacobs mindig 140 yard fölött zárt, ezen az estén az ő futásai sem mentek: 10 alkalommal kapta meg a labdát ezekből pedig mindössze 43 yardot tudott kihozni. Ha már a futójáték nem ment, cserébe a passzjáték sem, Derek Carr mindösszesen 101 passzolt yarddal zárt és az utolsó támadásnál már nem is ő volt a pályán, hanem Jarrett Stidham. Carrnak a statisztikájába ezen kívül egy interception is bekerült.

A Raiders támadójáték annyira borzalmas volt, hogy a félpályát is csak 3 perccel a meccs vége előtt lépték át először, már Stidham irányításával garbage time-ban.

A védelemre áttérve pedig igen komoly problémák voltak, Kamarával egyáltalán nem bírtak, és Daltonra sem tudtak nyomást helyezni, nulla sack és nulla QB hit szerepel a nevük mellett. Persze ez volt a kisebb meglepetés, hiszen a defense egész évben gyengén teljesít. Ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejteniük és készülni az AFC South csapatai ellen, hiszen a következő két hétben a Jaguars és a Colts ellen lehet javítani a mutatott nem túl fényes teljesítményen.

(kronikk)