Tovább menetel a Giants, a Jets, a Cowboys és a Seahawks

Ki gondolta volna a szezon előtt, hogy a két New York-i csapat 11-3-as mérleggel fog állni? Vagy hogy a Geno Smith vezette Seahawksnak pozitív lesz a mérlege? Vagy az első heti Prescott sérülés után, hogy a Cowboys 5-2-vel áll majd? Senki? Nos, mindegyik valósággá vált! 

Seattle Seahawks @ Los Angeles Chargers 37 – 23

Elég furcsán kezdődött a mérkőzés. Geno Smith azonnal eladta a labdát, de a Chargers nem tudott ebből semmit kihasználni. Nekimentek negyedikre a Seahawks 32-esén, de Ekeler futásának esélye sem volt. Ezután pedig elkezdődött a vendég henger. A következő 5 drive alapjaiban határozta meg a mérkőzés menetét.

Elsőként Geno kiosztott egy 20 yardos TD passzt Marquise Goodwinnak, amire Herbert egy INT-tel válaszolt. A jó helyről indítható támadást a Seahawks ki is használta, és Kenneth Walker 12 yardos futásával újabb TD-t szerzett. Erre jött az újabb Chargers hiba, Herbert kezéből kiütötték a labdát, és a vörös zónáig visszafutott vele a Seattle. Ebből a labdaszerzésből már csak mezőnygól lett, de így is alig 10 perc leforgása alatt 17 pontot szereztek, míg az ellenfél nullát.

Ezek után a Seahawks irányíthatta a mérkőzést, és lényegében csak arra kellett figyelnie, hogy ne hibázzon nagyot. Volt egy pillanat, mikor ez nem sikerült, és a Chargers visszajött 3 pontra, de erre gyorsan reagáltak a vendégek, és nem engedték ki a kezükből a meccset. Herberték lényegében egész meccsen szenvedtek, és nem volt olyan érzése az embernek, hogy képesek lesznek fordítani. Végül a negyedik negyedben Kenneth Walker ismét elszabadult, és egy 74 yardos TD-vel megadta a kegyelemdöfést a Chargersnek.

Geno Smith gyengén kezdte a meccset, de gyorsan összeszedte magát, és többet nem hibázott. 27 passzából 20 jó volt 210 yardért és 2 TD-ért. Az igazi hős azonban Kenneth Walker volt, az újonc futó 168 yardig jutott, ami mellé szerzett 2 TD-t. Igaz, egyszer a Chargers védők megfogták őt a célterületen belül egy safetyért, de ezt leszámítva nem lehet panasz a játékára.

A hazaiak oldalán már sokkal több volt a hiba. Nem tudták kihasználni a lehetőségeket, sorozatos rossz döntések születtek, és Herbert is képességei alatt játszott. Noha a 291 yard 2 TD nem mutat rosszul, de ha leszámítjuk a garbage time-ot, akkor ez már kevésbé szép. Nem találta az elkapóit, és például volt egy tiszta INT-et érő dobása, csak a védő nem tudta megfogni. Ezen a napon a Chargers nem érdemelt győzelmet.

A mérkőzéshez sajnos hozzá tartozott a rengeteg sérülés. Negyedenként legalább két ember maradt lenn a földön, többek között DK Metcalf, Mike Williams, vagy J.C. Jackson. Utóbbinak volt talán a legijesztőbb a sérülése, aki nem tudta kinyújtani a lábát, és kiskocsival kellett levinni a pályáról. Ez a meccs mindkét oldalról nagy áldozatokat követelt.

(jarred)

New York Jets @ Denver Broncos 16-9

Ahogy a szezon előtt sokan várták, a 4-2-es Jets relatíve magabiztosan megverte a 2-4-es Broncost és 5-2-esre javította a mérlegét. A vicces az egészben, hogy a New York-i csapatnak pont ugyanúgy nincs offense-e, mint a Denvernek (igaz, nincs is 250 milliós irányítójuk), de valahogy mégis jönnek a győzelmek.

Egy 14 punttal tarkított mérkőzésről alapvetően nem lehet túl sok mindent elmondani. A Jetsnek 60 perc alatt volt egy jó drive-ja és egy 62 yardos TD-futása, míg a Broncosnak csak egy értékelhető támadósorozatra futotta, ez pedig eldöntötte a találkozót. Persze lehetne itt dicsérni a védelmeket és mondhatnánk azt, hogy ez egy védelmi teljesítmény volt mindkét csapattól, de ez egyszerűen nem igaz.

Tény, hogy a Broncos és a Jets védelme is kifejezetten jó. Előbbi folyamatosan nyomás alatt tartotta Zach Wilsont, akinek 26 passzkísérletből csak 121 yard jött össze, míg a Jets rendszerszinten csapdázta be Brett Rypient (különösen az első körös corner Sauce Gardner játszott nagyot), aki ettől annyira meglepődött, hogy két yardról nem tudta eltalálni a teljesen üresen álló elkapóját. Ugyanakkor ez a védelmi teljesítmény nem bottom 5-ös irányítók ellen azért hagyott volna némi kívánnivalót maga után: mindkét oldalnak bőven voltak lehetőségei, de sem Rypien, sem Wilson nem az a kaliber, aki képes lenne kihasználni egy ziccert.

A meccset így effektíve az döntötte el, kinek van rendszerszinten jobb támadósora. Ugyan Wilson semmilyen szinten nem emlékeztet egy kezdő irányítóra és még véletlenül sem tudja kihozni a rendszerben lévő minimumot sem, viszont legalább a futójáték néha képes elsülni. Távolról sem arról van szó, hogy ez egy fénykorát idéző Shanahan rendszer (Mike LaFleur 2017 és 2020 között dolgozott a 49ersben), de legalább van benne kreativitás és kis jóindulattal el tudnánk hinni, hogy egy közepes irányítóval akár még passzjáték is lehetne.

A túloldalon viszont, hogy klasszikust idézzek: “szar minden”. Nem tudom, mit csinált Nathaniel Hackett a Packersben, de vagy semmit és egy kamu önéletrajzzal kapta meg a posztot, vagy ért ő a focihoz, csak épp jól titkolja. Mert míg a Seahawks esetében látjuk a McVay-koncepciót Genóval, addig Brett Rypien ugyanazt az életképtelen valamit kapta meg, amit Wilson is. Nem vettem észre strukturális vagy koncepciós változtatásokat, egyedül annyi történt, hogy a noname csere QB-nak nem engedte a 60+ yardos bombákat. Ezen kívül ugyanaz az unalmas, kiszámítható futójáték és sok-sok teljesen haszontalan rövid játék jellemezte, amit Wilsonnal is láttunk, csak épp nem évi 50 millióért. Ez egyelőre annyira elkeserítő, hogy nem lepne meg, ha Hackett egy év után ki lenne vágva.

(renningan)

Detroit Lions @ Dallas Cowboys 6-24

Úgy tűnik, három fordulóig tartott a Lions támadósor csodája, ugyanis sorozatban másodjára sikerült 10 pont alatt maradni, ráadásul szerzett TD nélkül. Pedig a mérkőzés összképe alapján a Lions abszolút egyenrangú ellenfélnek (sőt helyenként a jobb csapatnak) tűnt, de irányító nélkül nem megy.

Az első félidőben a védelmek domináltak, ami óriási szó azok után, hogy a detroiti defense a fordulót megelőzően 34 pontot engedett meccsenként. A Cowboys offense viszont Dak Prescott visszatérése után sem nézett ki jobban, mint Cooper Rush-sal, így az első félidő 6-3-as Lions vezetéssel ért véget. A vendégek védelme ezt követően a második 30 percben is kitartott és rendre megállította a Cowboyst, azzal viszont nem tudott mit kezdeni, hogy az offense egy punt mellett négyszer is eladta a labdát (ennyi volt a félidős teljesítmény), ráadásul háromszor is a saját térfélen. Szorosnak indult, a vendég győzelem is benne volt a pakliban, így végül simán nyert a Dallas.

A Lions ezúttal is jól futott, D’Andre Swift nélkül is összejött 117 yard a földön, ráadásul a passzkoncepciók is jók voltak és Amon-Ra St. Brown korai kiesése ellenére is folyamatosan üresen voltak az elkapók. Jared Goff többnyire el is találta őket és megdobta a könnyű passzokat, viszont amint ki kellett mozogni a komfortzónából, amint szaladni kellett az eredmény után, rögtön összeomlott a kártyavár.

A veterán irányító 26 passzkísérletéből csak négy volt rossz, viszont abból kettőt is az ellenfél védőinek kezébe dobott, emellett volt két elveszített fumble-je is. A meccs végére ötször sackelték, amit rá lehetne fogni a támadófalra, de ezek ilyen “tartom a labdát, mert muszáj nagy játékot csinálnom” zsákolások voltak, amit jól mutat, hogy ezen kívül csak ötször értek oda a dallasi védők, összességében nem volt nagy nyomás rajta. Ez az egész összeomlás miatta történt meg (bár tény, hogy Jamal Williams fumble-je sem segített a Cowboys 1 yardosánál, de ezután a védelem rögtön visszaadta a labdát), a szezon elején termelt meccsenkénti 30+ pontnak sem az oka, hanem potyautasa volt. Ha eddig volt is olyan álomvilágban élő szurkoló/szakértő, aki szerint nem kell irányító Detroitba, az most kijózanító pofont kapott, pláne hogy most már a Lions az 1/1 birtokosa.

A védelmet viszont ezúttal lehet dicsérni. Jeff Okudah egy mini Jalen Ramsey szintet hozott, mindenütt ott volt és összességében kiválóan teljesített. Mellette az újonc Aidan Hutchinson ment nagyot a 1,5 sackjével, illetve rendszerszinten is jól nézett most ki az egész. Még mindig kevés tehetség van a csapatban, de kezd látszani, kik lehetnek azok az oszlopok, akikre akár hosszú távon is lehet majd építeni.

A Dallas szempontjából a legnagyobb eredmény az volt, hogy bár megint sok zászlót szedett össze a csapat, de összességében most nem szabotálta magát a gárda és hagyta, hogy a Lions agyonverje magát. A védelem ezúttal nem volt ellenállhatatlan, leginkább azokat a pofonokat osztották ki, amikért Goff könyörgött a pályán, de az öt sack és négy turnover azért így sem néz ki rosszul. A támadóknál ez egy Cooper Rush offense volt, Dak Prescottal, Zeke Elliott teljesítményét csak a két TD-je menti, de ez legyen a legnagyobb probléma.

(renningan)

New York Giants @ Jacksonville Jaguars 23 – 17

Vitán felül a szezon egyik legvadabb végjátékát hozta ez a meccs. Addig azonban még hosszú volt az út. Mindkét támadósor gyorsan kezdett, és végigment a pályán. Előbb Daniel Jones találta meg  Darius Slaytont egy 32 yardos TD passzal, majd Travis Etienne szerezte meg karrierje első TD-jét. A Jaguars ráadásul egy kétpontosra is rá tudott menni, mert egy Giants szabálytalanság miatt az 1 yardosról mehettek neki. Sikerült is, így 8-7-re átvette a vezetést a hazai csapat.

Ezután azonban előléptek a védelmek, és vagy mezőnygólon tartották a másikat, vagy labdát szereztek. Etienne például már majdnem újra bejutott a célterületre, amikor Xavier McKinney kiütötte a kezéből a labdát. A meccset tehát elsősorban a hosszú, de kevés pontot ígérő drive-ok jellemezték, és félidőre 13-11-es Giants vezetéssel vonultak a felek.

A 3. negyed részben változást hozott, a Jaguars végigment a pályán, és Lawrence maga ment be a célterületre. Az extrát azonban blokkolták, így csak 4 pontos előnyre tettek szert a hazaiak. Sokáig úgy tűnt elég is lesz, a Giants ugyanis vagy puntolt, vagy elrontotta a negyedik kísérletet. Utóbbit a Jaguars megirigyelte, és ők is megcsinálták. Ráadásul elég rosszkor.

10 perccel a vége előtt a Jaguars az ellenfél 20 yardosán állt, de 4&1 jött. Egy mezőnygóllal 7 pontra növelte volna az előnyét, de Pederson inkább a meccset akarta megnyerni, így nekiment ennek a 4. kísérletnek. Lawrence-t azonban megállította a Giants védelem, így Daniel Jones kapott még egy esélyt a győzelemre, és élt is vele. Újra megtalálta a meccs eleji formáját, és a drive végén ő maga jutott be az end zone-ba egy QB sneakkel.

Idő azonban bőven maradt még, de a Jaguars nem tudott first downt sem megtenni. Pederson pedig úgy döntött, hogy elpuntolja a labdát. Ez egy furcsa döntés volt. Annyiból érthető, hogy 4&5 volt saját térfélen, de 4 perc volt hátra, és már csak egy időkérés maradt. Ebben a helyzetben puntolni nagyon kockázatos volt, de végül nem ezen múlt a meccs.

A Giants még értékesített egy mezőnygólt, majd adott egy percet Lawrence-nek, hogy megnyerje a meccset, és ez majdnem össze is jött. Időkérés nélkül sikerült eljutni a Giants 17 yardjáig, ahonnan 4 esélye lett volna bedobni az end zone-ba a labdát. Két passza sikertelen volt, a harmadik azonban sikeres. De lehet jobb lett volna, ha nem az. Christian Kirk ugyanis elkapta a labdát, de egy yarddal a gólvonal előtt. Julian Love és Xavier McKinney pedig közös erővel földre vitték őt, az óra pedig lepörgött. Egy yard. Ennyin múlott a Jaguars győzelme.

Mindkét csapatnak megvoltak a maga hullámhegyei és a hullámvölgyei a meccsen, és nem is igazán lehet kijelenteni, ki érdemelte volna meg jobban a győzelmet. Amit viszont el lehet mondani, hogy a Giants sokkal kevesebb látványos hibát vétett, és ki tudta használni az ellenfél adta ajándékokat. A Jaguarsról ez viszont nem mondható el.

(jarred)