Amatőrök a pályán – Az 1987-es játékossztrájk

A Super Bowl érában két nagyobb játékossztrájk volt, 1982-ben és 1987-ben. Az első sztrájk teljesen megbénította a ligát, a szezon felét pedig törölni kellett. A tulajdonosok azonban tanultak a ’82-es esetből, és mikor 5 évvel később a játékosok újra sztrájkba kezdtek, a liga ezúttal fel volt készülve rá.

Jog a csapatváltáshoz

A ’87-es sztrájkot egy hosszú, de sikertelen tárgyalási folyamat előzte meg. Az NFLPA, vagyis a játékosok szakszervezete több ponton is kifogásolta azt, ahogyan a liga bánt a játékosokkal. Egyrészt a fizetésük még mindig alacsonynak számított a többi major sporthoz képest, pedig az NFL sokkal veszélyesebb volt, mint bármelyik másik. Másrészt jobb nyugdíjazást, és jobb egészségügyi ellátást szerettek volna (az agyrázkódás vizsgálata akkor pl. még a maihoz képest is elmaradott volt). A legfontosabb követelésük azonban a szabadügynök piac bevezetése volt.

Az NFL-ben akkoriban szabadügynök piac még nem létezett. A játékosok többször is panaszt tettek már amiatt, hogy nem tudnak csapatot váltani, és pár enyhítést tett is a liga, de ezek többnyire csak üres ígéretek voltak, a valóságban a játékosok nem tehettek semmit. 1977-ben ráadásul bevezettek két szabályt, ami még jobban megkötötte a játékosok kezét. Az egyik szabály a „Right of First Refusal” volt. Ez hasonlít arra az esetre, mint amit most a non-exkluzív tag esetén látunk. Amennyiben egy játékos el akart igazolni egy másik csapathoz, akkor az új csapatának ajánlatát a régi csapat matchelhette. Ez lényegében azt jelentette, hogy ha egy csapat nem akarta elengedni a játékosát, akkor nem engedte el, és a játékos ez ellen semmit nem tehetett (ekkor még fizetési sapka sem volt). A másik szabály pedig a „Kompenzáció” volt. Ez azt mondta ki, hogy amennyiben egy játékost mégis elengedett a régi csapata, akkor az új csapatának kompenzációt kellett fizetnie a régi csapatnak, nagyrészt draftpick formájában. Ez értelemszerűen azt vonta maga után, hogy a csapatok ritkán igazoltak le bárkit is, mert nem feltétlenül érte meg kifizetni érte a kompenzációt.

Ez a két szabály lényegében lehetetlenné tette a játékosoknak a csapatváltást, hiszen semmi ráhatásuk nem volt a történésekre, minden azon múlott, hogy a régi csapatuk hajlandó-e elengedni őket, és az új csapatuk hajlandó-e kompenzációt fizetni.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Az NFL tulajdonosi köre azonban hallani sem akart arról, hogy egy játékos szabadon igazolhasson más csapatba. Egy részük egyszerűen csak úgy gondolta, hogy ez tönkretenné a játékot, a másik részük azonban gyűlölte az NFLPA-t, és már gőgből sem volt hajlandó engedni. Utóbbira egy híres példa Tex Schramm, a Cowboys tulajdonosa, aki Gene Upshaw-val, az NFLPA vezetőjével ült le tárgyalni. Hogy pontosan mit mondtak egymásnak a tárgyalás alatt azt nem tudni, de Upshaw nem sokkal utána azt nyilatkozta a riportereknek:

“Tex Schramm nagyon világossá tette, hogy a tulajdonosok a játék intézői, a játékosok pedig csak átutazók. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy ők a farmerek, mi pedig a marhák vagyunk, és mindig tudnak még több marhát szerezni”

Ez a hozzáállás egyértelművé tette, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, keményebb módszerekre van szükség. Így hát az NFLPA bejelentette, szeptember 22-ig ad ultimátumot a ligának, ha addig nem teljesítik a követelésüket, akkor beszüntetnek minden munkafolyamatot, és sztrájkolni kezdenek. Ez azt jelentette, hogy a szezon elindul, az első két hét meccsét megtartják, de utána megáll minden. 1982-ben is pontosan ugyanezt csinálta az NFLPA, és akkor másfél hónapra megbénította a ligát. Csakhogy a tulajdonosok tanultak az akkori esetből, és kidolgoztak egy tervet arra az eshetőségre, ha ez újra megtörténne, az ultimátum pedig meg is adta a lehetőséget arra, hogy ezt a tervet előkészítsék.

Jöhet bárki

Mivel az ultimátum lejártáig nem született megállapodás, ezért a második játékhét után az NFLPA beszüntetett minden munkatevékenységet, és a játékosok sztrájkba kezdtek. Emiatt a liga törölte is a 3. játékhetet, de október 4-én folytatódott a szezon a játékosok nélkül is. Ez úgy történhetett meg, hogy a liga és a csapatok tulajdonosai feltöltötték a keretüket amatőrökkel, és félprofi játékosokkal. Lényegében nyilvános jelentkezést hirdettek, hogy bárki, aki szeretne játszani, és meccsenként 4-5 ezer dollárt keresni, az jöhet. És jöttek is.

Sokaknak az álma teljesülhetett ezáltal, hiszen nem lettek volna elég jók az NFL-ben való játékhoz, de ez a sztrájk megadta nekik a lehetőséget, hogy pályára léphessenek. Mások azért jelentkeztek, mert bár volt civil munkájuk, de a 4-5 ezer dollár meccsenként túlságosan is csábító volt (és amúgy is hétvégén kellett játszani, szóval össze lehetett egyeztetni a civil munkájukkal).

Az NFL azonban nemcsak az amatőrök között hirdetett jelentkezést, hanem a kanadai liga játékosait is meghívták, akik azonnal jöttek is. Továbbá a 80-as években létezett egy az NFL-lel rivális liga, a USFL, ami azonban 1986-ban becsődölt, a játékosok pedig szétszóródtak. NFL megkereste őket is, akik természetesen nem tudtak visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Végül pedig azokat a játékosokat is behívta az NFL, akik a szezon előtti keretszűkítésnél lettek elbocsátva.

Ezzel a taktikával másfél hét alatt sikerült az összes csapat keretét feltölteni, és meg lehetett tartani a következő játékhetet. Igaz, senki nem tudta mi fog történni. Az edzőknek ötletük sem volt, hogyan fognak kiállni, és mit fognak csinálni a meccsen. Hiába jött számos játékos, semmit nem tudtak róluk, így pedig nehéz volt gameplant kiállítani. A kommentátoroknak sem volt könnyű dolguk. Nagyjából 60 új nevet kellett megtanulniuk, és többségüknél még azt sem tudták, hogyan kell helyesen kiejteni a nevet. A legnagyobb kérdőjel azonban a szurkolók körül volt.

A liga terve, miszerint amatőrökkel és félprofikkal játszatják le a meccset, papíron jól nézett ki, de ha a szurkolók nem kíváncsiak rá, akkor az egész nem ér semmit. Először úgy tűnt el is számolták magukat, mert a stadionokban alig jelent meg szurkoló a 4. héten. Mivel nem tudták mit kapnak a pénzükért, ezért a többség inkább kivárt, és otthon a TV előtt ülve nézte meg a meccset. Ez azonban még inkább az NFL malmára hajtotta a vizet, hiszen ezzel minimálisra csökkent a TV társaságok várt nézettségcsökkenése. Ilyen számok mellett pedig továbbra is megérte közvetíteni, így a legnagyobb veszély az NFL felé, miszerint a három nagy TV társaság nem adja le a meccseket, megszűnt. Az első csatát így az NFL nyerte.

Sztrájkolók és sztrájktörők

Az NFLPA többszörösen elszámolta magát. Nem számítottak arra, hogy az NFL felkészül egy komolyabb sztrájkra, és arra sem, hogy a szurkolók így is megnézik a meccseket. Hiába tiltakoztak a stadionok előtt, a meccsek így is le lettek játszva, és volt elegendő nézettsége mindegyiknek. Ráadásul a szurkolók szimpátiáját is elvesztették. A legtöbb szurkoló nem értette, és nem is érthette, mi miatt sztrájkolnak a játékosok, mert a kommunikáció sem volt megfelelő. A legtöbben annyit értettek ebből az egészből, hogy valaki, aki így is sokat keres, még többet akar. Így pedig nem meglepő, hogy elpártoltak a játékosoktól. Volt azonban még egy ennél is nagyobb probléma: nem volt egység a játékosok között.

Mikor az NFLPA bejelentette a sztrájkot, akkor a játékosok nagy része úgy is tett, ahogyan megbeszélték, és megtagadták a munkát. Csakhogy nem mindenki. Többen is voltak, akik nem értettek egyet az NFLPA-val, és ellenezték a sztrájkot. És mivel eleve nem akarták ezt, így mikor eljött az idő, akkor ők továbbra is megjelentek az edzőközpontokban, és folytatták a munkát. Ráadásul nemcsak kiegészítő játékosok tettek így, hanem számos nagynevű játékos megtagadta a sztrájkot. Többek között a Jets korábban 22 sacket szerző védője Mark Gastineau, a Steelers HOF centere Mike Webster, vagy a Cowboys HOF védője Randy White.

A sztrájkot megtagadó játékosok miatt nagy volt a feszültség az edzőközpontokban és a stadionokban is. A sztrájkoló játékosok mindent megtettek, hogy valahogy megakadályozzák az edzéseket és meccseket. Olykor erőszakhoz is folyamodtak. A Jetsnél tojással dobálták meg a pályára igyekvő cseréket, Houstonban pedig a csapatot szállító busz ablakát törték be. Ha pedig nem is került sor atrocitásra, akkor is érezni lehetett a levegőben lévő feszültséget. Erre a legjobb példák a Cowboys edzései voltak.

Randy White, az egyik sztrájktörő, az autójával be akart hajtani az edzőközpontba, de a sztrájkoló csapattársak elállták az útját. White egy ideig várt, de idővel elfogyott a türelme, és beindítva az autóját óvatosan elkezdett előre gurulni. Végül a beijesztés bevált, és a csapattársak elálltak előle, de ez az eset nyomot hagyott a csapategységen.

Az első amatőrökkel megrendezett játékhét után aztán egyre több sztrájkoló játékos jelent meg újra a csapatoknál, hogy játékra jelentkezzen. Volt, aki saját akaratából döntött így, mert nem látta értelmét a további sztrájknak, de volt, akit kényszerítettek rá. Utóbbira ismét a Cowboys csapata a jó példa, ahol Tex Schramm levelet küldött a sztrájkolóknak, amelyben komolyan megfenyegette őket. A Cowboysnál ugyanis úgy alakították a szerződéseket, hogy a játékosok különböző járulékot kapjanak, ami a nyugdíj és a lakhatások miatt igencsak előnyös volt nekik. Csakhogy Schramm világossá tette, az a játékos, aki nem jelentkezik munkára október 15-ig lemondhat erről a járulékról. Ez a fenyítés hatott, és többen hamar visszatértek, még azok is, akik a leginkább tiltakoztak a liga bánásmódja ellen.

A második sztrájkhét után még többen döntöttek a visszatérés mellett, közel 90 veterán vállalt újra munkát. Csupán 3 csapat, az Eagles, a Vikings, és a Redskins maradt, ahol mindenki sztrájkolt, másholt folyamatosan szállingóztak vissza a játékosok. Ez már túl sok volt, és az NFLPA elismerve a vereséget, október 14-én szerdán bejelentette a sztrájk végét, és felszólított mindenkit, hogy térjen vissza a csapatához. Ezzel azonban még mindig nem volt vége, mert az NFL adott még egy utolsó pofont a játékosoknak. Megszabták, hogy a következő meccsen csak azok a veteránok léphetnek pályára, akik szerda délután 1-ig játékra jelentkeznek. Tekintve, hogy Upshaw bejelentése szerda délelőtt történt, a többségnek esélye sem volt időben visszatérni, így újabb heti jövedelemtől estek el, és még egy utolsó hetet kellett a cserékkel lebonyolítani. Ez volt az NFL végső bosszúja.

Nyertesek és vesztesek

A három hét, amit a cserejátékosokkal kellett lebonyolítani, teljesen felforgatta a liga erőviszonyait. Valaki jól jött ki ebből a három meccsből, más már kevésbé. Utóbbihoz tartozott a címvédő New York Giants, ami mindhárom meccsét elveszítette. Ráadásul mivel az első két héten is vereséget szenvedett, így egyértelmű volt, hogy nem lesz címvédés, és valaki más fog a helyükbe lépni. A kérdés csak az volt, ki lesz a trónfosztó.

Az egyik csapat, amelyiknek hasznára vált a sztrájk a San Diego Chargers volt, ahol a cserejátékosok nagyszerűen ugrottak be, és mindhárom meccset megnyerték. Aztán mikor a veteránok visszatértek úgy tűnt a hengerlés folytatódik, és újabb négy győzelem született. 8-1 után mindenki biztosnak vette a a Chargers rájátszását, de egy hatalmas összeomlás következett, és a maradék hat meccset mind elveszítve lemaradtak a playoffról.

Egy másik sztrájkból hasznot húzó csapat a Washington Redskins volt, aminek nem volt könnyű dolga. Egyike volt azon három csapatnak, ahol egy veterán sem jelentkezett játékra ez alatt a három hét alatt, így az egész keretet cserék alkották. A Redskins vezetősége azonban okosan választotta ki a cseréket. Bobby Beathard GM és Joe Gibbs vezetőedző olyan embereket keresett meg, akiket ismertek, és tudták mire lehetnek képesek. Olyan embereket, akik megfordultak NFL training campben, de nem élték meg a keretszűkítést. Akik szerettek volna egy második esélyt, hogy bizonyíthassanak. Akiknek megfelelő tapasztalatuk volt ahhoz, hogy előnyben legyenek sok másik csapat cserejátékosaikhoz képest.

A Redskins számítása bejött, és mindhárom cseremeccset megnyerték. Ráadásul nem is akárhogy. A Cardinals és a Giants legyőzése még kisebb port kavart, mert ők abban az évben nem voltak tényezők. De aztán jött a Cowboys, ami a csoport legnagyobb esélyese volt. A Dallas elleni idegenbeli meccset hétfő este játszották le, ami az utolsó mérkőzés volt a cserékkel. Eddigre már mindenki tudta, hogy a sztrájk véget ért, és a cserék utoljára lépnek pályára. Az NFL büntetése miatt a Redskinsnél egyetlen veterán sem volt bevethető, ezzel szemben a Cowboys 21 veteránja is a pályán volt. Többek között az irányító Danny White, vagy a futó Tony Dorsett.

Minden előjel arra mutatott, hogy a Cowboysnak simán nyernie kell, de a pályán végül nem ez történt. A Dallas kezdői nem bírtak el a Washington cseréivel, és a végén a Redskins 13-7-es győzelmet aratott. Joe Gibbs máig ezt tartja az egyik legnagyobb győzelmének, mert teljesen esélytelenül mentek ki a pályára, és a végén egy hatalmas győzelmet arattak. Ezzel átvették a vezetést a csoportban, és ezt már soha nem engedték el. A veteránok befejezték azt, amit a cserék elkezdtek, és a szezon végén nemcsak a csoportot, de a Super Bowlt is megnyerték.

Noha a cseréknek nagy szerepük volt abban, hogy a Redskins meg tudta nyerni a Super Bowlt, gyűrűt egyikük sem kapott érte. Egészen 2018-ig. Ekkor ugyanis a csapatnál úgy gondolták megérdemlik a cserék, hogy ők is kaphassanak egy gyűrűt, így egyenként felkeresték mindegyiküket, összehívták őket Washingtonba, és átadták nekik a külön erre az alkalomra legyártott Super Bowl gyűrűt, elismerve a szerepüket a ’87-es diadalban.

Az 1987-es játékossztrájk rövid volt, és látszólag hatástalan. A liga tökéletesen felkészült erre a sztrájkra, és vereséget mért az NFLPA-ra. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a problémák megoldódtak volna, sőt elkezdődött egy hosszú enyhülési folyamat, ahol már a két szembenálló fél le tudott ülni egymással tárgyalni. Igaz ebben sokat segített az is, hogy pl. Tex Schramm, az NFLPA javaslatainak legnagyobb ellenzője hamarosan eladta a Cowboyst, és a helyére lépő Jerry Jones már sokkal inkább hajlandó volt tárgyalni. Végül 1992-ben sikerült véglegesen megegyeznie a feleknek, és az NFL bevezette a fizetési sapkát, és a ma is ismert szabadügynök rendszert. A liga pedig nem omlott össze, és ma már mindenki egy pozitív változásként értékeli ezt az újítást. Így bár ’87-ben valóban vereséget szenvedtek a játékosok, de a fő céljukat végül csak sikerült elérniük.

[/ppp_patron_only]