Connect with us

Hír

Úgy néz ki, hogy Tannehill a hétvégén visszatérhet a kezdőbe

A Titans az utóbbi két mérkőzésen a harmadik körös újonc Malik Willisszel volt kénytelen kiállni irányító poszton, ugyanis Ryan Tannehill bokasérülése miatt nem tudta vállalni a játékot. Most azonban egyre nagyobb esély van rá, hogy vasárnap visszatérhet a pályára a Broncos ellen, hiszen csütörtökön teljes edzésmunkát végzett.

Ez még természetesen nem jelent biztosat és jó eséllyel kérdőjeles besorolást kap majd a mérkőzés előtt, de elég jó jelnek tekinthető a játékát illetően. Tannehill elmondása szerint arra van szüksége, hogy hatékonyan tudja vezetni a támadósort, hogy tudjon kicsit mozogni és ne szoborként kelljen a zsebben állnia, ki tudja kerülni a rá nehezedő nyomást.

A Titans 6-3-as mérleggel áll, a csoportgyőzelme igazából nincs veszélyben, így akár azt is megtehetik, hogy tovább pihentetik az irányítót, hogy tényleg 100 százalékosan térjen vissza. Elnézve azonban az újonc Malik Willis játékát, könnyen lehet, hogy nem akarnak extrán türelmesek lenni Tannehillel.

A csapatnál egyébként elég sok a sérüléssel bajlódó játékos, aki egyáltalán nem vagy csak limitáltan végzett edzésmunkát a héten, de majd a holnapi sérülésjelentés után okosabbak leszünk az állapotukat illetően.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x