Jason Verrett a liga legsérülékenyebb és/vagy legszerencsétlenebb játékosa. Számtalan sérülése volt már karrierje során, ráadásul nagyon komoly műtéteken kellett átesnie. Az ág pedig tovább húzza a 49ers cornerbackjét. Az idei szezont a PUP listán kellett kezdenie egy tavalyi sérülés miatt, és mindössze két hete aktiválták onnan. Még pályára sem lépett, de máris véget ért a szezonja, ugyanis a szerdai edzésen elszakadt az Achillese – jelentette be a csapat.
Verrettnek karrierje során mindkét ACL-e elszakadt már, mindkét vállában volt labrum szakadása, ez a második Achilles-szakadása, de volt már egész évre kidöntő bokasérülése is, illetve térdkalács-sérülése is, és akkor csak a legkomolyabbakat említettem.
Egészségesen egy nagyon jó cornerback a 2014-es első körös játékos (a Chargers drafolta, azóta a 49erstől kapott minden évben egyéves szerződéseket), azonban 9 szezon alatt mindössze 40 mérkőzésen tudott pályára lépni. Sorrendben:
- 6
- 14
- 4
- 1
- 0
- 1
- 13
- 1
- 0

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők