Nagyot fordított a Bucs, a Jags, a Vikes és a Chargers is

A nagy fordításokról is szólt a 9. forduló, hiszen a Buccaneers az utolsó pillanatokban fordította meg a Rams elleni rangadót, a Vikings a negyedik negyed elején még 10 pontos hátrányban volt, a Jaguars 17 pontos deficitből nyert, de a Chargers is égett 10 ponttal a Falcons ellen. 

Los Angeles Rams @ Tampa Bay Buccaneers 13 – 16

A szezon előtt azt hittük ez a meccs az NFC első kiemeléséért fog zajlani, valójában azonban az volt a tét, kinek marad még meg a lehetősége a playoffra. Mindkét csapat ennek megfelelően játszott, maga a meccs sok szempontból nézhetetlen volt. A támadók mindkét oldalon szenvedtek, és egymást próbálták meg alulmúlni. A Ramsnél lényegében egyetlen játékos tudott bármit is csinálni: Cooper Kupp. Az elkapó korábban már többször megégette a Bucaneers védelmét, és most is volt egy nagy elszakadása, amivel 69 yardos TD-t szerzett. Később a második félidőben szintén volt egy nagy elkapása 34 yardért, ami előkészített egy mezőnygólt. És ezzel minden pozitív játékot megemlítettünk a Rams offense részéről.

A címvédő borzasztóan szenvedett, és mindent elmond a támadókról az a tény, hogy Staffordnak összesen 13 jó passza volt 165 yardért, amiből nyolcat Kupp kapott el 127 yardért. Ha bárki mást próbált megjátszani, abból nem lett semmi. Nem volt jobb a helyzet a túloldalon sem, ahol a játékhívással is rendre gondok voltak. Az első félidőben lényegében minden Bucs drive úgy zajlott: 1. down futás; 2. down futás; a harmadik és hosszút meg oldja meg Brady. Nem meglepő módon ez a “stratégia” egyáltalán nem működött, és vagy 3&out lett a drive vége, vagy nagy nehezen sikerült eljutni mezőnygólig, Succop pedig belőtte.

A második félidőre már váltott a Bucs, és már engedték Bradyt elsőre és másodikra is passzolni, de ez sem működött. Elsősorban azért, mert az elkapók vagy nem tudtak elszakadni, vagy elejtették a passzt (Mike Evansnek több dropja is volt). Illetve Aaron Donald is odaért az irányítóhoz néha. Viszont hiába nem tudott a Buccaneers offense semmit sem csinálni, a meccs nem dőlt el, végig egy labdabirtokláson belül maradt a különbség. Ez pedig két játékosnak volt köszönhető. Egyrészt Vita Veának, aki folyamatosan átjutott a Rams támadófalán, és 2 sacket is szerzett. Másrészt pedig a punter Jake Camardának, aki 60 yardot átlagolt rúgásonként (az egyik rúgása konkrétan 74 yardos volt). Ezeknek a puntoknak köszönhetően a Rams mindig saját 20-ason belülről indult, ahonnan nem sokat ment előre.

Noha a Bucs végig meccsben volt, az utolsó pillanatokig úgy tűnt a Rams fog nyerni. 45 másodperccel a vége előtt még 13-9-re a vendégek vezettek, a Bucsnak pedig már nem volt időkérése. Ekkor azonban az offense váratlanul elkezdett működni. Brady labdái pontosak voltak, az elkapók mindent megfogtak, és az a támadósor, ami korábban 58 percen keresztül a célterület közelébe sem tudott jutni, most fél perc alatt végigment a pályán, és Cade Otton 1 yardos TD elkapásával megnyerte a meccset a Buccaneers. Lehet ezt Brady faktornak hívni, ugyanakkor a Rams védelmét sem illeti dicséret, hogy ennyire simán hagyták végigmenni a Bucst a pályán egy nagyon konzervatív, visszaállós zónázással.

Az utolsó pillanatok izgalmasra sikerültek, de az odáig vezető út szenvedés volt. Egy éve ez a két csapat az egyik legjobb playoff meccset játszotta le, de most inkább mindenki azt várta, hogy mikor lesz már vége ennek. A mérkőzéshez hozzátartozik még, hogy Tom Brady elérte a 100 ezer passzolt yardot, amire korábban még senki nem volt képes. Ez egy hatalmas mérföldkő, de sokáig úgy tűnt semmi öröme nem lesz benne. Végül összejött a győzelem, és boldogabban távozhatott a pályáról, de nem ez lesz az a meccs, amit a leggyakrabban fog majd évekkel később emlegetni.

(jarred)

Minnesota Vikings @ Washington Commanders 20-17

A Vikings úgy kezdte a meccset, ahogy egy esélyes csapatnak azt illik. A nyitódrive-ban a scriptelt játékok révén szépen mentek át a hazai védelmen és Justin Jefferson felső polcra felnyúlva meg is szerezte a vezetést a csapatnak.

Ezután pedig jött a punt parádé. A két csapat a következő 8 támadásból egytől egyig puntolt mindössze 8 first downt szerezve. A spirálból a Washington került ki először, amely egy jobb mezőnypozíciót sikeresen váltott pontokra, miután 37 yardot kellett csak haladnia egy 44 yardos mezőnygól kísérlethez. Az éledező hazaiak felrázták a Vikingeket is, akik Hockenson és Thielen révén közel kerültek a pontszerzéshez. A “hazatérő” Kirk Cousins passzát azonban egy remek védekezés révén St-Juste ütötte el Jefferson elől, amit csapattársa Danny Johnson kaparintott meg.

A második félidő aztán igazán beindult. A Commanders Curtis Samuel révén egy lehetetlen játékból szerett TD-t, amikor Heinicke három védő közé dobta be a labdát. Persze kellett ehhez a bíró remek blokkja is.

Az óriási TD és a bírótól kapott pofon leterítette a Vikingst. A támadósor továbbra is impotens volt, amit kihasznált a hazai gárda. Először még egy turnover on downs jött össze a vendég térfélen, majd a negyedik negyed legelején egy touchdown is, így a 7-3-as Vikings vezetésből egy negyed alatt 7-17-es hátrány jött össze.

A negyedik negyed azonban megfújta a Vikings kürtöket. Cousins összerakta a támadósort, amely előbb egy field goallal zárkózni tudott, majd egy Harrison Smith interception után visszatámadva ki is egyenlített Dalvin Cook elkapása után. A Smith picknél a hazaiak irányítója csúnyán túldobta a célpontját. A Washington 6 perccel a vége előtt döntetlennél puntolta el a labdát, de arra nem számítottak, hogy innen már gyakorlatilag nem is kapják vissza. A Vikings ugyanis több harmadik kísérletet is megoldva eljutott a red zone-ig, ott azonban megállt a támadósor. A hazai cornert St-Juste-ot itt is dicsérni kell, hiszen a meccsen már másodjára védekezett sikeresen Jeffersonon a célterületen. Két perccel a vége előtt felállt egy mezőnygólhoz a Vikings amit értékesíteni is tudtak, azonban érkezett egy zászló. A hazaiak védőfalembere John Ridgeway ugyanis a centert támadva próbált meg átmenni a falon, ami unnecessary roughness szabálytalanságot ért és automatikus első kísérletet adott így a vendégeknek. A Vikings így le tudta pörgetni az órát és az utolsó másodpercben végleg lezárni a találkozót egy mezőnygóllal.

Az elképesztő meccs végi hibán kívül nem volt egyébként rossz a hazai védelem. Remekül limitálták a Vikings futójátékát és pár szép coverage játék is sikerült. A Vikings támadósort a két elvesztett párharca ellenére így is Jefferson tudta mozgatni, de jó volt látni, hogy a frissen megszerzett Hockenson is milyen fontos eleme lett rögtön a támadósornak. 9 elkapásával a legtöbb fűződött a nevéhez és 70 yardja is a második helyre volt elég. Cousinsnak nem volt ennek ellenére jó meccse, közel 50%-kal passzolt csak. A védelemből a pass rusher duót kell kiemelni. Danielle Hunter két sacket gyűjtött, de Za’Darius Smithnek is volt pár nyomásgyakorlása és leütött labdái is. Jól kiegészítené egymást a két csapat, hiszen a Washingtonban a pass rush ezúttal is csak középről érkezett Jonathan Allen és Daron Payne révén. A kanadai corner Benjamin St-Juste remek meccset zárt, a két kiemelt védekezése mellett egy sacket is szerzett. Persze Jefferson csinált is rajta játékot (a TD-t is ő engedte), de a liga egyik legjobb elkapója ellen a villanásoknak is örülni kell. A hazaiaknál Taylor Heinicke-t ezúttal is körbe lebegte egy kis varázslat. Látszik, hogy imádják a fővárosban, a pozitív hangulat pedig jó játékokat eredményez. A futójáték jól működött a csapatnál, de a passzjáték egy nagy hányada ezúttal is csak a feldobott labdák után jött össze. Heinicke lehet, hogy nem nagy előrelépés Wentzhez képest, de látszólag a szurkolók és a társak is jobban bíznak az egykori draftolatlan irányítóban, így pedig összességében jobban néz ki a támadósor.

(alatriste)

Las Vegas Raiders @ Jacksonville Jaguars 20-27

17-0 – ekkora előnyt adott le a Raiders. 17+ pontos előnyből 1960 és 2021 között ötször kapott ki a csapat, idén viszont már háromszor is Josh McDaniels irányításával. Egyszerűen hihetetlen, pedig a Jaguars szinte mindent megtett, hogy kikapjon.

A meccs egy Raiders punttal indult, majd a Jaguars elhagyta a labdát, amit azonnal megbosszult egy TD-vel a vendég csapat. Ezt két Jacksonville punt és két Las Vegas pontszerzés követte, így 17-0-s előnyben volt McDaniels csapata 10 perccel az első félidő vége előtt. A meccs persze nem dőlt el, volt még 40 perc játszani, de ilyen előnyt azért művészet leadni, pláne úgy, hogy a következőkben mindössze három pontot sikerült feltennie az offense-nek, azt is még a második negyedben. A Raiders második félidei teljesítménye konkrétan három punt, egy turnover on downs és egy fumble volt. Pedig a Jaguars bőven adott esélyt, a világért sem tudta eldönteni a meccset, de Derek Carrék teljesen összeomlottak és összességében teljesen megérdemelt vereséget szenvedtek.

A Raidersben eleinte remekül működött a Carr-Adams kapcsolat, a Packers korábbi elkapója 10 elkapásból 146 yardot és két TD-t tett a közösbe. A probléma az, hogy mellette senkinek nem volt háromnál több elkapása vagy 50-nél több yardja, így pedig rendkívül egysíkú és kiszámítható volt a támadósor – ráadásul Adams összes yardja az első félidőben érkezett. Persze sosem szerencsés, ha egy Darren Waller kaliberű fegyver hiányzik, de Hunter Renfrow bevethető volt, és mégis csak négy labda repült felé.

A szegény ember Cooper Kuppját valami hihetetlen módon nem tudja rendesen használni McDaniels, pedig karrierje során azért volt már hozzá hasonló stílusú játékosa bőven (Welker, Edelman, Amendola). Így ez a Raiders egy one man show: a kérdés csak az, hogy Josh Jacobsnak vagy Adamsnek jön ki a lépés, de valahogy a kettőnek egyszerre eddig még nem sikerült, így nem meglepő, ha a végére mindig elfogy az offense.

A Raiders védelmét sem lehet különösebben dicsérni. Nem igazán sikerült megfogni a Jaguars futójátékát, nyomást se nagyon sikerült generálni Trevor Lawrence-en és látványosan nem tudtak mit kezdeni azzal, ha a korábbi 1/1-es elkezdte használni a lábát. Ezzel együtt nem arról van szó, hogy a Jaguars O szétkapta volna az egységet, mert Doug Pederson támadósora legjobb esetben is egy erős közepes volt és nagyjából ez volt a maximum, amit ki tudott hozni magából. A meccs egyértelműen azon ment el a Raiders szempontjából, hogy az utolsó 40 percben csak 3 pontra volt képes a támadósor – McDaniels nyolc hét után még mindig nem tud meccs közben váltani és nincs semmilyen terve arra az esetre, ha az A-terv becsődöl (ami egyébként most is annyi volt, hogy “passzold Adamsnek a labdát”).

A Jaguarst egyébként a clemsoni duó vitte a hátán, hiszen Lawrence a második félidőt egy egészen kiváló 15/16, 133 yard, TD mutatóval zárta, míg Travis Etienne 126 scrimmage yarddal és 2 TD-vel vette ki a részét a sikerből. A védelemből pedig Dawuane Smootot lehet kiemelni két sackjével, a második konkrétan lezárta a találkozót.

(renningan)

Los Angeles Chargers @ Atlanta Falcons 20-17

Chockerek, ha találkoznak. Az első negyed egyértelműen a Falconsé volt: egy 8 playes drive után sikerült TD-t szerezni, majd egy 14 játékból álló támadás után 10 pontosra nőtt a hazaiak előnye az első félidő végére. A második negyed viszont a Chargersé volt: Justin Herberték két drive-ot vezettek 25 playből összesen 146 yardot és két TD-t szerezve, miközben a Falconsnak három drive alatt csak -10 yard jött össze.

14-10-re vezetett tehát az első félidő után a Chargers, majd jött a chocker show! Egy vendég 3&outra fumble-lel válaszolt a Falcons, majd Herbert kapásból eladta a labdát. Ebből a turnoverből aztán sikerült egy TD-t szereznie a Falconsnak, viszont a következő hazai drive végén kimaradt a mezőnygól, így 20-14-es előny helyett a Chargers támadhatott a vezetés megszerzéséért. Hiába vezetett azonban egy 14 playből álló támadósorozatot a Los Angeles-i csapat, a vége csak egy mezőnygól lett, de mivel a Falconstól csak egy 3&outra telt három pontos hátrányban, minden adott volt a Chargersnek, hogy eldöntse a  meccset.

Jól is indult a dolog, 9 játékból sikerült eljutni a Falcons 22 yardosáig. Aztán jött a forduló legröhejesebb jelenete. Austin Ekeler elhagyta a labdát 3&4-re, amit a Falcons védő Graham össze is szedett és elkezdett rohanni az ellenfél end zone-ja felé. Csakhogy nem jutott messzire, legalábbis nem a labdával, ugyanis egy önfumble után a Chargers visszaszerezte a játékszert. Mivel egy labdabirtokláscserének számít, így a vendégek 1&10-zel jöhettek és sikerült úgy visszajutni a mezőnygól-távolságig, hogy annak rúgás lett a vége. Dicker be is verte a 37 yardos kísérletet, így a Falconsnak sikerült egy a fumble pillanatában megnyertnek tűnő meccset elveszíteni valami hihetetlen idétlen módon.

A Chargers támadósoron nagyon meglátszott, hogy a csapat két legjobb elkapója nem tudott pályára lépni. Herbert ugyan tisztességgel próbálkozott, Joshua Palmer át is lépte a 100 yardos határt, de ez nagyon esetleges volt. Emellett a futójátékból is jól felkészült a Falcons védelme, így Austin Ekeler csak 47 yarddal vezette a csapatot, bár javára legyen mondva, hogy így is ő szerezte a csapat összes TD-jét.

Ami viszont ennél is nagyobb probléma, hogy a csapat védelme borzasztó. Ha Derwin James vagy Khalil Mack megvillan, az mindig jó, de rendszerszinten ez a védelem szinte semmire sem jó. Ugyan Mariotát sikerült 129 yardon tartani, de nem is erőltette ezt a dolgot annyira a Falcons, ugyanis a földön 5,7 yardos átlaggal 201 yardot és két TD-t termelt az atlantai támadósor. Mintha csak 2021-et írnánk, pedig ott volt a csapatban Austin Johnson és Sebastian Joseph-Day is, de mint kiderült, csak dísznek. Nyolc hét után tehát ott tartunk, hogy ugyan 5-3-mal áll a Chargers, de van egy futás ellen gyenge, coverage-ben és pass rush-ban esetleges védelme és egy egészségesen is kiszámítható, túlbonyolított, véletlenül sem hatékony támadósora. Ebből így nem nagyon lesz Super Bowl menetelés.

Ami a Falconst illeti. A futójáték működik, Tyler Allgeier és a visszatérő Cordarrelle Patterson jó kis párost alkottak, bár Marcus Mariotát lehetett volna kicsit jobban és többet használni. A passzjáték viszont nagyon ad hoc, pedig Kyle Pitts és Drake London papíron elég lehetne arra, hogy legalább egy stabil közepes szintet hozzon az egység, pláne úgy, hogy Pattersonra is lehet pár izgalmas játékot rajzolni. Védőoldalon érdemes megemlíteni, hogy Grady Jarrett még mindig egy jó játékos és vele lehet kezdeni valamit az ellenfél futójátékával, rendszerszinten egész irritáló tud lenni az atlantai defense az ellenfelek számára, de a pass rush-ra még mindig nem sikerült megoldást találni, ami így eléggé limitálja a csapat abszolút reális PO-esélyeit. A jelszó: több Mariota futást és nyomást a következőkben!

(renningan)