Szenvedős Jets-Patriots, látványos Bears-Falcons, magabiztos Lions- és Saints-siker

A támadófoci szerelmeseinek semmiképp sem ajánljuk a Jets-Patriots találkozót, ellenben a Bears-Falcons bőven tartogatott látványos megmozdulásokat. A Lions zsinórban harmadjára nyert, ezzel együtt a Giants elszenvedte idei harmadik vereségét, mindeközben a Rams tovább gurul a lejtőn.

New York Jets @ New England Patriots 3 – 10

A mérkőzés kisebb csúszással indult, a közvetítőknél ugyanis áramszünet volt, és a kamerák többsége nem működött. Végül kb. negyed óra után megtörtént a kickoff, és elkezdődött a meccs. Legalábbis a védőknek. A támadók ugyanis mindkét oldalon az öltözőben maradtak.

A Patriots oldalán még látni lehetett valami támadójátékra emlékeztető szikrát, de túl sok pozitívumot nem lehet mondani. Mac Jonest hatszor sackelték, ráadásul általában az első downon, ami garantálta, hogy a támadás véget ért. Néha azonban sikerült egy-egy szép játékot összehozni, amik többsége Rhamondre Stevenson nevéhez fűződött. A futó elsősorban elkapásokban volt használva, többnyire reménytelen screen passzoknál, ahol valamilyen csoda folytán 10 yardokat hozott, pedig már az elkapás pillanatában a nyakán voltak a védők.

A hazaiak oldalán a támadósor gyengeségét a playhívások is hátráltatták, számos érthetetlen hívás volt a meccsen, de a legnagyobb talán a második negyed legelején érkezett. 4&1 volt a Jets 6 yardosán. Viszont pont ekkor ért véget az első negyed, így volt idő átgondolni, mi is legyen. A Patriots fel is állt, hogy nekimegy, aztán jön egy időkérés Belichicktől, majd lemegy mindenki, és rúgnak egy mezőnygólt. Itt már tudni lehetett, hogy le kell vinni az elvárásokat a Pats offense oldalán.

Ami pedig a Jets támadóit illeti… teljes katasztrófa. Főleg Zach Wilson, aki azt sem tudta, ki hol van a pályán. Az egy dolog, hogy összesen 9 jó passza volt 77 yardért, még az is, hogy kétszer a Patriots védőinek dobta a labdát (csak azok elejtették), na de hogy még egy screen passzt sem tud megdobni, az már elfogadhatatlan. Konkrétan kétszer fordult elő a meccsen, hogy túldobta az elkapóját a line of scrimmage mögött. Lassan jöhetne Flacco.

A mérkőzés teljes mértékben egy punt háború volt, összesen 16-szor puntoltak a csapatok. A Patriots néha még eljutott mezőnygól távolságba (de Folk mellélőtte kétszer is), de a Jets a félpályát is alig találta meg. Konkrétan több puntjuk volt mint sikeres passzuk (10 vs 9). Minden jel arra mutatott, hogy 3-3-mal fog véget érni a rendes játékidő, és nagy összegben lehetett volna fogadni arra, hogy a ráadás sem fog változást hozni. De aztán érkezett a megmentő punt.

26 másodperccel a vége előtt a Patriots megállította a Jetset, és jött a 16. rúgás. A hazaiak visszahordója, Marcus Jones azonban váratlanul rést talált az ellenfél egységén, és 84 yardos nyargalás után bejutott a célterületre, ezzel megnyerve a meccset. Azt a kérdést persze fel lehet tenni, hogy miért nem rúgta ki oldalra a labdát a Jets.

Ez egy nagyon szenvedős meccs volt. Mindkét fél szurkolóinak. És a semleges nézőknek is. A támadósorok egyik oldalon sem érdemeltek volna győzelmet, a védők mindkét oldalon megérdemelték volna. Végül a speciális egység döntött.

(jarred)

Chicago Bears @ Atlanta Falcons 24-27

Egy végletekig szoros és izgalmas mérkőzést hozott a Bears vendégjátéka Atlantában, ahol még egy új rekordert is köszönthettünk. Fej-fej mellett haladt a négy negyed alatt végig a két csapat, a legtöbb drive-nál másolták az ellenfél támadását. Három-három touchdownt láthattunk a mérkőzésen, és az mindig úgy jött, hogy ha valamelyik csapat beért a célterületre a másik a következő támadásánál szintén végig ért a pályán. Ennek is köszönhető, hogy az utolsó két percre 24-24-es állás mellett érkeztünk meg. A győzelmet végül Younghoe Koo 53 yardos mezőnygólja jelentette a Falcons számára 1:47-tel a vége előtt. A Bearsnek még volt ideje visszatámadni, de Fields már nagy fájdalmak közepette játszott és egyik passzát a fű alól Jaylinn Hawkins szedte össze, így már nem tudott válaszolni a Bears és elvesztette a mérkőzést.

Emlékezetes lesz még ez a mérkőzés egy rekordról is, hiszen Cordarelle Patterson karrierje során kilencedik kickoff return touchdownját érte el, amivel most már egyedül ő van az élen ebben a statisztikában. Patterson 103 yardos visszahordása pedig nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen a mérkőzés akkor éppen úgy állt, hogy a Bears akár egy nagyobb előnyt is kialakíthat. Patterson pont a saját hibáját javította, 10-7-es állásnál a yardokért harcolva elvesztette a labdát, a Bears ki is használta a hibát és Fields négy yardos TD-jével már 17-7 volt az előnye a chicagóiaknak, de Patterson végül javította hibáját és beírta magát az NFL történelemkönyvébe. Érdekesség, hogy a kilenc kezdőrúgásból visszahordott TD-jéből hármat is a Bears ellen ért el – három különböző csapat színeiben.

A statisztikára ránézve a Falcons jobban felkészült Fields futásaira, mint az elmúlt két hétben a Lions és a Dolphins. Az elmúlt hetek 178 és 147 yardját nem tudta most megismételni, a Falcons védelme 85 yardot engedett a fiatal irányítónak. Persze egy QB-nek nem a futás az elsődleges feladata, passzban 153 yardig jutott, egy touchdownt és a meccs végén egy interceptiont hozott össze A futásban Fields 85 yardja mellett Montgomery 67-ig jutott. Passzban viszont már Montgomery volt a legjobb a maga 54 yardjával, mellette még Cole Kmet emelhető ki, mármint nem a 35 yard miatt, hanem a fantasztikus elkapásával, amit a levegőben egy kézzel húzott le. A védelem a már említett Patterson fumble-ön kívül még Avery Williamstől is szedett egy labdát, nyomást azonban nem tudtak helyezni Mariotára, sacket nem értek el rajta.

Ha már Mariota kiemelkedő számokat nem hozott, kicsit érthetetlen is, hogy 153 és 131 passzolt yarddal hogyan lehet a táblára feltenni 51 pontot, de ezt mi nem bánjuk, hiszen így egy izgalmas és fordulatos mérkőzést láthattunk. Mariota pedig lehet, hogy megirigyelte Justin Fields teljesítményét a videózás során, hiszen 13 alkalommal is futott a labdával, bár azért még van mit gyakorolnia, hiszen ebből mindössze 25 yardot hozott ki, de egy TD-t azért elért lábon. Futásban Patterson és Allgeier szépen megosztotta a munkát 52 és 55 yarddal. Elkapóknál Kyle Pittsnek elég volt 43 yard, hogy ő legyen csapatából a legeredményesebb. A védelem egy alkalommal szerzett labdát, de azzal pont lezárták a mérkőzést, viszont ők már a nyomást jobban rá tudták helyezni Fieldsre, négy alkalommal is földre vitték az irányítót és sokszor megütötték.

Győzelmével a Falcons még mindig versenyben a csoport megnyeréséért, a Bears oldalán pedig nem kis aggodalmat okozhat, hogy a formába lendülő Fields a rengeteg ütés következtében vállsérüléssel bajlódik és elmondása szerint komoly fájdalmai vannak. Összességében a két csapat egy látványos, sok pontos mérkőzést hozott össze, ahol szemtanúi lehetünk Patterson csúcsdöntésének.

(kronikk)

Detroit Lions @ New York Giants 31-18

Ez az a Giants, amit a legtöbben a szezon előtt vártak. Az eddig szinte hiba nélkül teljesítő offense összehozott három turnovert, nem működött a futójáték, a védelem nyelte a yardokat és a pontokat a földön (most először engedett az egység 30+ pontot a szezonban), plusz sok volt a fölösleges szabálytalanság a labda mindkét oldalán. Persze még így is 7-3-as a csapat, de ez a meccs tökéletesen megmutatta, hogy ezt a mérleget a helyén kell kezelni.

A meccset a hazai csapat rögtön egy 3&outtal kezdte, utána viszont sikerült egy 75 yardos drive végén TD-t szerezni. Ezt követően viszont megállt a tudomány. Miközben a Lions feltett 24 pontot a táblára a következő bő fél óra alatt, addig a Giants egészen a negyedik negyed elejéig néma maradt (Daniel Jones ez idő alatt két picket is dobott). Viszont még ekkor sem volt lefutott a meccs, mert bár a második TD után is kimaradt az extra pont, a 24-12-es hátrány még behozható lett volna, pláne hogy a védelem a következő Lions támadást kivédekezte. Azonban Hodgins elhagyta a labdát, a Detroit kihasználva a rövid pályát ismét TD-t szerzett, ezzel végleg eldöntve a meccset (ugyan szerzett még egy TD-t a végén a Giants, de az csak a kozmetikázásra volt elég).

Brian Daboll csapata olyan, mint a Titans: a jó védelemre és a jó futójátékra épít, miközben a legjobb esetben is közepes passzjáték csak kiegészítő szerepet kap, a QB legfontosabb feladata pedig az, hogy ne csináljon nagy hülyeséget. Ez eddig nagyon jól bejött a Giantsnek még úgy is, hogy Ryan Tannehill azért bőven jobb irányító Jonesnál. Viszont az is egyértelmű volt a csapat játéka alapján, hogy ez a Giants nem fog pontháborúkat megnyerni és nem tud szaladni az eredmény után.

A Lions védelem nagyon jól felkészült a Giants amúgy top futójátékából és köszönhetően a karriernapot tartó DT Alim McNeillnek (hét tackle, egy sack, három QB-hit és három negatív yardos szerelés) Saquon Barkley le lett radírozva a pályáról. A Giants mindössze 89 yardot szerzett a földön 3,4-es átlagból, ebből ráadásul 50 yard Daniel Jonestól jött – ha őt kivesszük a képeltből, akkor 19 futásból 39 yard volt a New York futóinak mérlege. Így Daniel Jonesnak kellett volna a hátára venni az offense-t, és ugyan passzolt 341 yardot és egy TD-t, de ennek a nagy része már garbage time-ban jött, ellenben a két INT-je közül az egyik 6-3-as Giants vezetésénél a saját 31 yardosánál történt, a másik pedig a Lions 40 yardosánál negyedik kísérletre (ekkor már 24-6 volt az állás).

Jones mellett ráadásul a védelem is pocsék napot fogott ki. A Lions futójátéka talán a legnehezebben levédekezhető az egész ligában a rengeteg blokkolási séma miatt és most ezt a Giants is a saját bőrén tapasztalta. A Detroit háromfejű futógépezete (a limitált D’Andre Swift miatt Justin Jackson is nagy szerepet kapott) 4,3 yardos átlaggal 160 yardot és négy TD-t szerzett a földön, ami már csak azért is kényelmes volt, mert így Jared Goffnak szinte semmit nem kellett csinálnia. Mellette legyen mondva, hogy amúgy nem játszott rosszul, több fontos harmadik kísérletet is megdobott és volt pár nagy játéka, de a Lions szempontjából továbbra is az a legjobb, ha a korábbi 1/1-es csak game manager szerepet tölt be.

A detroiti védelmet is meg kell dicsérni. A futójáték megállítása egyértelmű sikersztori, még ha ez azzal is járt, hogy Wan’Dale Robinsonok és Darius Slaytonok szedték szét a secondaryt. A legfontosabb pillanatokban azonban rendre jöttek a nagy játékok, McNeill mellett pedig ismét ki lehet emelni Aidan Hutchinsont, aki nem csak nyomásgenerálásban és a futás ellen volt jó, de megint szerzett egy szemfüles interceptiont. Óriási pick ő egyelőre, hatalmas szerepe van abban, hogy a Lions a 4-6-os mérlegével a második a csoportban.

(renningan)

Los Angeles Rams @ New Orleans Saints 20-27

Ha eddig kérdéses lett volna: a címvédő Rams idényének érdemi része véget ért. A Saints elleni vereséggel a csapat mérlege 3-7-esre módosult, ráadásul Matt Stafford megint agyrázkódást szenvedett (vagy legalábbis bekerült a protokollba), így tényleg nincs már miben bízni. Ellenben a New Orleansnak még akár a csoportgyőzelem is szóba jöhet, ha a Bucs kisebb formajavulása véget érne.

A Rams szokásához híven két punttal indított, amire a Saints egy punttal és egy mezőnygóllal válaszolt. Aztán a semmiből elsült Matt Stafford karja és kiosztott egy 62 yardos TD-passzt Tutu Atwellnek. A félidő vége előtt aztán még volt egy gyors TD-váltás, így 14-10-es vendég vezetéssel mehettek a szünetre a csapatok. Az idei szezon előtt ez szinte garantált Rams győzelmet jelentett volna, McVay ugyanis nem szokott kikapni úgy, ha a félidőben előnyben van – idén viszont ez a módi, és ez ezúttal sem volt másképp. Mentségére legyen mondva, hogy Stafford rögtön a második félidő elején megsérült, a helyére beálló Perkins pedig még azt a kicsit sem tudta kihozni a támadósorból, ami benne lett volna. Eközben a védelem is teljesen elengedte az idényt, a harmadik negyed első három drive-jából 17 pontot szerzett a Saints, így a mérkőzés hátralévő része már csak formalitás volt.

A címvédővel kapcsolatban nincs sok új a nap alatt. A támadófal minősíthetetlen, így Staffordot most már hetek óta szó szerint bucira verik. Futójáték nem is volt, Cooper Kupp hiányában már igazi playmaker sincs (Atwell a TD-je után nem nagyon látott pályát, mert ritka kivételektől eltekintve nettó emberhátrány, és ugyan Allen Robinsonnak volt egy TD-je, de mellette volt csúnya dropja is és még mindig nem tudja magát üresre játszani), így az offense halálra volt ítélve  – pedig az ellenfél védelméből hiányzott a két top pass rusher is. Így már csak az amúgy oké, de nem elit védelemre lehetett volna számítani, ami ideig-óráig bírta is a tempót, majd pillanatok alatt összezuhant, ami azt eredményezte, hogy Andy Dalton 149,6-os passer ratinggel dobált 260 yardot és három TD-t INT nélkül.

A Saints offense összességében talán most nézett ki a legjobban. Ugyan Kamarát sikerült limitálnia a Ramsnek, de Taysom Hill hozta a játékokat a földön, Daltont a sérült fal is elég jól megvédte, Jarvis Landry TD-t szerzett, Chris Olave pedig megmutatta (5 elkapás, 102 yard, TD), hogy miért adott érte első kört a Saints. Az más kérdés, hogy kevésbé szétcsúszott ellenfelek ellen ez a szint mennyire lesz tartható (az eddigiek alapján ez inkább anomália, mint elvárás), de most kivételesen tényleg van minek örülni New Orleansban.

(renningan)