Összefoglaló
A GOAT már megint megcsinálta
Ugyan nem a két legjobb csapat lépett pályára hétfő este, a mérkőzés viszont önmagában annál fontosabb volt. A 4-8-as Saints az 5-6-as Bucs legyőzésével karnyújtásnyira került volna a csoportgyőzelemhez, míg a Tampa Bay egy győzelemmel effektíve bebiztosíthatta azt. Ennek megfelelően a végletekig szoros és izgalmas volt a mérkőzés, és bár sokáig a Saintsnek állt a zászló, de végül a GOAT örülhetett.
Meglepően jól kezdett a Bucs, egy 16 játékból álló, 72 yardos drive során eljutott a Saints hat yardosáig, de ott megállt a tudomány. Todd Bowles nem akart nekimenni 4&2-re Tom Brady nemezise ellen, így végül csak mezőnygól lett a támadássorozat vége. Az erős kezdést viszont nem követte folytatás: a Tampa Bay a következő 50 percben nem szerzett pontot, öt punt mellett egy csúnya Brady INT-re és egy Rachaad White fumble-re futotta.
Eközben a Saints összekapta magát. Ugyan az első két támadósorozat punttal ért véget, de aztán Andy Daltonék összeraktak egy nagyon szép 80 yardos TD drive-ot, amire a koronát egy 30 yardos, Taysom Hillnek kiosztott TD-passzal sikerült feltenni. Majd Brady interceptionjéből is összejött egy mezőnygól, így a szünetben 10-3-ra vezetett a Saints idegenben.
A második félidő legnagyobb részében is a Saints dominált. Ugyan újabb TD-t nem sikerült szerezni (egy ígéretesebb támadás Chris Olave, egy másik pedig Jarvis Landry dropján halt el, bár tény, hogy a dobások sem voltak tökéletesek), de a már említett White fumble-t sikerült mezőnygóllal büntetni, illetve volt még egy 69 yardos drive, ami szintén field goallal ért véget.
5:21-gyel a mérkőzés vége előtt tehát 16-3-ra vezetett a Saints. A Bucs viszont a tavalyi önmagát idézve a saját kilenc yardosáról két perc alatt eljutott a Saints egy yardosáig, ahonnan Brady kiosztott egy TD-t az újonc TE Cade Ottonnak, ezzel szorossá téve a hajrát. Ekkor ugyanis még az összes időkérése megvolt a Tampának, így a Saintsnek a meccs lezárásához minimum egy first downra szükség lett volna.
Egy Alvin Kamara futással indított a csapat, ami három yardra volt jó. Nem jó, nem tragikus, de a következő playben Carl Nassib sackelte Daltont, így 3&17-et kellett volna megoldani. A Saints a mérkőzés során először tökös volt és passzjátékot hívott, Dalton pedig ki is osztott egy szép passzt Taysom Hillnek, de a trükkös játék specialista elejtette a labdát a sűrűben, így 2:29-cel a vége előtt a Bucs támadhatott a győzelemért.
Brady pedig ezúttal nem hibázott. Tökéletesen menedzselve az órát levezetett egy 11 játékból álló támadósorozatot, amely során két TD-passzt is kiosztva (egyet visszafújtak holding miatt) végül három másodperccel a végső sípszó előtt összejött a touchdown, Ryan Succop pedig egy sikeres extrával eldöntötte a mérkőzést.
A Saints védelme Marshon Lattimore nélkül lépett pályára, de úgy tűnik, még ez sem képes segíteni a Mike Evans – Tom Brady kapcsolaton. A yardok nagyjából jönnek, mivel Bradynek a gyenge futójáték miatt rengeteget kell passzolnia, így ha centizve is, de idén is átlépheti az 1000 yardos határt Evans (ahogy 2014 óta, tehát nyolc éve mindig), de a két játékos közötti kémia nagyon nem működik (idén csak három TD-je van az elkapónak, miközben az elmúlt két évben 27-et gyűjtött az alapszakaszban).
Ennek lehet az oka az, hogy az elkapó Allen Robinsonhoz hasonlóan egyszerűen belassult, nem tud már úgy szeparálódni, ahogy kell, így mára nem több, mint egy sima possession reciever – pár napja ő maga is erre utalt, hogy míg korábban folyton 2-3 yardra elszakadt a védőjétől, ez idén egyelőre nem jön. A másik ok lehet az, hogy a válás miatt fejben aligha 100 százalékos Brady összességében karrierje egyik leggyengébb szezonját hozza (egyedül a nagyon kevés turnover menti) és nem tudja kihasználni a nem 100 százalékos ziccereket. Valószínűleg a kettő együtt okozza a problémát, ugyanis öt játékost, köztük Cade Ottont és Rachaad White-ot is többször vett célba Brady, mint Evanst, pedig még Lattimore sem volt a pályán.
Az elkapó javára legyen mondva, hogy mind a négy felé szálló passzt elkapta (az első valamikor a második negyed legvégén ment felé), illetve volt egy nagyon fontos kiharcolt büntetése a negyedik negyed végén, aminek is köszönhetően tudott nyerni a csapat. Ezzel együtt ez a helyzet nem túl biztató, ahogy úgy általában a Bucs passzjátéka sem: az üdítő újdondság, hogy elkapó backként az újonc White nagyobb szerepet kap, de a Brady-Evans kapcsolat visszaesése, a nem létező futójáték, plusz a mellé ment Julio Jones és Russell Gage igazolások miatt ez az offense végtelenül egysíkú és könnyen levédekezhető. És ugyan Brady kevés nagyot hibázik, de viszonylag sok kicsi hibával játszik, így ezzel a győzelemmel és az amúgy remekül teljesítő védelemmel (2,6 yardos átlaggal futott a Saints és a két sack mellett elég nagy nyomást sikerült helyezni Daltonra most) a rájátszás nagyon közel került, de még mindig nem néz ki SB-esélyesnek a csapat.
A túloldalon annyit érdemes kiemelni, hogy ez nem Andy Daltonon múlt, sőt kifejezetten jól játszott megint. 28 passzából 20 volt jó 229 yardért és egy TD-ért, nem rémlik turnovert érő átadása, ráadásul legalább három labdáját elejtették az elkapói. Ahogy a Bucsnak Julio, úgy a Saintsnek sem jött be Jarvis Landry, aki szinte teljesen láthatatlan és most épp egy Rashid Shaheed játszotta le a pályáról – az első heti 114 yardos teljesítménye óta hat meccsen lépett pályára, egyszer sem sikerült még 40 yardot sem szerezni.
Így egyedül az újonc Chris Olave-ban lehetett bízni, aki többnyire hozta is a tőle elvártakat, de ez így önmagában azért elég kevés. Pláne, hogy a futójáték 2,6 yardos átlaggal haladt, Alvin Kamarának meg annyira nem ment, hogy még a passzjátékba se nagyon vonták be, így az egész Saints támadósor annyiból áll szinte, hogy Dalton csinál-e valami kisebb csodát, vagy sem. Ez pedig nagyjából meg is pecsételte a csapat sorsát, ugyanis Dennis Allen inkább a sérült Mark Ingramet küldte fel a pályára és hívott rá egy passzjátékot 6:11-gyel a mérkőzés vége előtt, mint Kamarára.
Előbbi egyébként meg is csinálta a játékot, csak mivel sérült volt, nem mert beállni az ütésbe és first down helyett kilépett oldalt (ez speciel a játékos hibája). Emiatt 3&1 következett, Dalton viszont nem találta el a célpontját, így a Saints puntolni kényszerült, a többi pedig már történelem (lehetne vitatkozni azon, hogy miért nem futott a csapat, de látva a meccs képét, nagyobb esély volt a first downra egy passzal, az az el nem égetett 40 másodperc meg nem hiányzott volna a Bucsnak a végén, mert szándékosan lassan támadtak az utolsó drive-ban). Pedig ez a védelem összességében még mindig rendben van, és ugyan sikerülhetett volna jobban is az utolsó öt perc, de 17 engedett pont után azért aligha a defense-t kellene elővenni.
A Saints a vereséggel 4-9-es mérleggel rendelkezik, két győzelemre van a csoport élén lévő Bucstól, ráadásul oda-vissza kikapott tőle, így a rájátszásért a szezon hátralévő részében hárommal több meccset kellene nyerni, mint a csoportriválisnak (a New Orleansnak még négy meccse lesz, a Tampának öt) – ez alighanem elúszott, főleg hogy a Falcons és a Panthers is jobban áll. A Bucs viszont örülhet: ugyan az 5-8-as Falcons hátránya nem ledolgozhatatlan (bár legalább hármat kellene nyerni zsinórban, plusz a Bucsnak legalább kettőt kellene veszítenie, hogy igazi tétje legyen a két csapat utolsó fordulós meccsének), de az első egymás elleni meccsüket Bradyék nyerték, plusz míg a Tampában 3-1-es csoporton belüli mérlege és 6-2-es konferenciamérlege van, addig a Falconsnak 1-3-as és 4-5-ös. Ugyan még korai bármit is kijelenteni, de 13 fordulóval a szezon kezdete után úgy tűnik, hogy a Bucs megmenti az idényét, az all-inban lévő Saints pedig csúnyán felsült.