A Rams megtartaná Cam Akerst 2023-ban is
Sokáig úgy tűnt, hogy a Rams és Cam Akers között végérvényesen megromlott a viszony, meccseket is kihagyott a futó „filozófiai és focival kapcsolatos” nézeteltérések miatt. A korábbi második körös játékost viszont nem tudta/akarta elcserélni a csapat a trade határidő előtt, és bár nem úgy nézett ki, de most a TheAthletic riportja szerint a felek folytatni fogják a közös munkát 2023-ban is.
A futó újoncként magas szinten teljesített, 191 futásból 846 yardot és négy TD-t szerzett, de 2021-ben sérülés miatt csak 72 snapje volt, idén pedig az első 12 forduló alatt csak egy TD-t tett a közösbe és mindössze kétszer szerzett 60 yardnál többet a földön. Az elmúlt négy fordulóban viszont már hat TD-t termelt, kétszer jutott 60 yard fölé, a Broncos ellen pedig 118 yardot gyűjtött.
A formája egyértelműen javult és kezdi a régi fényét idézni, így érthető a csapat részéről, hogy miért szeretné megtartani a 23 éves játékost, aki 2023-ban még mindig csak 1,4 millió dollárt keresne.