Connect with us

Hír

Sean Payton és Tom Brady a Saintsben állhat össze?

Sean Payton 11 hónappal ezelőtt bejelentette visszavonulását, azonban már akkor is tudni lehetett, hogy ez jó eséllyel nem lesz végleges, és a Saints legendás főedzője vissza fog még térni az oldalvonal mellé. A holtszezonban aztán felröppentek a pletykák, hogy Tom Bradyvel szeretett volna összeállni, méghozzá Miamiban, az ezzel kapcsolatos törekvésekért pedig a Dolphinstól el is vették az első körös pickjét, tehát abszolút valós hírek voltak ezek. Épp ezért mindenki azt találgatja mostanság, hogy hol fog idén visszatérni Payton, aki állítólag egy szuper edzői stábot is összerakott már.

A PFT belsős infói szerint NFL-berkekben gyakorlatilag nyílt titok, hogy ha Payton idén újra főedzőnek áll, akkor a Saintsbe fog visszatérni.

Eddig azt gondoltuk, hogy Payton otthagyta a süllyedő hajót New Orleansban és a borzasztó cap helyzet és nem túl fényes kilátások miatt inkább máshol folytatná karrierjét, és megpróbálna az első főedző lenni, aki két csapattal is Super Bowlt nyer. A rossz hír az a számára, hogy jelenleg nem tűnik úgy, hogy jó állások szabadulnának fel a ligában.

Denverbe és Carolinába nem fog menni, ez szinte biztosra vehető. Leginkább a Cardinalst és a Chargerst pletykálták vele kapcsolatban, előbbinél viszont túl nagy szervezeti problémák vannak, utóbbinál Brandon Staley minden bizonnyal megtartja állását a rájátszás kiharcolása után. A régi álom, a Cowboys még opció lehet, amennyiben kiesnek a playoff első körében és ezért menesztik McCarthyt, de egyelőre az ő állása is biztonságban lehet.

Úgy tűnik tehát, hogy Payton nem tud összeállni egy fiatal top irányítóval, így a másik opció valósulhat meg: összeáll Tom Bradyvel, akivel ugyebár a Dolphinshoz is közösen mentek volna idén. És ha közösen akarnak valahová menni, akkor gyakorlatilag a Saints lehet az egyetlen opciójuk.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!