Connect with us

Összefoglaló

A Bills és a Bengals nehezen hozta a kötelezőt, a Giants szoros meccsen verte a Vikingst!

Az AFC két nagyágyúja, a Bills és a Bengals olyan ellenfeleket kapott a wild card körben, amelyeknél a csereirányítók léptek pályára, ennek ellenére mindketten csak nagy nehezen hozták a kötelezőt. A Giants pedig úgy verte meg a Vikingst, ahogy idén senki: egy labdabirtoklásnyi különbséggel eldőlő meccsen! 

Miami Dolphins @ Buffalo Bills 31 – 34

Skylar Thompson vs Josh Allen. Nem éppen az a párosítás, amire vágyunk egy playoff meccsen. A két irányító közti különbség miatt mindannyian sima kiütést vártunk, végül azonban a Bills nagyon megszenvedett a Dolphinsszal. Pedig a meccs úgy indult, ahogyan azt vártuk. Az első negyedben minden a hazai csapat szája íze szerint alakult. A Bills simán végigment a pályán, és előbb Allen találta meg Dawson Knoxot a célterületen belül, majd James Cook is befutott oda. Ezután még egy mezőnygólt is rúgtak, és egy negyed játék után már 17-0-ra vezettek.

Ebben a játékrészben a Dolphins nem csak védő-, de támadóoldalon is kilátástalan volt. A futások nagyon hamar elakadtak, így Thompsonra kellett bízni a meccset. Az irányító pedig eleinte folyamatosan a földet vagy a Bills védőit találta el, ha pedig mégis jó passzt osztott ki, akkor meg Waddle ejtette el azt. 15 perc játék után tehát úgy tűnhetett nagyon sima hazai győzelem fog születni. De aztán elkezdődött a második negyed, ahol a Bills mindent megtett, hogy visszahozza a meccsbe ellenfelét.

Kezdődött minden azzal, hogy Tyler Bass a kickoffnál kirúgta a labdát az oldalvonalon kívülre, így a Dolphins 40 yardról jöhetett, ahonnan már egy mezőnygólt sikerült összehozni. Ezután Allen dobott egy INT-et (John Brown megállt útvonal közben), amit Xavien Howard félpályáig visszahordott, és ebből érkezett egy újabb mezőnygól. Ezt követte egy punt a Billstől, amit Cedrick Wilson a 27 yardosig hordott vissza előkészítve a harmadik mezőnygólt. Végül Allen másodszor is INT-et dobott (Beasley nem volt elég harcos, felpattant), ami után a Dolphins azonnal red zone-ból támadhatott, és ezúttal TD-t sikerült szerezni, ugyanis Thompson megtalálta Mike Gesickit a célterületen belül, majd utána a 2 pontos is sikerült, így máris 17-17 lett az állás.

A Bills az utolsó percekben még lőtt egy FG-t, így végül előnnyel mentek szünetre, de a harmadik negyed legelső hazai támadásánál sikerült megint elveszíteni a labdát. Allent elérte a Dolphins pass rush, a labdát kiütötték a kezéből, majd Zach Sieler befutott vele az end zone-ba.

Ennek a fumble TD-nek köszönhetően először a meccs folyamán a Dolphins átvette a vezetést (24-20). Innentől kezdve már a Billsnek volt miért izgulnia, és Thompsonnak már csak az lett volna a feladata, hogy ne hibázzon nagyot. Ez azonban nem sikerült. A harmadik negyed közepén saját célterület közelében egy teljesen felesleges hosszú passzt indított el, amit Kaiir Elam húzott le. Ez az INT új lendületet adott a Billsnek, Allen pedig büntetett. Előbb Cole Beasley-nek osztott ki egy 6 yardos TD-t, majd egy gyors Dolphins punt után Gabe Davis kezébe varázsolta oda a labdát újabb 7 pontért.

Ezzel a 2 TD-vel 34-24-re módosult az állás, és egy pillanatig megnyugodhattak a hazai szurkolók. Ezzel azonban még messze nem volt vége a meccsnek. A Dolphins offense ugyanis a mérkőzés során először képes volt egy hosszú drive-ot levezetni (75 yard), ami Jeff Wilson 1 yardos TD futásával ért véget. Ezzel 34-31-re feljött a Dolphins és ekkor még 10 perc hátra volt, így volt miért izgulnia mindkét szurkolótábornak. Végül nem érkezett újabb pontszerzés, noha a Dolphinsnak még két esélye volt támadni, de előbb puntolni kellett, majd 4. kísérletre is elakadtak, így a Bills ugyan a vártnál jóval szorosabb eredménnyel, de megnyerte a meccset.

Az előzetes várakozásaink ellenére egyáltalán nem lett kiütés ebből a találkozóból. Ez pedig két dolog miatt volt lehetséges. Egyrészt a Dolphins a vártnál jobban játszott. McDaniel olyan gameplannel érkezett erre a mérkőzésre, amiről sugárzott, hogy nincs vesztenivalója, minden nagy játékot meg fog próbálni. A futást teljesen feladta és Skylar Thompson egyik hosszú passzt osztotta a másik után. Ugyan a többsége ezen passzoknak incomplete lett (18/45), de ami sikerült, azzal sokat tudott haladni a Dolphins – és az elkapói sem segítették ki, Waddle-nek és a többieknek is volt dropja. Egy Tua szintű irányítóval valószínűleg sokkal sikeresebb lett volna ez a stratégia, de nem lehet hibáztatni az edzőt, hogy ezt próbálta meg. A Bills nem a Jets, hogy checkdown passzokkal lehessen nyerni ellenük.

Ez persze önmagában még nem lett volna elég egy szoros meccshez, de itt jön a másik ok, ami sokkal inkább befolyásolta ezt a találkozót: a Bills messze tudása alatt játszott. Borzasztóan sok volt a hiba hazai oldalon, a 2. negyedben konkrétan négyszer adtak egy-egy nagy hiba miatt rövid pályát a Dolphinsnak, amiből 17 pontot kaptak, emellett kihasználatlanul hagytak támadásokat is, amikor Khalil Shakir vagy Knox dropolt hosszú passzt vagy épp TD-t. Majd a 3. negyedben is sikerült újra hibázni, amiből jött egy defense TD. És ezek csak a legnagyobb hibák. Egész meccsen jöttek a pontatlan passzok Allentől, vagy a dropok az elkapóktól, és a védelem is több nagy playt benézett. Ilyen játékkal nem lehet sokáig menetelni. Most még belefért, mert az ellenfélnél egy harmadik számú újonc irányító dobált, de ha a következő meccsen is ezt csinálják, akkor ismét a divíziós kör lesz a végállomás.

Érdekességképp említsük meg, hogy többek közt a 43 incomplete passznak köszönhetően közel 4 órás volt a találkozó, nem is tudjuk láttunk-e ennél hosszabb rendes játékidőt (biztosan, de akkor is hosszú volt), emiatt a Vikings-Giantset is el kellett tolni 20 perccel – és még az sem volt elég!

(jarred)

New York Giants @ Minnesota Vikings 31 – 24

Nem biztos, hogy ez a párharc volt a legvárósabb a hétvégén, de ennek ellenére az egyik legmagasabb színvonalú és legszórakoztatóbb találkozó lett. A Vikings kezdte a mérkőzést és Kirk Cousinsék nagyon simán átszaladtak a pályán. Cserébe a Giants offense is hasított, sőt mint utólag kiderült, Brian Daboll végezte el jobban a házifeladatot: a Minnesota védelme hozta az alapszakaszban látott szintet, így a vendég támadósor az első három nekifutásából feltett két TD-t és egy mezőnygólt, ráadásul mindhárom drive legalább 75 yardos lett. Erre a Vikings mindössze két punttal válaszolt, majd 17-7-es hátrányban TJ Hockenson beindult és egy rá szabott drive végén szépített a hazai csapat, de kisebb meglepetésre így is Giants előnnyel mentük pihenőre, ráadásul teljesen megérdemelten.

A második félidő sem hozott érdemi változást a játék képében, a Vikings végig megmaradt az üldöző szerepben. Daniel Jonesék nagyon okosan, higgadtan és tudatosan játszottak végig, az elő három támadásukból sikerült kettőt is TD-re váltani (mindkét drive 75 yardos volt), a Minnesota támadósora viszont nagyon döcögött és nem sikerült kihasználni azt a kevés lehetőséget, amit az agyondominált védelem néha biztosítani tudott.

Ennek ellenére azért nem volt lefutott a mérkőzés, a csapat két esélyt is kapott az egyenlítésre a negyedik negyedben. Az első nekifutásból mínusz egy yardot sikerült megtenni, majd 3:07-tel a meccs vége előtt Darius Slayton elejtette Daniel Jones tökéletesen megdobott labdáját, ezzel megállítva az órát és esélyt adva Cousinsnak az egyenlítésre. A Vikings offense viszont még az ellenfél térfelére sem jutott el, így 1:44-gyel a vége előtt Daniel Jonesnak már nem volt más dolga, mint kitérdelni a maradék időt.

A mérkőzés önmagában nagyon érdekes volt, ugyanis a korábbi találkozókkal ellentétben nem arról volt szó, ki hibázott többet és nagyobbakat. Minden pontszerző drive nagyon tudatosan és precízen volt felépítve mindkét oldalról és csak egyetlen egy volt közöttük, ami nem volt legalább 75 yardos. Gyakorlatilag minden a terv szerint ment (különösen a Giants részéről), nem voltak különösebben nagy hibák sem a támadósorok, sem a védelmek, sem a speciális egységek részéről, konkrétan még egy turnovert sem láttunk.

Brian Dabolltól ez nem is volt meglepő, a Giants eleve ennek a hibaminimalizálós, “hagyjuk, hogy megverje magát az ellenfél” mentalitásnak köszönhetően jutott be a rájátszásba. Viszont ez a relatíve konzervatív hozzáállás önmagában nem lenne sikeres, ha nem tartozna hozzá egy őrülten magas szintű felkészülés. Az offense tökéletesen használta ki az ellenfél védelmének gyengeségeit és épített a saját erősségeire is: rengeteg olyan játék volt felrajzolva, ami kiürítette a pálya egyik felét, hogy oda Daniel Jones szükség esetén be tudjon menekülni, sőt nem egy direkt rá hívott futójátékot is láttunk.

Ennek az lett az eredménye, hogy a fiatal irányító 17-szer futott (a csapat összesen harmincszor), a 78 szerzett yardja pedig a legtöbb lett a két csapatból. Erre semmilyen válasza nem volt a Vikings védelmének, de Saquon Barkley-val sem tudtak mint kezdeni, aki kilenc futásból 53 yardot és két TD-t szerzett. Mindez pedig kiegészült egy nagyon potens passzjátékkal, bár itt már azért sokkal nagyobb szerepe volt a Vikings pocsék védelmének, mint a rendszernek.

Félreértés ne essék, Daboll itt is remek munkát végzett, de egy legalább közepes védelem nem enged 300 yardot Isaiah Hodginsoknak és Darius Slaytonoknak. A mérkőzés végén is csak azért kapott még egy esélyt az egyenlítésre a Minnesota, mert egy 3&15-ös helyzetben Slayton elejtett egy könnyű 6-7 yardos labdát, amiből jó eséllyel meg is futotta volna a first downt, mert a közelben nem volt senki. A hazai védelem egyedül a pass rushára lehet büszke, mert legalább néha volt nyomás Daniel Joneson, de ez már az alapszakasz nagy részében is édeskevés volt, nem hogy a rájátszásban. A Giants védelem viszont nagyon rendben volt. Dalvin Cookot sikerült limitálni, ami mindig jó, és bár Kirk Cousinsra nem igazán sikerült nyomást helyezni, cserébe rendszerszinten azért elég jól működött a dolog és folyamatosan meg tudta akasztani a Vikings támadósorát (amikor nem, akkor meg egy false start büntetés segített).

A Minnesota védelméről már beszéltem, több szót nem is érdemel az egység (egy koordinátorcsere nem lenne butaság, mert ennyire nem tehetségtelen a keret), meg amúgy is a támadósoron állt vagy bukott minden már az előzetes várakozások szerint is. És nem lehet azt mondani, hogy rossz lett volna Kevin O’Connell gameplanje, sőt még a hozzáállását sem lehet bántani, mert kifejezetten agresszív volt 3&hosszúknál vagy épp negyedik kísérleteknél. A gond most is Kirk Cousinsszal volt.

A Giants védelme ráállt arra, hogy Justin Jefferson ne tartson karriernapot, a fiatal elkapó így csak 47 yarddal zárt. Viszont ez áldozatokkal járt, mert nem volt annyi minőség az egységben, hogy mindenkit kivegyen a játékból, emiatt TJ Hockensonnak nagyon jó napja volt, 10 elkapásból 129 yardot szerzett. Viszont ez önmagában kevés volt, mert Adam Thielen nem nagyon tudott hozzátenni a játékhoz (most sem) és K.J. Osbornnak sem volt egy jó napja. Ilyenkor kellett volna előlépni a franchise irányítónak, aki a rendszerből kilépve extrát nyújt és behúzza a meccset, de Kirk Cousins nem ez a kaliber.

Alapvetően szinte tökéletesen játszott: 39 passzából 31 jó volt 273 yardért és két TD-ért, de nem nagyon emlékszek extra dobására. Feltehetően önmagát szándékosan határok közé szorítva ráment arra, hogy ne csináljon hülyeséget, így egyszer sem kockáztatott, ez pedig a rájátszásban nem működik és soha nem is fog.

A Vikings támadósorának utolsó drive-ja mutatja meg igazán, hogy miért nem lesz soha igazán jó irányító Cousinsból és miért nem fog soha bajnoki címet nyerni. Nem volt rajta óriási nyomás az utolsó passzánál, ki tudott volna mozogni vagy vállalhatott volna nagyobb kockázatot, de hiába volt 4&8, képes volt elengedni egy 3 yardos passzt a biztonsági opció Hockensonnak, hátha lesz belőle valami. Tény, hogy nem volt egy rossz passz és a védelem ezt engedte, ő pedig mindig elveszi azt, amit az ellenfél védelme enged, de ettől nem lesz egy jó irányító és nem lesz mindig akkora szerencséje (ahogy volt egész évben), hogy egy győzelmet érjen, pláne nem a rájátszásban (sorozatban 11 egy labdabirtoklással eldőlő győzelem után pont akkor pattant rosszul a labda, amikor a legjobban fájt).

(Renningan)

Baltimore Ravens @ Cincinnati Bengals 17-24

Parázs hangulatú mérkőzésre volt kilátás, és így is lett – nem szívlelik egymást a felek, de ez már múlt héten is látszott. Az első félidő elég gyorsan eltelt, ugyanis mindössze 3-3 támadása volt a csapatoknak. A Ravenstől megszoktuk, hogy ha halad, akkor azt lassan teszi, és most sem volt ez másképp. A touchdownjukat egy 10 perces 17 játékból álló drive után szerezték JK Dobbins révén, emellett volt egy 9 játékból álló támadásuk, ami mezőnygóllal ért véget (és itt ráadásul kifutottak az időből a félidő végén, tehát akár TD-t is szerezhettek volna, ha nem kell passzolni a gólvonalnál), illetve az elején Tyler Huntley dobott egy csúnya interceptiont. A Hollók így 10 pontot szereztek félidőig.

A Bengals azonban csak 9-ig jutott! A hazaiak is elég lassan tudtak haladni, ugyanis a Ravens elvette tőlük a mély területeket és csak a rövid checkdownokat és visszafordulós útvonalakat kínálta fel, Burrow így csak ezeket tudta megdobálni. És meg is dobta nagyrészt, hiszen előbb egy 14 játékból álló, mezőnygóllal végződő, majd egy 10 játékból álló, Ja’Marr Chase touchdownnal végződő támadást vezetett le (az extra kimaradt), hogy aztán a végén fumble-t vétsenek (Hayden Hurst kezéből Kyle Hamilton ütötte ki a labdát).

Az első félidő igazából pontosan úgy alakult, ahogy a Ravens szerette volna: hosszú támadásokat vezettek, így limitálva ezek számát, és az ellenfélnek is csak rövid játékokat engedtek, így Burrow-éknak 130 yardra futotta 29 playből, és egyetlen 13 yardnál hosszabb játékuk nem volt. Érdemes kiemelni, hogy a szünet előtt a bal oldali tackle Jonah Williams megsérült, így három hét alatt harmadik falemberét vesztette el a csapat. A Ravens pedig igyekezett kihasználni ezeket a gyenge pontokat és sok nyomást tudott helyezni Burrow-ra, amit az irányító az első félidőben nagyrészt remekül kezelt és el tudta fedni a hiányosságokat.

Nagyon fontos volt a hátrányban lévő Cincynek, hogy jól kezdje a második félidőt. Ezt meg is tette egy újabb hosszú és touchdownt érő támadással, így visszavette a vezetést, és mivel a kétpontos is sikerült, így kozmetikázták a korábbi kihagyott extrát. Sokáig viszont nem örülhettek a vezetésnek, a vendégek ugyanis visszavágtak: meglepő módon gyorsan átértek a pályán és kiegyenlítettek DeMarcus Robinson hosszú elkapásával, aki Eli Apple-t verte meg csúnyán.

Itt viszont megállt a Bengals tudománya és a mérkőzés további részében csak három three-and-outra futotta. A Ravens kiválóan vette el korai downokon a területeket, és mivel sikerült harmadik és hosszabbra kényszeríteni az ellenfelet, így jöhettek a jól irányzott blitzek, amik a falat és Burrow-t is megzavarták, aki nem tudta időben elindítani a passzokat. A túloldalon viszont a Baltimore ismét végigment a pályán, Huntley pedig ebben a periódusban elég jól is játszott. Aztán viszont jött a nagy fordulat!

A Ravens eljutott a kétyardosra, és ahelyett, hogy háromszor odanyomták volna a labdát az egyik futó kezébe, előbb megpróbáltak a fullback Patrick Ricardra kijátszani egy playt, ami nem sikerült, majd jött egy QB sneak Huntley-tól, ráadásul a magasan repülős fajta. Ez azonban nem lett sikeres, Logan Wilson kiütötte a kezéből a labdát, ami épp Sam Hubbard kezében landolt, aki 99 yardon át meg sem állt az ellenfél célterületéig! Hétpontos Ravens előny helyett hétpontos Bengals előny alakult így ki, ez bizony egy 14 pontos hiba volt Huntley-tól (és a Ravenstől).

Itt azért volt még 11 perc hátra a meccsből, azonban a Bengals futójáték nem működött, így ők nem tudták lefuttatni az órát, a Ravensnek pedig kétszer is benyelt sack miatt akadt meg nagyon hamar a támadása. A legvégén még maradt három perce a Hollóknak egy utolsó rohamra, és a red zone-ba el is jutottak, ott viszont jött a rossz time management, egy holding büntetés, Huntley-val pedig ilyen hátrányos helyzetben nem lehetett megoldani. Az utolsó elkeseredettségben felhajított labda végül majdnem meglett óriási szerencsével, de nem így lett, ezzel a Bengals megnyerte a találkozót és története során először nyert zsinórban két évben is rájátszás-meccset.

Összességében azonban a hazaiaknál van ok az aggódásra a támadósor kapcsán, ahol a fal sérülései megtorpedózhatják a Super Bowl menetelést. Azt tudtuk, hogy a Ravens defense nagyon rossz matchup lesz Burrow-éknak, és így is lett, kiválóan elvettek minden lehetőséget a rövidebb Chase elkapásokon (őt senki sem tudja megállítani) és checkdownokon kívül, szóval annyiban mégis csak fellélegezhet a Cincy, hogy ennél már csak gyengébb védelmeken át vezet az út a nagydöntőbe. A védelem sem büszkélkedhet a Tyler Huntley vezette egység ellen benyelt 364 yarddal, de sikerült pár kulcsjátékot megoldani, ami egy kis szerencsével fűszerezve elégnek bizonyult.

A Ravensnél nagy elvárások nem lehettek ezzel a meccsel kapcsolatban, tekintve hogy Huntley játszott, ehhez képest viszont abszolút helyt álltak és akár még a győzelmet is megérdemelték volna. A védelem nagyon jó továbbra is és jövőre is lehet erre alapozni. A holtszezon nagy kérdése viszont értelemszerűen Lamar Jackson sorsa lesz.

(katonadani)

Related Topics

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!