A Giants 2016 után újra bejutott a rájátszásba, ráadásul úgy, hogy ezt talán még az év edzője díj legnagyobb esélyese, Brian Daboll sem hitte volna a szezon előtt. Ebben nagy szerepe volt az ismét elit szinten teljesítő Saquon Barkley-nak és a meglepően jól és éretten játszó Daniel Jonesnak, a csapat pedig mindkettőjüket megtartaná, írja Ian Rapoport.
Barkley 1312 yardot és 10 TD-t szerzett a földön, illetve 57 elkapásból még 338 yardot tett be a közösbe. Négy relatíve (2020-ban csak két meccsen lépett pályára) egészséges idénye alatt 4215 yardot és 29 TD-t gyűjtött a földön, illetve 241 elkapásból 1760 yardot és nyolc TD-t jegyzett. A piacon 12-15 millió dollárt is simán kaphat a 2022-es éve után, így ha a Giants komolyan gondolja a dolgot, akkor mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.
Ami Jonest illeti: az irányító nem játszott különösebben látványosan, viszont cserébe nagyon stabilan és kevés hibával hozta le a meccseit. A 66,5 százalékos passzpontossága, a 3030 passzolt yardja, a 6,8 yard/passz mutatója és az öt INT-je is a legjobb karrierje során, és ugyan csak 13 passzolt TD-je volt, de Darius Slaytonokkal és Richie Jamesekkel nem egyszerű. Nem fognak kapkodni érte a csapatok, nem kell 30+ millióban gondolkozni, de egy rövidebb távú 15-20 millió dolláros hosszabbítás abszolút benne lehet a pakliban.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson