Connect with us

Hír

A Texans zsinórban másodszor rúghatja ki elsőéves főedzőjét

A Texansnak az utóbbi három évben három különböző főedzője volt, és könnyen lehet, hogy a negyedik évben jön a negyedik HC. Az NFL Media ugyanis arról számolt be, hogy Lovie Smith állása veszélyben van, és találkozott a tulajdonos Cal McNairrel, hogy meggyőzze, maradnia kellene a második évére is. A helyzettel tisztában lévő forrásokra hivatkozva azt írja Ian Rapoport, hogy várhatóan menesztik majd Smith-t, de még nem kommunikáltak semmilyen döntést senkinek.

A Texans egy 4-12-es szezon közben rúgta ki Bill O’Brient, majd David Culley-t egy 4-13-as után, most pedig 2-13-1-gyel áll a csapat a záróforduló előtt – egy vereséggel a mérleg rosszabbul nézne ki, de az 1/1 meglenne, ellenben Smith vélhetően a győzelemre hajt, amivel a csapat bukhatja a draft első választását.

A houstoniak állítólag a szezon végeztével fogják értékelni Smith teljes munkásságát, de Rapoport információi szerint nem csak a pályán mutatott teljesítménnyel vannak problémák a főedző kapcsán, az öltözőben és a szervezetben is egyre frusztráltabbak a regnálása miatt, amibe általános operációs nehézségek is beletartoznak. Ez a játékosokhoz is legyűrűzött, emlékezhetünk Brandin Cooks esetére, aki kérte elcserélését, ezt nem kapta meg, majd egy hétre otthagyta a csapatot, és mire visszatért, elvették tőle a csapatkapitányi tisztségét.

A Texansnál tudniuk kellett, hogy hosszabb távú újjáépítés lesz ez, de nem tudni pontosan milyen célokat tűztek ki az idei évre, ráadásul már tavaly sem Smith-t akarták kinevezni, csak ő maradt, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha kirúgnák. Ha újra megüresedne a pozíció, akkor ismét előjöhetnek a tavalyi befutó jelöltek, mint például az Eagles védőkoordinátor Jonathan Gannon vagy a 49ers védőkoordinátor DeMeco Ryans, habár utóbbinak minden bizonnyal jobb állás is jut. Emellett támadóoldali irányba is nézelődhet a gárda, tekintve hogy az 1/1-es, esetleg az 1/2-es pickkel jó eséllyel irányítót fognak választani.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!