A Wild Card kör legnagyobb tanulságai

A playoff alatt általában még töményebben kapjuk meg a futballt és a csapatok bevetnek mindent, amit tudnak. A fordulók után mi pedig igyekszünk hozni pár tanulságot a játékhét eseményeit illetően.

Kyle Shanahan mágiája nem tűnt el

Sokszor kiemeljük az NFL-lel kapcsolatban, hogy egy ciklikus ligáról beszélünk. Amikor egyszer a támadósorok, egyszer a védelmek vannak felül. Majd jönnek új ötletek, új emberek és kezdődik minden elölről. A Wild Card hétvége azt mutatta meg ismét nekünk, hogy Klye Shanahannek hiába vannak hullámvölgyei, még mindig a legnagyobb géniusz a ligában.

A 49ers főedzőjéről régóta csak a legjobbak között lehet beszélni, ha a támadások virtuozitása kerül előtérbe, de így hogy van három (vagy akár négy) olyan playmakere, mint keveseknek a ligában, így még inkább előtör belőle a mágus. A Seahawks ugyan tisztességesen kapaszkodott, de mit tehet az ember, ha az ellenfélnél Christian McCaffrey, Deebo Samuel, George Kittle és Brandon Aiyuk jön szembe (és akkor még Brock Purdyről nem is beszéltünk).

A 49ers támadósor 505 yardot pakolt fel, ami a harmadik legtöbb a rájátszásban a franchise történetében, ez pedig még akkor is megsüvegelendő, ha tudjuk hogy a Seahawks védelem nem ligaelit. McCaffrey és Samuel minden poszton bevethető, Samuel (aki hagyományosan elkapó) 10 snapet töltött futóként, McCaffrey pedig futóként nyolc alkalommal állt fel elkapónak. És akkor ehhez még tegyük hozzá hogy Kittle sem csak slotból, de szélről is indult pár alkalommal. Shanahan pedig úgy keverte a kártyákat, ahogy nem szégyellte.

Tizenöt különböző futósémát vetett be a Seahawks ellen, akiknek nem is volt ellenszere és végül 181 yardot engedtek 5,5 yardos átlag mellett. A snapek 35%-ában volt valamilyen motion, az elkapók a legnagyobb szeparációt mutatták a Wild Card kör alatt és a legtöbb legalább 10 yardos játék is a 49ers nevéhez fűződik.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Brian Daboll vaskos szerződést ajándékoz Daniel Jonesnak

Daniel Jones szezonja már eddig is nagyon szépen csillogott, de ezt az idei legjobb meccsével koronázta meg a Wild Card héten. 301 passzolt- és 78 futott yard mellett két passzolt touchdown is került a neve mellé, illetve majdnem lett egy futott TD-je is. Ezzel ő lett az első játékos, aki legalább 300 passzolt yardot és 70 futott yardot hozott össze egy playoff meccsen.

A mérkőzés elején alig hibázott, végül 68%-os passzpontossággal hozta le az összecsapást és ami a legfontosabb, hogy megint nem hozott buta döntést. Mindezt úgy hogy a célpontjai Isaiah Hodgins, Darius Slayton, Richie James és Daniel Bellinger (a futó Saquon Barkley mellett) voltak. Nem lebecsülve ezt a névsort, mert Hodgins 103 yardos teljesítménye például a 12. legtöbb elkapott yard volt egy Giants playoff meccsen, de mégiscsak év közben érkezett waiverről. Joggal remélhet egy vaskos, minimum közepes irányító szerződést az offseasonben.

Ezt azonban nem egymaga harcolta ki. A csapat vezetőedzője Brian Daboll, illetve a támadókoordinátor Mike Kafka egy csapásra változtatta meg ezt a csapatot. A Giants elkapók átlagos szeparációs távolsága 3,5 yard volt a Wild Card hétvégén, ami a 49ers után a legmagasabb, a harmadik legtöbb motiont használta csapat és Jones futásai is rendszerint a legjobbkor jöttek. Egymást érték a szebbnél szebb hívások (például a Szabadságszobor névre hallgató remekmű). Akárcsak egész évben. Ennek pedig az lehet az eredménye, hogy Jones jövőre nem egy csere szintű szerződést kap, hanem bizony egy kezdő szintűt. Ha nem is a liga legmagasabb szerződését, de valaki meg fogja fizetni, mert azt most Daboll bizonyítja vele, hogy egy jó rendszerben sokáig lehet vele jutni.

A Billst tényleg csak a Szuperman Josh Allen mentheti meg

A Buffallo Bills 13,5 pontos favoritként mindössze három ponttal, egész meccsen szenvedve tudta csak megverni a harmadik irányítójával kiálló Miami Dolphins csapatát, amely a harmadik negyed derekán még vezetett is ellenük. A Dolphins bevetett mindent amit tudott, de Allen ellen ez sem volt elég.

A Miami a Bills elleni meccsen a snapek 56%-ában blitzelt, mert az alapszakazban ez volt az egyetlen sebezhető pontja Allennek, konkrétan liga hátsó harmadába tartozó számokat produkált extra emberes siettetés ellen a Bills irányítója. Ezúttal azonban nem működött a kriptonit. Az első négy drive alatt ugyanis Allen a passzok 66,8%-át célba juttatta, 108 yardot passzolt és 12 yardos átlagos mélységgel dolgozott. A Bills pedig feltett 17 pontot, ami csak azért nem lett több, mert az elkapók elejtettek pár fontos labdát (köztük egy kristálytiszta TD-t is).

A mérkőzés későbbi részében kicsit ugyan visszaestek a számai, a Miami védelem változtatott és meg is akadt ideiglenes a gépezet. Csakhogy Allent előbb-utóbb magára talált és a mély bombákkal szétszedte az ellenfelet. A mérkőzés hátralévő részében, amikor nem volt extra emberes siettetés, akkor Allen átlagos passzmélysége 17,85 yard volt, ami a legtöbb rájátszás mérkőzésen a legalább 20 passzkísérletes mintában. A negyedik negyedben pedig amikor vezetett már a Bills, akkor az átlagos passzmélysége 26,3 yard volt. Beteg.

Az egész mérkőzésen egyébként “csupán” 15,6 yardos lett az átlag, de 2007 óta ez is a legnagyobb a legalább 39 passzt eleresztő irányítók között. Nem hibátlan a játéka továbbra sem, megint volt három labdavesztése (még ha nem is mind az ő hibája), de az ő hero játéka az egyetlen, ami miatt a Bills továbbra is Super Bowl esélyes, annak ellenére hogy overall a csapat már nem tűnik annyira sebezhetetlennek.

A Chargers kihasználatlanul hagyta Justin Herbert karrierjének az elejét

A Los Angeles Chargers a rájátszások történetének legnagyobb különbségét adta le és 27-0-s vezetésről kikapott az esélytelenebbnek tartott Jacksonville Jaguarstól. Ez pedig azt jelenti, hogy nem csak hogy Super Bowl közelébe nem jutnak, de Justin Herbert egyetlen playoff meccset játszott karrierjének első három évében, amit csúfosan elbukott egy gyengébb gárda ellen.

A fiatal irányító pedig megint szinte makulátlan volt. 273 yardja mellé egy touchdown került, dobott három nagy játékot ígérő passzt és egyszer sem adta el a labdát. A gond az, hogy ennél jóval több van benne. Herbert passzmélysége 4,5 yard volt a második félidőben, ami a legalacsonyabb az egész Wild Card mezőnyében (bizony még Skylar Thompson és Tyler Huntley is magasabb számokkal dolgozott), ez pedig az edzői stábot minősíti.

Herbertnek van az egyik legerősebb karja az egész ligában, mégis mindössze egyetlen kísérlet szállt harminc yardnál messzebb a mérkőzésen. Ezt most hasonlítsuk össze Allen átlagos mélységével. Reméljük, hogy mire ezeket a sorokat olvassátok, már új edzői stáb dolgozik mögötte.

Pederson a legjobb motivátorok és félidei elemzők között van

A Jaguars bámulatos fordításáról feljebb már esett szó, de most közelítsük meg az ő szemszögükből. A jacksonville-i gárda az utolsó öt mérkőzését megnyerte és hatalmas hajrával behúzta csoportját, így kiharcolta a rájátszás részvételt. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy Pederson gameplanje kiváló volt, rengeteget voltak szabadon az elkapók és főleg a pálya közepét támadva rengeteg elkapás utáni yardot termeltek.

A Chargers az első félidőben ezt teljesen elvette, Trevor Lawrence négy interceptiont dobott és reménytelennek tűnt az egész. Az eddig bevált forgatókönyv, hogy támadják a pálya közepét egyáltalán nem vált be. Lawrence passzainak a 80%-a ide irányult, de mindössze 35 yard jött össze ebből és mind a négy eladott labda itt történt. Mindössze öt kísérlet ment a pálya szélére, a Chargers pedig összezavarta a fiatal QB-t.

Egy ilyen lelki mélypontról visszajönni szinte lehetetlen, főleg egy másodéves irányítóval, akinek a magabiztossága ekkor egy átlagos edzővel alighanem a béka segge alatt lett volna. Doug Pederson azonban egy pillanatig nem hagyta csüggedni a játékosait, lehetett többször látni, ahogy még a negyedik interception után is türlemesen mutogatja, hogyan kellene javítani a dolgokon és ami fontosabb, hogy volt terve is.

A második félidőben megfordult az egész mérkőzés. Lawrence passzainak több mint a 80%-a oldalra érkezett. Swing játékok, screen passzok, de akár hosszú corner útvonalak is. És láss csodát Lawrence 11 passzából 10 sikeres volt ilyen esetekben és három TD is bekerült a közösbe. Ezen kívül egyre több up-tempo játék volt, Pederson szólt Lawrence-nek, hogy mehet no-huddle-ben végig, a Chargers védelme pedig nem bírta erővel és idegekkel sem.

A Vikings nem tanult a figyelmeztető jelekből

A Minnesota Vikings talán a legtöbbek egyik legnagyobb meglepetésére 13 mérkőzést nyert az idei szezonban és harmadik kiemeltként fogadhatta a New York Giantset. Hiába volt azonban a mutatós mérleg, mégis velük szemben volt a legtöbb szkeptikus a rájátszáshoz érkezve. Nos, azoknak volt igaza, akik azt állították, nem fenntartható ez a teljesítmény és vissza fog ütni valamikor. A 13 nyert mérkőzésből ugyanis 11 jött egy labdabirtokláson belül, nem ritkán az utolsó másodpercekben fordítva. Ezúttal azonban elvesztettek egy meccset egy labdabirtokláson belül. Pont a legfontosabbat.

Ugyanakkor nem csak a szoros meccsek miatt voltak kétségek. A Vikings védelem a liga egyik legrosszabbja volt. Akadt olyan periódus, amikor öt meccsen keresztül mindig legalább 400 yardot engedtek az ellenfeleknek. És nem csak a félelmetes irányítók ellen szenvedtek.  Olyan támadósor ellen is döcögött a szekér mint Marr Ryan, Mike White vagy Mac Jones. Vagy éppen Daniel Jones.

A Giants irányítója a Vikings elleni két meccsen összesen 650 yardot passzolt és a Giants mind a két alkalommal 430 yard felett végzett támadóoldalon. Ezen a meccsen a Giantsnek volt 23 darab legalább 10 yardos játéka, Jones a snapek 22%-ában volt csak nyomás alatt és lényegében úgy haladtak, ahogy akartak. A Vikings egész szezonban nem fejlődött, nem változtatott, pedig vesztenivaló nem lett volna, annyira rossz volt a védelem.

Végül pedig Kirk Cousins. Nem volt szörnyű. Cousins megint nem volt szörnyű. Ugyanakkor nem volt több, mint egy átlag. Nem volt több mint egy Kirk Cousins. Amikor villanni kellett volna, amikor extrát kellett volna hozni, akkor nem jött semmi. A meccs végén pedig negyedik és hosszúnál megdobta a lassan már névjegyéül szolgáló checkdownt, amiből nem lehetett egyszerűen first downt szerezni. Itt a határa a játékának és addig nincs több a Vikingsban sem.

Dak Prescott franchise irányító, akivel akár Super Bowlt is lehet nyerni

Időről-időre, általában csúnya vereségek után Dak Prescott helyzetét elég sokan meg szokták kérdőjelezni. Való igaz, hogy a Dallas QB-ja képes botrányos mérkőzéseket lehozni, de észre kell venni nála azokat a jeleket, amelyek azt mutatják, hogy ő igenis egy franchise QB. Nem egy olyan virtuóz mint Patrick Mahomes vagy Josh Allen. Soha nem is lesz olyan. Ellenben egy olyan játékos, aki higgadt tud maradni, jól kezeli a nyomást, végigmegy az olvasásain és vannak meccsnyerő játékai is.

Az éjjeli mérkőzésen szinte makulátlan volt, 305 passzolt yardot és 4 passzolt touchdownt szerzett, de futott is egy hatpontost. Ami a statisztikáknál is fontosabb, hogy végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést. Snap előtt többször áthívta a játékot, olvasta a Buccaneers védőfelállásait és végig támadta azokat a párharcokat, amik neki tetszettek. És nyomás alatt is jól teljesített, labdaeladás közelébe sem került igazán. Ismerős egy ilyen QB teljesítmény? Nekem a tavalyi Matt Stafford jut róla eszembe, azt pedig láttuk, hogy mire elég.

És akkor itt jön be az edzők felelőssége. Tegnap a Cowboys stábja nagyon jól teljesített. Jók voltak a játékok, nem volt kiszámítható a playhívás és próbálták minél kevesebb hibára késztetni a sajátjaikat. Ez ritkán volt elmondható az utóbbi időben a Dallasról. Az, hogy ezt sikerül-e tartósítani edzői szinten azt nem tudom, vannak kétségeim, de az biztos, hogy Prescott egy olyan alapanyag, akivel érdemes dolgozni.

[/ppp_patron_only]