AJ Green sokáig a liga egyik legjobb elkapója volt. Mára azonban megkopott a játéka, idén mindössze 21 elkapása, 145 yardja és egy TD-je volt és nem valószínű, hogy sok lenne a tankjában. Ezt ő is érzi, de egyelőre még nem döntött a jövőjéről.
“Nem tudom. Nem tudom még, mi lesz később. Ez egy olyan döntés, amit a családommal együtt kell meghoznom, de bármi mellett is döntünk, én nyugodt szívvel fogom elfogadni. Jó volt hozzám a játék, mindent helyesen csináltam a karrierem során, így ha eljön az idő a búcsúra, akkor készen fogok rá állni”
– nyilatkozta az elkapó a Cardinals weboldalának.
Green 2011-ben 1/4-es volt, a Bengals választotta ki. Karrierje első öt szezonjában 1000+ yardot és 45 TD-t termelt, majd egy szerencsétlen sérülés miatt megszakadt a csodás sorozat (pedig 10 meccsen 964 yardnál tartott, élete formájában volt). Ugyan ezután még egyszer átlépte az 1000 yardos határt 2017-ben, de a rengeteg sérülés tönkre tette a pályafutását: 2018-ban és 2019-ben összesen kilenc meccsen játszott, azóta pedig már csak árnyéka önmagának.
Amennyiben visszavonul, úgy 713 elkapással, 10.334 elkapott yarddal, 68 TD-vel, illetve két All-Pro és hét Pro Bowl kerettagsággal a neve mellett teszi.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
C.Johnson -> AJ Green -> J.Chase
(Houshmandzadeh -> M.Jones -> T.Higgins)