A korábbi 1/1-es Jadeveon Clowney az utóbbi két évet a Brownsnál töltötte (két külön, egyéves szerződéssel), azonban idén csapatot fog váltani. Ő maga beszélt arról a cleveland.comnak, hogy nem akar visszatérni Clevelandbe 2023-ban, tehát a vasárnapi lesz az utolsó meccse a Browns színeiben.
“95 százalékig biztos vagyok benne, hogy nem fogok visszatérni. Ott van még az az 5 százalék, szóval sosem tudhatod mi fog történni, de úgy érzem, hogy olyanok körül szeretnék lenni, akik hisznek mennem és a képességeimben. Az nem elég, hogy én hiszek magamban. Lehet, hogy sok változás lesz errefelé jövőre és akkor lehet, hogy visszatérek.”
Clowney nem nevezte meg a védőkoordinátor Joe Woodsot, de jó eséllyel elsősorban rá gondolt (esetleg a védőfaledző Chris Kiffinre), így ha ő távozik, akkor akár vissza is térhet a pass rusher. A védő azt is kifogásolja, hogy a stábnak megvannak az emberei és ő nem közéjük való. Valószínűleg Myles Garrettre gondol, aki köré építi a védő gameplaneket a Browns, bár azt kifogásolni, hogy a liga top3-as pass rushere elé kerül a gondolkodásban, az kissé furcsa. A Ravens ellen két hete például oldalt váltottak, hogy Garrettnek legyen kedvezőbb matchupja, ez pedig nem tetszett Clowney-nak és csak harmadik kísérletekre ment fel a pályára.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Bizonyítson! :)