Kyler Murray szezonja idő előtt véget ért egy ACL-szakadás miatt. Bár eleinte úgy tűnt, hogy a 2023-as szezon kezdetére felépülhet, most Kliff Kingsbury azt mondta a riportereknek, hogy “valószínűleg” ki kell hagynia a szezon elejét a korábbi 1/1-es irányítónak, ugyanis nem csak a térdszalagját, hanem a meniszkuszát is helyre kellett állítani.
Murray idén pocsékul játszott, profi karrierje legrosszabb teljesítményét tette le az asztalra. 10 meccsen 2363 yardot passzolt 6,1 yardos átlaggal (a korábbi negatív rekordja 6,9 yard/passz volt), 14 TD-vel és hét INT-vel. Mindössze kilenc extra dobás került a neve mellé (2,2 százalék, miközben még újoncként is 4 százalékos mutatót ért el), viszont volt 18 turnovert érő passza, ami nettóban és százalékosan (3,8 vs. 2,7) is a legrosszabb volt négyéves pályafutása alatt.
Mindezt úgy, hogy most kapott egy 230 millió dolláros hosszabbítást. Persze ebben nem csak ő volt a ludas, Kingsbury sem sokat segített neki, de ettől még tény, hogy ő is benne volt a Cardinals gyenge szereplésében.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Tudnátok segíteni, hogy mit jelent az extra dobás és a turnovert érő passz? (Lehet már volt erről korábban szó csak én nem tudom, hogy mi az.)