Ezekiel Elliott szerződése az egyik, ha nem a legrosszabb kontraktus jelenleg a ligában. A Cowboys 2019-ben hosszabbított vele, azóta egyszer át is alakították, így még most is ott tartunk, hogy csak $11,8 millió halott pénz mellett és $4,8 millió spórolással lehet elküldeni. Mindeközben nem hogy top futó szintjén nincs már egy ideje, hanem átlagosnak is nehezen nevezhető. A jelek szerint ezt ő is belátja, ugyanis szeretne Dallasban maradni és ehhez egy fizetéscsökkentésbe is hajlandó belemenni – írja a Dallas Morning News.
A nyáron 28 éves Elliott 2023-ban $10,9 milliót keresne jelenlegi szerződése szerint, amit nem biztos, hogy a Cowboys ki akar neki fizetni. A feleknek nem kell rohanniuk a megállapodással, de azért a piac március 15-i nyitása előtt jó lenne lezongorázni egy mindenkinek megfelelő tervet, amennyiben a dallasiak is szeretnék folytatni a közös munkát. A helyzetet megnehezíti, hogy Tony Pollard – aki egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott Elliottnál csapaton belül – szerződése lejárt, így róla is döntést kell hozni, amit szintén nem segít, hogy eltört a lába a 49ers ellen vasárnap.
Állítólag a Cowboysnál is hajlanak Elliott megtartására, Jerry Jones sokra tartja a pályán és azon kívül is. Ha esetleg mégis kivágnák, akkor utolsó játéka kék-fehérben az a bizonyos trükkös felállás lenne, ahol centerként hátraadta a labdát Prescottnak, majd megsemmisítették.
Elliottnak idén 231 labdacipelése, 876 futott yardja, 3,8-as átlaga, 17 elkapása és 92 elkapott yardja volt, mindegyik mutató karrierje legrosszabbja.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
voltak jó évei, de az idei és még talán a tavalyi is már elég karcsú, ezért tök felesleges megtartani. bár az öltözőben és a QB-val ha jól van akkor lehet hozzá adott értéke.
de a Dallasnál úgyis a tulaj dönt, és hát tegye, ő pénze, azért menő hogy ő a real life-ba nyomja az NFL manager nevű játékot :D
Ha bele megy a fizetés csökkentésbe és marad azzal a csapat nem biztos hogy jól jár. Erőltetik majd továbbra is eredménytelenül más jobb játékosok kárára. Le kell tépni a ragtapaszt ahogy angol nyelvterületen mondják, meg kellene szabadulniuk tőle és hozni Pollard mögé egy vagy két olcsó újoncot.