Hír

Első kör közepe-vége lehet Sean Payton ára

Published on

Az idei edzőkeringő legérdekesebb kérdése, hogy hol köt ki Sean Payton és mi lesz az ára. A Saints korábbi főedzője ugyanis még szerződés alatt áll, így aki meg akarja szerezni, annak draft pickek formájában kompenzációt kell fizetnie a New Orleans-iaknak. Payton pedig elmondta Colin Cowherd műsorában, hogy beszélt a general manager Mickey Loomisszal és tudomása szerint egy első kör közepe-vége lehet az ellenérték, amennyiben elvállal egy munkát valahol.

Paytonért bejelentkezett a Broncos, a Cardinals, a Texans és a Panthers is, mindannyian kaptak is engedélyt a Saintstől az interjúzásra. Loomis korábban elmondta, hogy minden csapat tudatában van a kompenzációnak, amit a Saints elvár, így ennek megfelelően mentek tovább a folyamatban.

Ha idei pickeket nézünk, akkor a Cardinalsnak az 1/5-ös, a Panthersnek az 1/9-es, a Texansnak az 1/12-es (és az 1/2-es, de az nyilván nem opció) áll rendelkezésére, a Broncosnak pedig a 49ers húzása, ami valahol 1/27 és 1/31 közt lesz. A Payton által megszellőztetett ellenérték alapján Cardinalsnak tehát valami mást kell kitalálnia, jövő évi első, vagy két második lehet belőle, a Panthers és a Texans még visszakaphat valamit a pickjeiért, esetleg náluk is működhet a két második kör csomagba rakása, a Broncosnak pedig rá kellene fizetnie az első körös pickjére még egy harmadik körrel talán.

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group