A Cowboys futója, Tony Pollard a 49ers elleni mérkőzés második negyedének végén maradt lenn a földön egy elkapást és szerelést követően, majd kiskocsival kellett bevinni az öltözőbe. Már akkor sejteni lehetett, hogy komoly a baj, azóta pedig Todd Archer beszámolt arról, hogy eltört a running back szárkapocscsontja.
Egy ilyen sérülésnek a felépülési ideje 3-4 hónap, ami nyilván nem veszélyezteti a 2023-as szezonját, azonban Pollard márciusban szabadügynök lesz, így a pénzügyeire ráhatással lehet. Voltak olyan hírek a sérülés előtt, hogy akár franchise taget is tehet rá a Cowboys, nem tudjuk ez mennyiben változott a lábtörés hírére, de a piacon is nehezebb dolga lesz begyűjteni azt az összeget, amit egyébként a játéka alapján megérdemelt volna. Így viszont könnyen lehet, hogy valaki áron alul tud szerezni magának egy nagyon jó running backet.
Az idei volt Pollard a legjobb szezonja és egyértelműen lenyomta csapaton belül Zeke Elliottot. A földön 1007 yardot szerzett 5,2-es átlaggal, emellé 383 elkapott yardot is betett a közösbe, összesen pedig 12 touchdownt jegyzett, és még passzblokkolásban is nagyot fejlődött. Karrierjében először a Pro Bowlba is beválasztották.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Szerintem sose jön jól.