A Chiefs egy hét pihenővel fogadja a meglepetésre továbbjutó Jaguarst, Andy Reid ellen pedig bye week után nem igazán illik fogadni. Ugyanakkor Pederson és fiai megmutatták, hogy esélytelenként, nagy hátrányból felállva is tudnak nyerni, így pedig a Jaguars már nem szerény kisfiúnak tűnik a nagyok harcában, hanem egy olyan ellenfélnek, amit igenis illik komolyan venni.
Amikor a Jaguars kezében van a labda
Mindent Trevor Lawrence nevével kell kezdeni, mert a másodéves irányító abszolút rászolgált, hogy a legjobbak között kezdjük el kezelni. Lényegében minden fontos irányítómutatóban a top10-ben zárt az év végére, megtanult a csapatával nyerni és most már azt is láthattuk, hogy mentálisan milyen erős. És kis érdekesség, hogy továbbra sem kapott még ki életében szombati játéknapon.
A Jaguars rendszere persze nagyban segítette abban, hogy elkezdjen fejlődni, az idény második felében a Jacksonville elkapók voltak a hatodik legmagasabb arányban üresen és sokat célozhatta a pálya közepét, ami amúgy is átlagon felül megy neki. Ez a két tény különösen jó hír a Chiefs ellen, mert a Kansas Citynél senki nem használt több olyan coverage-et, ahol a pálya közepe nyitva volt hagyva, azaz Cover 2 vagy Cover 4 védelmet, tehát ahol a két safety között van egy üres terület.
A Chiefs 53%-ban használta a két felállás egyikét és ami még jobb hír a Jacksonville számára, hogy annak ellenére, hogy sokat futtatta ezeket a játékokat Steve Spagnuolo védelme, mégsem volt annyira hatékony a rendszer. Ugyanis ezeknél a játékoknál a védelem a 22.-ik volt EPA alapon, miközben ha egy olyan koncepciót használtak, ahol a pálya közepe zárva volt, akkor hatodik legjobbak voltak.
Doug Pederson pedig nagyon sok olyan útvonalat és játékot használ, ahol ezeket a területeket támadta. Az idény második felében sok keresztező útvonal volt a Jaguarsnál, de hatékonyak voltak a post útvonalaik és sok mély befelé vágó route is volt, amely a linebackerek zónája mögötti részt célozta.
Két játékos van, akinek nagy szerepe lehet a Chiefs pálya közepi védekezésének szétszedésében és mind a ketten kiváló idényen és perióduson vannak túl. Az egyik Christian Kirk, akinek a szerződésén már egyre kevesebben nevetnek, a másik pedig Evan Engram, aki elképesztő breakout szezont fut.
Előbbi játékos a tizenharmadik legtöbb yardot, a nyolcadik legtöbb touchdownt és a tizenhetedik legtöbb elkapás utáni yardot szerezte és átlagosan több mint 12 yardot szerzett elkapásonként. Elsősorban slotból indul, konkrétan senki nem töltött nála több időt százalékosan belül a kezdő elkapók közül, ami azért lehet fontos, mert a Chiefs talán itt a legsebezhetőbb.
Visszatérése óta belül szinte egyedül Trent McDuffie, a Chiefs újonc cornerbackje védekezik, felemás eredménnyel. Gyorsaságban, felzárkózási sebességben már most NFL szintet képvisel, ellenben még a játékot nem olvassa olyan gyorsan, ráadásul termetéből adódóan fizikálisan is el lehet nyomni. Kirk nem az a birkózós típus, de tudja hogy játssza szabaddá magát és magasabb labdáknál előnyben lehet McDuffie ellen. A másik kevésbé feltűnő hozadéka, hogy McDuffie van slotban visszatérése óta, hogy így La’Jarius Sneed kikerült a pálya szélére, aminek a Chiefs számára az lehet a hátránya, hogy kevesebb corner blitzet tudnak küldeni, amiben Sneed az egyik legjobb volt az egész ligában. Ezt az űrt az utóbbi időben úgy próbálták kitölteni, hogy corner helyett safety blitz volt, főleg Justin Reid próbálkozott, de ő nem olyan dinamikus mint corner társa.
A Jaguars másik fegyvere Evan Engram, aki a tight endek között a negyedik legtöbb yardot szerezte, szintén szeret a slotból indulni, de a snapek közel 20%-ában szélről is bevetették. Az ő semlegesítése várhatóan az egyik safety feladata lehet. A Chiefs továbbra is sok három safetys felállást használ és mivel alapvetően nem emberezést választanak, így mindig más feladatköre lehet a tight end semlegesítése. A Jaguars számára rossz hír, hogy mind Justin Reid, mind Juan Thornhill kiváló idényen van túl, ketten együtt 10 leütött labdát és három interceptiont regisztráltak a szezonban. Aki leginkább gondban lehet az Bryan Cook, az újonc safety, aki a felé szálló labdák 75%-át engedte idén behúzni és már négy touchdownért is felelős volt. Pederson várhatóan sokat fog erre a matchupra koncentrálni a mérkőzés alatt. Ne lepődjünk meg, ahogy Engramot seam útvonalakon látjuk betörni a pálya közepére, de amiben Pederson újat húzott, hogy nem csak vertikálisan, de horizontálisan is használja a tight endjét. Nem ritka, hogy screen játékban kapja meg a labdát Engram és ebből okoznak gondot az ellenfélnek.
Érdekes aspektusa lehet még mérkőzésnek, hogy a mély játékokat a Jaguars mennyire vállalja be. Az alapszakasz alatt Lawrence engedte el a ötödik legtöbb 20+ yardos passzt, tehát elmondható, hogy a Jaguars szereti megnyitni a pályát, de Chiefs ellen nem lesz könnyű. A sok Cover2 és Cover4 miatt a Chiefs nem engedi a mély játékokat, inkább szisztematikus előrehaladásra kényszeríti az ellenfelet. Lawrence-ék a Chargers ellen megmutatták, hogy igazából mind a kettő megy nekik, sőt a pálya szélét is tudták támadni. Itt alakíthat ki kedvező egy-az-egy elleni párharcokat a vendég együttes.
Kirk és Engram mellett Zay Jones szerezte a legtöbb yardot a Jaguarsban, az egyik legmegbízhatóbb mélységi célpontja lett Lawrence-nek. A szezonban már 19 legalább 20 yardos játéknál nézett felé az irányító és egyetlen labda volt csak, amit elejtett. Ha őt sikerül izolálni az egyik újonc Chiefs cornerrel szemben, akkor tudnának károkat okozni.
Ami a passzjátékot és főleg a hosszú passzjátékot megnehezítheti a Jaguarsnak, az a támadófal gyengélkedése. Ez az egység 169 nyomást és 23 sacket engedett a szezonban, ami nem jó, de nem is tragikus. Ellenben ami tragikus, az a belső hármas teljesítménye. A center Luke Fortner egymaga 33 nyomást engedett a szezonban, ami nem csak hogy csapaton belül a legtöbb, de a második legtöbb a poszton az egész ligában. Ennél egy fokkal nagyobb meglepetés, hogy a jobb guard, az offseasonben érkező Brendon Schreff is 29-nél tart, ami ugyan nem annyira borzasztó a poszton, mint Fortner statisztikája, de nem is jó.
A belső fal sebezhetősége pedig azért probléma, mert az egész liga legjobb belső támadófalembere érkezik szembe a Chiefsnél. Chris Jones az idei szezonban még Aaron Donaldnál is félelmetesebb és ez még valószínűleg akkor is így lett volna, ha a Rams kiválósága végigjátssza az évet. 77 nyomásgyakorlása az ötödik legtöbb az egész ligában, de messze-messze a legtöbb a belső védőfalemberek között (Dexter Lawrence a második 63 egységgel).
Ez viszont még mind semmi. Chris Jones mutatta be a legtöbb nyomást és sacket is harmadik kísérleteknél, valamint a negyedik negyedben sorsdöntő játékoknál. Az ESPN olyan játékokat vizsgált, amelyeknek nagy befolyása van a mérkőzés kimenetelére (harmadik kísérletek, egy labdabirtoklásos játékok, negyedik negyedes játékok) és ilyen helyzetekben Chris Jones 43 nyomást generált, azaz több mint a nyomásai fele ekkor érkezett. Azt eddig is tudtuk, hogy ő általában akkor teszi oda magát a legjobban, amikor igazán kell, de ez akkor is félelmetes statisztika. Továbbá ki kell emelni, hogy a Chiefs védelem továbbra sem ligaelit, de nyomásgyakorlásban már közelít a legjobbakhoz. Konkrétan darabszámra a legtöbb nyomást produkálták idén és sackekben is a második legtöbbet érték el.
Ahol még a Jaguars megfoghatja a Chiefs védelmét, az a futójáték. Travis Etienne a kilencedik legtöbb yarddal zárt a ligában, de talán ennél is beszédesebb, hogy a legalább 200 snapet pályán töltő futók közül neki a legnagyobb a játékonkénti yardátlaga. Futásonként egészen pontosan 5,1 yardot tett meg próbálkozásonként.
A Chiefs ellen különösen működhetnek a szélső futások, ugyanis a KC a futás ellen a középmezőny aljához tartozik, de a szélső futások ellen a legrosszabb öt között szerepel. Etienne ellenben a szélső futásoknál még az 5,1 yardos átlagánál is jobb, ekkor 6,5 yardot átlagolt a szezonban. Ezt fejelheti meg azzal a Jaguars, hogy nagyon sok end aroundot, jet sweepet használ. A Chiefs linebacker sor Willie Gay és Nick Bolton főszereplésével egy dinamikus fiatal párost alkot, ellenben még fejben lassúak. Továbbá a szélre menő futásoknál a defensive endnek vagy a secondary tagoknak kellene lassítani, de rettentően sok elhibázott szereléssel dolgoznak. George Karlaftis és L’Jarius Sneed például ligaszinten is magasnak számító százalékban hagyják lerázni magukat, ez pedig nem fog beleférni ezen a mérkőzésen.
Amikor a Chiefs kezében van a labda
Nehéz ezt a párharcot megfogni, mert az alapszakasz alapján a Jaguarsnak nem sok esélye lesz ezen a téren. Patrick Mahomes minden irányítóstatisztikában a legjobb volt idén, minden idők legtöbb összesített yardját szerezte és megérdemelten kapja meg az MVP címet is.
Próbálna az ember statisztikákat keresni, hogy miként lehet lassítani, de keveset talál. Az egyik ellenszer nyilvánvalóan az lenne, hogy brutál nyomás alatt tartják az irányítót, mert ekkor visszaesik a teljesítménye, de még ekkor is közepes szinten játszik. Konkrétan még ekkor is jobban passzol mint a liga közel fele. Az biztos, hogy a dobásonkénti átlaga és a pontossága jelentősen visszaesik.
Jó hír a Jaguarsnál, hogy a szezonban ők helyezték a második legtöbb nyomást az ellenfél irányítóira (pont a Chiefs után ugye), egészen pontosan 168 alkalommal tudtak siettetni. Az éllovas Josh Allen volt ebben a tekintetben, aki 68-szor került az irányítók közelébe és a múlt heti Chargers elleni meccsen is az egyik legtöbbet loholt Herbert nyakán. A kulcs azonban nem az egyéni teljesítmény, hanem a kiegyensúlyozottság a Jaguarsnál. Hat játékosuk is legalább 30 nyomást generált és Allen mellett legalább négy sacket szerzett a tavalyi 1/1-es Travon Walker, a magára találó Arden Key és a lehetőségeit maximálisan kihasználó Dawuane Smoot is.
Ellenben nem akárkik lesznek most az ellenfeleik. A Chiefs támadófala zseniális egész szezonban, mindössze 190 nyomást engedélyeztek (százalékosan még ennél is jobbak, mert a Chiefs relatíve sokat passzol). Azonban van sebezhető pontja ennek az egységnek és az a fal széle. Orlando Brown és Andrew Wylie a nyomások közel feléért felelős, így itt lehet keresnivalója a vendégeknek. Különösen rosszul teljesít Brown, ha egy fürge pass rusher gyorsaságból akarja megverni, akkor nagy bajban lehet, így Allen és Walker is karriernapot tarthat.
A másik fontos teendő Mahomes ellen, hogy minél több embert dobj hátra coverage-be. Ezzel ugyan kevesebb esélyt adsz a siettetésnek, de sokkal rosszabbul jársz, ha nincs 7-8 ember hátul védekezni. A Bengals tavaly ezzel fogta meg az ellenfelét és idén is akkor szenved a leginkább Mahomes. A gond az, hogy alapesetben a Jaguars relatíve kevés 7 emberes coverage-et alkalmaz (8-asat meg főleg), de talán még ennél is nagyobb, hogy abból a hét emberből 5 átlag alatti. És ez nem csak azért fontos, mert az elkapók szabadon lesznek, hanem hogy Mahomes minél kevesebbszer tudjon megindulni. A két csapat alapszakasz találkozóján Mahomes a passzjátékok 12,5%-ában megindult, ami a legmagasabb az egész szezonban, és 40 yardot futott. Ez nem tűnik elsőre soknak, de ezen futások háromnegyedéből első kísérletet szerzett. Ha a passzjáték mellett Mahomes lábait sem veszed ki, akkor veszett ügyed van.
A legnagyobb probléma továbbá a pálya közepének a felügyelete lesz, márpedig a liga legjobb tight endje, Kelce lesz az ellenfél. Itt is el lehetne sorolni a statisztikákat, hogy miben ligaelső a kiváló veterán, de fókuszáljunk a Jaguars szempontjából a legrosszabb dolgokra. A Chargers az előző mérkőzésen 12 labdát dobott az újonc Devin Lloyd vagy a tackle gyáros Foyesade Oluokun őrizetébe, amelyekből 10 elkapás született. Ez nem is meglepetés, hiszen a Jaguars az egyik legrosszabb a ligában a tight endek ellen.
Az egész évre tekintve pedig a duó harcban van a legrosszabb középső linebacker tandem címéért, ugyanis mind a ketten 80% feletti elkapási arányt engednek és több mint hét touchdownért felelősek már.
Amit a Jaguars ki tud találni ez ellen, hogy Kelce kap egy bracket őrizetet az egyik safety vagy esetleg egy cornerback segítségével és alul-felül nem engednek passzsávot neki. A megoldás Tyson Campbell vagy Rayshawn Jenkins lehet. Eddigi szerepeikből adódóan inkább utóbbi, aki az elmúlt három meccsen átlagban több mint 20%-ot töltött slotban. Esetleg Tre Herdon, de ő Kelce ellen sem termetben, sem pedig képességben nem igazi megoldás.
Szintén ki kell találnia valamit a vendégeknek arra, hogy a motionből induló és a screen játékok ellen mit csinálnak, ugyanis senki nem hív többet a két játékból együttvéve a ligában mint Andy Reid. Nagy szerepe lehet a mérkőzésen az idény közben megszerzett Kadarius Toney-nak és a sérülésből visszatérő Mecole Hardmannek. A Jaguars ha meccsben akar maradni, akkor tartaniuk kell magukat ahhoz, amit egész évben nagyon jól csináltak, kevés elrontott szerelést bemutatni. Egyedül a már említett Jenkins lóg ki lefele, ő 24 játékot hagyott meghosszabbítani és ez azt jelenti, hogy minden ötödik irányába megiramodó játékoson rontott egyet.
Az egyetlen Jaguars védő, aki egész évben nagyon jó coverage-ben, az Tyson Campbell, mindössze 400 yardot engedett és már leszedett három interceptiont is, továbbá leütött 10 labdát. JuJu Smith-Schuster lehet a legtöbbet ma az ellenfele, aki ellen még egy az egyben egész jó esélyei is lennének, de a Chiefs nagyon sok olyan játékot rajzol fel, ahol a fiatal WR útvonala áthalad keresztbe a pályán, ezzel pedig meggyűlhet a baja.
A futójátékra térve a Chiefs esélye pont a Jaguars ellenkezője. Nekik a belső támadófaluk nagyon domináns, Joe Thuney, Creed Humphrey és Trey Smith az egyik legjobb, ha nem konkrétan a legjobb belső támadófal trió, a futók a Chiefs támadófala mögött átlagosan 1,89 yardot haladnak átlagosan az első kontakt előtt, belül pedig a Chiefs futók közel 4,5 yardot átlagolnak. A Jaguars védőfala talán itt a leggyengébb, Folorunso Fatukasi és Roy Robertson-Harris is átlag alatti játékot mutat idén, sok rossz szöget választanak és konkrétankettőjüknek együttvéve van hat darab negatív yardos szerelése.
A Chiefs top5-ben van a zónafutások eredményességét tekintve, a támadófal nagyon szépen tisztítja maga előtt a területeket és úgy tűnik, hogy a hátsókörös újonc Isaiah Pacheco személyében megtalálták a kezdő futójukat is. A fiatal RB 4,9 yardot átlagol, ami a 12. legjobb a ligában és mindössze 170 próbálkozásból már 15 darab 10+ yardos játéka volt.
Összességében amikor a Chiefs kezében van a labda, akkor nem sok minden szól a Jaguars mellett és a túloldalon is csak abban bízhatnak, hogy Pederson és Lawrence zsenijét nem tudja egy-egy villanással Spagnuolo mester rendszere lerombolni. Ellenben a Chargers ellen sem várták sokan a Jaguars továbbjutását és még egy félidő rövidzárlat is elég volt. Lehetetlen nem létezik.
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet