Az Eaglesnél sokáig úgy tűnt, hogy az első kiemelés már a zsákban van és az utolsó forduló(k)ban pihentetni is lehet. Aztán megsérült Jalen Hurts és két vereséget kellett elkönyvelnie a csapatnak, így pedig az utolsó forduló is téttel bír a philadelphiaiaknak, hiszen egy győzelemmel az első kiemelést bebiztosíthatják, egy vereséggel azonban az 5. helyre csúszhatnak vissza, ugyanis ha a Cowboys megveri a Commanderst, akkor csoporton belül előzi az Eaglest.
Jó hír azonban a Sasok szurkolóinak, hogy Adam Schefter információi szerint Hurts várhatóan visszatér a szezonzáró Giants elleni találkozóra. Nick Sirianni főedző elmondása szerint az irányító már nem volt messze a játéktól ezen a héten sem (limitáltan edzett is a hét második felében), úgyhogy optimisták lehetnek a pályára lépése kapcsán a vállsérülését követően.
Olyan szempontból még talán jó is, hogy nem sikerült bebiztosítani az első kiemelést, hogy nem kell azon gondolkodni, túl sok-e a 2-3 hetes pihenő a rájátszás előtt (Hurtsnek pedig akár öt hetes pihenő). Persze ez csak akkor pozitívum, ha behúzzák a Giants elleni szezonzárót és nem vesztenek el több embert a kezdőből – a Saints ellen Josh Sweat szenvedett komolynak tűnő sérülést. A Giantsnek egyébként nincs miért játszania az utolsó körben, hiszen biztosan a 6. helyen kvalifikál a rájátszásba – hacsak azért nem, hogy kiszúrjon a csoportriválissal.
Hurts helyén Gardner Minshew játszott, a Cowboys ellen nem volt rossz, a Saints ellen viszont gyengén teljesített, így nagy szüksége van az Eaglesnek Hurts jó formában való visszatérésére.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben