Döntött Mike Vrabel, az alapszakasz utolsó fordulójában is Joshua Dobbs lesz a Titans kezdőirányítója. A csapat a Jaguars ellen játszik a csoportgyőzelemért, így ez egyáltalán nem a tankolásról szól – egyszerűen ennyire rossz az újonc Malik Willis.
Dobbs 2017-ben a Steelers 4. körös játékosa volt, azóta pedig a Lions gyakorlócsapatán kívül megfordult a Jaguarsban és a Browsban is. Az előző fordulóig soha nem volt kezdő profi pályafutása alatt, sőt csak 17 passzkísérlete volt, amiből 10 lett jó 45 yardért, illetve egyszer dobott egy INT-t is.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a Cowboys ellen jól teljesített volna, élete első kezdő meccsén ugyanis csak 51,3 százalékos pontosággal passzolt, illetve 231 yard, egy TD és egy INT került a neve melle négy turnovert érő passz társaságában. De úgy tűnik, még ez is több, mint amit Willistől vár az edzői stáb.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson