Az OverTheCap oldalon Nick Korte minden évben elég jól meg tudja jósolni a szabályok alapján, hogy milyen kompenzációs pickeket fog kiosztani a liga az elég bonyolult szabályozása és számítási rendszere alapján. Korte most adta ki a szezonban nyújtott teljesítmény és snapszámok által módosított, végleges jóslatát erre vonatkozólag, így kiderült, hogy várhatóan kik milyen kompenzációs picket kapnak majd az adott elveszített játékosaik alapján.
Idén várhatóan két harmadik körös picket oszt majd ki ezért a liga, egyet a Cardinalsnak Christian Kirk elvesztéséért, egyet pedig a Commandersnek Brandon Scherff eligazolásáért – érdekes, hogy mindkettőt a Jaguars szerződtette. Negyedik körös pickből is csak kettőt osztanak ki, egyet a Patriotsnak JC Jacksonért, egyet a Ramsnek Darious Williamsért (újabb Jaguars-igazolás). A Patriotsnak nem volt szerencséje, majd Jackson korai sérülése miatt egy körrel későbbi picket kapnak, mint várhatták.
Fontos kiemelni, hogy ez nem a hivatalos kompenzációs pickek kiosztása, csak egy jóslat, azonban minden évben közel tökéletes Korte jóslata, így minimális változás még lehet – például az utolsó “nettó érték” pickkel, amilyenre 2013 óta nem volt példa. A jóslatról és esetleges változásokról részletesen itt olvashattok Korte jóvoltából.
A kompenzációs pickekről itt írtunk bővebben még évekkel ezelőtt, de a lényegük az röviden, hogy ha több játékost vesztesz el a piacon, mint amennyit igazolsz, akkor ezekért a veszteségekért kompenzál a liga 3-7. körös pickek formájában, az elvesztett játékosok értékétől függően. Ha nagyon részletesen szeretnétek olvasni a módszertanról, akkor azt itt tehetitek meg, ha pedig az idei kiütési mátrixot akarjátok csapatokra lebontva megnézni, azt itt találjátok.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Van ennek értelme?
Szerintem ez el kellene engedni
Miért ne lenne? Ugyanúgy része az esélykiegyenlítésnek mint a salary cap vagy maga a draftsorrend
Azért mert csapatok, nem képesek vagy nem akarnak értékes játékosokat megtartani, miért kellene jutalmazni?