Mindössze egy nap telt el azóta, hogy a Cowboys és Kellen Moore közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, a támadókoordinátor azonban gyorsan munkát talált magának és a Chargersnél fogja folytatni ugyanilyen pozícióban. Nem nehéz tehát kikövetkeztetni, hogy előre lebeszélt dologról volt szó és már annak tudatában akart távozni Moore, hogy tudta hol fog kikötni.
A korábbi NFL-irányító, és még mindig csak 34 éves Moore az utóbbi négy évet töltötte a Cowboys támadókoordinátoraként (az elsőt még Jason Garrett, a többi hármat Mike McCarthy főedző alatt), ebben az időszakban EPA/play alapján az ötödik legjobb volt a támadósora. A számai tehát elég jól mutatnak, viszont érhette kritika amiatt, hogy túl sokat vár el az irányítótól és nem könnyíti meg eléggé a dolgát, plusz a legerősebb ellenfelek ellen és nagy meccseken nem működött valami jól a támadósor sem.
A Chargersnél Joe Lombardi helyét veszi át, akihez képest egyértelmű javulást várhatunk majd a játék képében, és ami talán legfontosabb az eddigi problémák alapján, átlagos passzmélységben. Érdekes egyébként, hogy Brandon Staley sokáig a Rams-fáról keresett támadókoordinátort és úgy tűnt olyan rendszert szeretett volna, végül mégis egy más szisztéma mellett tette le a voksát és inkább a tapasztalatot választotta.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Hát nem tudom hogy jó csere e, voltak jó meccsei, de nem nagyon érzem erős igazolásnak. Ha jó edző vagy, mint pl a Gaints esetén, lehet alkotni, nem véletlen hogy főedzőnek már nem akarták.
Herbert igazán kaphat elit edzőt, de csapatot is talán :D
A Herbert név megint szép lesz
Méltó régi, nagy híréhez…
Látod: a fecske útra kél,
Hull a sápadt diólevél;
Deres a szőlő, őszre jár –
Ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?
– Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
valami ilyesmit a magas alpokban.
Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
Esetleg majd egyszer, kényelmesen délben.