Két csapat keresett idén general managert, az egyik pedig meg is találta: az Arizona Cardinals ugyanis kinevezte a posztra Monti Ossenfortot, a Titans játékosszemélyzetért felelős igazgatóját – jelentette be a csapat. Érdekes, hogy épp a Titansé a másik üres GM pozíció, azonban ott úgy tűnik nem házon belül neveznek ki embert. És nem házon belül tették ezt a Cardinalsnál, pedig 1993 óta nem hoztak külsős general managert.
Ossenfort az utóbbi három évet töltötte Tennesseeben, előtte 15 éven át New Englandben dolgozott előbb játékosmegfigyelőként, majd onnan küzdötte fel magát a ranglétrán az egyetemi játékosmegfigyelésért felelős igazgatóvá, innen lépett elő a Titanshez eggyel magasabb beosztásba, most pedig a szakmája legfelső szintjére lépett Arizonában.
A Cardinalsnál Steve Keim helyét veszi át, aki nagyon rossz munkát végzett az utóbbi években, így Ossenfortnak nem lesz egyszerű dolga újjáalakítani az öreg és gyenge keretet. A következő feladata a főedző megtalálása lesz, a PFT információi szerint ligakörökben arról pusmognak, hogy Brian Flores lehet a favorit erre.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások