A forduló előtt még mindkét konferencia kiemelései a levegőben lógtak, és ugyan szombat este a Chiefs az AFC-ben bebiztosította a pihenőhetet, a 2-3. és a 4-5. hely sorsa még kérdéses volt, az NFC-ben pedig az első három hely sorrendje sem dőlt még el. Végül a legnagyobbak hozták a kötelezőt, de azért két meglepetés befigyelt a wild cardra készülőknél.
*A Bills győzelméről itt, a Vikingséról pedig itt írtunk.*
New York Giants @ Philadelphia Eagles 16-22
Az Eagles az első kiemelésért küzdött és visszatért Jalen Hurts, a Giants mindeközben nem hogy a fontos kezdőket, de irányítóposzton például még a cserét is pihentette, így nagyon nyilvánvaló volt már a mérkőzés előtt, hogy milyen kimenetel várható. Ehhez képest azért annyira nem dominált az Eagles, és 19-3-as negyedik negyed eleji vezetés után egy onside kick erejéig még a végén lehetett kicsit izgulni, de azért összességében magabiztosan hozta a meccset a hazai csapat.
Jalen Hurts még nem volt egyébként 100 százalékos, ezt Nick Sirianni főedző is elismerte a mérkőzés után, és a gameplanen is látszott. Nem igazán engedték futni, és ha futott is, akkor is nagyon hamar lement a földre, plusz igyekeztek elkerülni azt is, hogy megüssék a zsebben, ami a Giants sokat blitzelő védelme ellen azért nem a legegyszerűbb. Épp ezért nagyon gyorsan szabadult a labdától a mérkőzés nagy részében. Mondjuk ha nagyon kímélni akarták volna, akkor többet futtathatták volna a labdát, de lehet azt is akarták, hogy visszarázódjon a játékba, és ez végülis sikerült.
Boston Scott Giants killer
10 of his 17 career TDs
are vs the Giants10-0 Eagles
— John Clark (@JClarkNBCS) January 8, 2023
Az Eagles offense összességében jól haladt, de a red zone-ban megállt a tudomány és öt próbálkozásból csak 19 pontot sikerült feltenni a táblára, plusz Hurtsnek volt egy nagyon csúnya interceptionje is a célterületre. Ettől függetlenül az egész évet tekintve franchise rekordot ért el a támadósor a 477 szerzett pontjával, AJ Brown pedig az Eagles történetének legtöbb elkapott yardjával rendelkező játékosa lett 1496 egységgel. A védelemnek azonban nem jött össze a sack-rekord, a gyakorlócsapatos Davis Webb ugyanis tett ez ellen és gyorsan szabadult a labdától, a zsákolásokat megelőzve inkább eldobta a lasztit.
A Giants oldaláról sok mindent nem lehet elmondani, tekintve hogy tényleg a cserék játszottak, de küzdelemre kényszerítették az Eaglest és tovább a pályán tartották a kezdőket, mint talán eredetileg tervezték. A támadósor az első hét próbálkozásból hatszor kényszerült puntra, csak a végén sikerült egy kis életet lehetni a dolgokba, de ez csak a szépítésre volt elég. Webb nem volt rossz, de különösen jó sem, a meccs végére jobban belejött, futott is egy szép TD-t. A védelmet, főleg a red zone defense-t mindenképp lehet dicsérni, hiszen az idei Eaglest nem nagyon tudta senki rosszabb teljesítményre korlátozni a 20 yardoson belül. Ó és a 72 milliós Kenny Golladayt is emeljük ki, aki végre touchdownt szerzett (nem is akármilyet).
DAVIS WEBB TRUCK STICK!!!
(via @Giants) pic.twitter.com/92p9EuWFY9
— Giants Videos (@SNYGiants) January 8, 2023
TOUCHDOWN KENNY GOLLADAY!!!
(via @NFL) pic.twitter.com/TwXdyOjjDp
— Giants Videos (@SNYGiants) January 9, 2023
Az Eagles így pihenőhétre mehet és hazai pályán fogadhatja majd a wild cardról legalacsonyabb kiemeltként továbbjutó csapatot. Ami akár a Giants is lehet, ugyanis hatodik kiemeltként nem esélytelenek a Vikings ellen, legutóbb is csak egy 61 yardos mezőnygóllal kaptak ki.
(katonadani)
Arizona Cardinals @ San Francisco 49ers 13 – 38
Bár a mérkőzés elsősorban a 49ersnek volt fontos, a 3. számú irányítójával felálló Cardinals igencsak nagy meglepetésre kezdte remekül az összecsapást. Az Arizona már a második playben elővett egy trükkös játékot, ahol David Blough visszakapva a labdát adott 77 yardos touchdown passzt AJ Greennek. Igaz ehhez kellett az elkapó fénykorát idéző megmozdulása is.
Vintage AJ Green pic.twitter.com/KkPc02I4kG
— alex (@highlghtheaven) January 8, 2023
Az alaphangot megadta ez a játék a meccsnek, de lemaradni a hazaiak sem szerettek volna. A megérkezése óta a támadósor központjává előlépő Christian McCaffrey elkapott touchdownjával az egyenlítés is hamar összejött. 6-7-es állásnál a védelmek következtek és igazán egyik támadósor sem tudott haladni. A 49ersnél Fred Warner és Nick Bosa akadályozott meg több játékot, a túloldalon pedig a karrierje utolsó meccsét játszó J.J. Watt tündökölt.
A csendet a hazaiak törték meg, de Elijah Mitchell közeli futott touchdownjára egy Corey Clement közeli futott touchdown volt a Cardinals válasza. A szünetig a meglepően szoros meccsből azonban ismét a San Francisco tudott meglépni. McCaffrey hathatós közreműködése révén ismét a red zone-ba ért a csapat, ahol George Kittle egészen akrobatikus elkapása révén sikerült 21-13-ra növelniük a félidei előnyüket.
Fingertip catch for the TD! @gkittle46
📺: #AZvsSF on FOX
📱: NFL+ // https://t.co/KTh0i4oaLh pic.twitter.com/OqwCvI9Mnd— San Francisco 49ers (@49ers) January 8, 2023
A második játékrész már kezdte igazolni a papírformát és a kompetitív meccs képet úgy tűnt csak egy félidőig volt képes fenntartani a vendég gárda. Blough ugyanis előbb pick, majd fumble révén is labdát vesztett a fordulást követően, amit könyörtelenül büntetett is a 49ers. Mitchell második futott hatpontosa után már 15 volt a hazaiak előnye, ezt pedig egy Gould mezőnygól és Kittle második elkapott touchdownja követte. A nagyjából szoros meccs így a harmadik negyed végére átcsapott egy 38-13-as kiütésbe, amivel kialakult a végeredmény is. A fumble után lecserélt Blough helyére Trace McSorley állt be, de a statisztikai lapra az ő neve mellé is csak egy pick került fel.
A meccs mindenképp JJ Watt miatt marad emlékezetes, aki 2 sacket és több negatív yardos szerelést is végrehajtott és érzelmes körülmények között búcsúzott el a ligától a 2 minute warning alatt. A 49ers ha a picit lassabb kezdés után is, de hozta a kötelezőt, a futójáték ismét remekül működött, 4,6-os átlagot hoztak a backek és összesen 169 futott yardig jutott az offense. Purdy 3 touchdownt osztott ki, de igazán nagy próbára most sem tették. Pontos volt, megtalálta a playmakereit. A 49ers ezzel készülhet a csoportrangadóra, hiszen a Seahawks gárdáját fogja fogadni a wild card körben.
J.J. Watt is already getting active in his final game
(via @AZCardinals)pic.twitter.com/PBZTbs6Vd4
— NFL on ESPN (@ESPNNFL) January 8, 2023
(alatriste)
Dallas Cowboys @ Washington Commanders 6-26
A forduló (fogadóirodák szerinti) legnagyobb meglepetését a Commanders okozta azzal, hogy az ötödik körös újonc Sam Howellel a kezdőben simán megverte az egyáltalán nem pihentető Cowboyst. Vagy ha úgy nézzük, a forduló meglepetése, hogy a nem pihentető, elméletileg első kiemelésért is küzdő Cowboys simán kikapott a Howell vezette Commanderstől.
A Cowboys egészen szörnyű napot zárt. Dak Prescottot nem tudom mikor láttam ilyen rosszul játszani, de többször is a védők kezeibe akarta dobni a labdát seamben, mintha nem is lenne más opciója. De nem csak a seambe, a szélre is dobált rosszakat, volt egymás után két játék, amikor Kendall Fuller kezébe akarta juttatni a labdát, ami másodjára sikerült is, a CB pedig vissza is hordta TD-re a labdát. A Cowboys QB-jának idén nagy gondja van az interceptionökkel, de ezek mellett nagyészt egészen kiválóan játszott. Na most nem ez volt a helyzet, végig borzasztó volt, 37 passzából 14 volt sikeres (37,8%) 128 yardért.
Dak Prescott 🎯 Kendall Fuller pic.twitter.com/aUXLI0SIdG
— PFF (@PFF) January 8, 2023
A támadófal nem végzett valami jó munkát a kiváló védőfal ellen, így a futójáték sem akart működni (Elliott 8 futás 10 yard, Pollard 7 futás 19 yard), amik mind hozzátettek ahhoz, hogy a Cowboys 10, azaz tíz three-and-outot regisztrált a találkozó során, és összesen 182 yardig sikerült eljutni. Tegyük hozzá azt is, hogy a speciális egység szörnyű volt rögtön a meccs elején: előbb egy puntot nem sikerült jól feladni és megszelídíteni, majd el is ejtettek egy puntot, és még az egyetlen extra pontot is kihagyták. Egyedül a védelmet lehet összességében dicsérni dallasi oldalon, azonban Trevon Diggs túloldalán továbbra is hatalmas lyuk tátong, ezt az űrt pedig senki sem tudja betölteni jelenleg, ami még problémákat okozhat a rájátszásban.
A Cowboys offense gyenge játéka egyben nyilván azt is jelentette, hogy a Commanders védelme dominált, pedig nem játszott Jonathan Allen, Kam Curl és Benjamin St-Juste sem a kezdőből. Ennek ellenére tökéletes meccset hoztak le, a futást ellehetetlenítették, Prescottnak sem engedték, hogy kimeneküljön a zsebből, ha pedig benntartották, nyomás alá is helyezték.
Kiváló produkció volt a defense-től, azonban a tét nélküli meccsen talán érdekesebb volt, hogy az ötödik körös újonc Sam Howell hogyan mutatott. És teljesen rendben volt. Volt mondjuk egy nagyon csúnya red zone interceptionje, de volt gyönyörű hosszú passza, voltak jó megiramodásai (futott is egy TD-t), szóval megmutatta, hogy vannak képességei, amiket láttunk rajta prospectként is (erős kar, atletikusság). Nem kellett sokat csinálnia, összesen 19 passzt indított el, amiből 11 lett jó 169 yardért, egy TD-ért és egy INT-ért, plusz volt még 35 futott yardja is egy hatpontossal. Voltak rossz olvasásai és hibás passzai, de egyáltalán nem volt elveszve.
What a throw 💥
What a catch 💥📺 #DALvsWAS FOX pic.twitter.com/yNoqoOCtO6
— Washington Commanders (@Commanders) January 8, 2023
A special teamet fővárosi oldalon sem lehet megdicsérni, hiszen Joey Slye kihagyott két mezőnygólt és egy extra pontot másfél negyed alatt.
Nagyon rossz bemelegítő meccs volt ez a Cowboystól a playoffra, bár talán abban reménykedhetnek, hogy ha rossz a főpróba, akkor jó lesz az előadás, ráadásul tavaly parádés utolsó meccs után zúgtak ki a rájátszásban.
(katonadani)
Baltimore Ravens @ Cincinnati Bengals 16-27
Mindkét csapat számára volt némi tétje a mérkőzésnek a kiemeléseket figyelembe véve, de kvázi már a mérkőzés előtt eldőlt a párharc sorsa. A Ravensnél ugyanis nemcsak hogy Lamar Jackson, de Tyler Huntley sem tudta vállalni a játékot, így Anthony Brown kezdett a csapatban. Ráadásul kisebb sérüléssel küzdő Mark Andrews is JK Dobbins is kvázi pihenőt kapott, így a Baltimore szinte fegyvertelenül (Isaiah Likely és Sammy Watkins volt a csapat két legjobb skill játékosa, ugyanis agyrázkódás miatt Gus Edwards is kiesett) vágott neki a Super Bowl esélyes, motivált és szinte a legerősebb kezdőjével kiálló Bengals ellen.
That’s the Anthony Brown I remember watching in college… pic.twitter.com/7tnp0sdPrl
— Zach Reger (@zachreger18) January 8, 2023
Az előzmények után nem volt meglepő, hogy a Bengals agyondominálta a Ravenst. Brown az első két passzából INT-t dobott a saját térfelén és mindkettőt TD-vel büntette meg a hazai csapat, emellett volt még Joe Burrow-éknak egy 17 playből álló mezőnygól drive-ja, illetve egy Anthony Brown fumble után a védelem is szerzett egy TD-t. Erre a Ravensnek egyetlen TD volt a válasza, az is csak egy roughing the passer büntetés miatt, így az első 30 perc után 27-7-re vezetett a Bengals.
A második félidő már csak formalitás volt, bár a Ravens védelmet így is meg lehet dicsérni, mert a hazaiak azért próbálkoztak, csak ennek ellenére egy mezőnygólt leszámítva semmit nem tudtak felmutatni. A turnoverek megpecsételték a Baltimore sorsát (még Sammy Watkinsnak is volt egy), de a defense összességében parádés volt: a Bengals mindössze 257 yardot termelt, a futójáték teljesen le volt lőve és Burrow-nak sem volt könnyű estéje. Ha nincs Anthony Brown, aki effektíve 21 ponttal segíti meg a Cincinnatit, akkor ez egy nagyon szórakoztató kis mérkőzés lehetett volna, ugyanis a labdaszerzéseket leszámítva azért a Bengals defense-nek csak sikerült 386 yardot benyelnie. Persze a becsületpontokat így is feltette a táblára a Ravens, ami dicséretes, de a rájátszásra már nagyon kellene egy Lamar, mert ez így konkrétan semmire nem lesz elég.
Burrow ➡️ Chase = TD 🔥🎯
Los Bengals quieren ganar la división de manera legitima y están al frente por 17 puntos#MundoNFL #RuleTheJungle pic.twitter.com/sFWDLIDeuu— Mundo NFL (@MundoNFL) January 8, 2023
A Bengals és úgy általában az NFL szempontjából pozitívum, hogy így most már nem kell hülye pénzfeldobással eldönteni, hogy egy esetleges Ravens-Bengals PO-meccsen ki játsszon hazai pályán (ezért ünnepelt egy pénzfeldobással Joe Mixon a TD-je után). Ugyanakkor Alex Cappa jó eséllyel kidőlt a támadófalból és Tee Higgins is benyelt egy nagy ütést, bár ő legalább vissza tudott később térni a pályára.
A két csapat vasárnap ismét egymás ellen lép majd pályára a wild card körben, meglátjuk a Hollóknál ki fog irányítani.
(renningan)
Los Angeles Chargers @ Denver Broncos 28-31
A Chargersnek a Ravens vereségével teljesen tét nélkülivé vált találkozó így mindenki arra számított, hogy Brandon Staley, aki eddig soha nem játszatta a kezdőket az előszezonban, most ugyanezt teszi a szezonzárón. De nem, ő szinte végig a pályán tartotta a kezdőket, ami két okból is problémás lett: egyrészt még így sem sikerült nyerni, másrészt Joey Bosa és Mike Williams is összeszedett egy sérülést (az elkapó sérülése tűnt komolyabbnak, akár ki is hagyhatja a wild card kört).
Nem indult egyébként rosszul a meccs a vendégeknek, az első három támadásból két TD is született. Csakhogy Russell Wilson ezúttal a régi fényét idézte és könyörtelenül kihasználta a Chargers elrontott coverage-eit, és több ütésváltás után végül 17-17-es állásnál mehettek szünetre a csapatok. A második félidőben aztán Wilson ismét vezetett egy TD-drive-ot és még az is belefért, hogy egyszer eladja a labdát – az utolsó 30 percben egy pillanatra sem vezetett a Chargers, pedig Justin Herbertet csak 10 perccel a meccs vége előtt, igaz akkor már 31-20-as hátrányban cserélte le Staley. A helyére Chase Daniel állt be, aki egy elejtett punt után még dobott egy TD-t, de ennél többre már nem futotta, a Broncos pedig szépen lepörgette az utolsó perceket.
#Chargers WR Mike Williams has not returned after suffering a back injury on this play
Full analysis and chances to return for next week’s Wild Card matchup ⏩https://t.co/fgr2bzK7VH pic.twitter.com/UJ4WlLHNcT
— Sports Injury Central (@SICscore) January 8, 2023
Herbert szokás szerint jó volt, 273 yardot és két TD-t passzolt INT nélkül, ráadásul most még a fal kifejezetten jó volt előtte, legalábbis pass protectionben. Futáshoz már megint nem nagyon sikerült blokkolni, Austin Ekelerék mindössze 2,7 yardos átlaggal szaladgáltak. Viszont legalább Keenan Allen lehozott egy jó meccset két elkapott TD-vel, már csak az kellene, hogy Williams is bevethető legyen.
A védelem viszont egy rémálom volt. A Broncos 205 yardot szerzett a földön, Wilsonnak pedig ugyan csak 13 jó passza volt 24 kísérletből, de ebből három is 50 yardos lett, így a 283 yardja mellé három TD és csupán egy INT társult. Idén szerzett először 30+ pont fölött a Denver, ami rendben lenne, ha a Chargers nem úgy jött volna ki a pályára, mint aki az életéért küzd, de ez így nagyon rosszul nézett ki. Ha Wilson megbünteti ezeket a pocsék coverage-eket, akkor mit fog tenni Mahomes, Allen vagy Burrow?
Probably Russell Wilson’s best throw all season pic.twitter.com/AkAfCwYsAE
— Denver Broncos 365 (@DailyBroncos) January 8, 2023
A Broncosnak ha mást nem is, de legalább sikerült szépen lezárni ezt a borzalmas idényt. Wilson összességében rendben volt, a futójáték hasított, Jerry Jeudy 154 yardot szerzett és még a támadófal is vállalhatónak tűnt. Ha ezt sikerülne stabilan hozni, akkor a top védelemmel és egy jó főedzővel azért nem lenne lehetetlen a rájátszás jövőre, bár egyelőre azért szkeptikus vagyok azzal, hogy ez mennyire lesz fenntartható. A védelem már annyira nem tűnt jónak, kicsit mintha elfáradt volna az egység a szezon második felére, de két turnoverrel azért sikerült némiképp kozmetikázni a benyelt 21 pontot, plusz legalább a futás elleni védekezés jól működött.
(renningan)
Legfrissebb cikkeink
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
- Az Eagles kivágta Devin White-ot
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Kopi3.14 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Szóval akkor Wilson csak azért tudott jó lenni mert az ellen D-je pocsék volt?