Connect with us

Szabadügynök

9 csapat, amely csendes lesz a piacon

Robogunk a szabadügynökpiac felé és sok csapat reménykedhet abban, hogy alaposan megerősíti majd a keretét, több nagy igazolást is végrehajt majd és szebb lesz a jövő. Vannak viszont olyan franchise-ok, ahol csendes lesz a holtszezon, legalábbis az a része, ahol igazolni lehet. Most róluk beszélünk bővebben. 

Elsősorban azok a csapatok kerültek ide, amelyeknek nem igazán lesz pénze és mozgástere az igazolásokra, ugyanis azzal kell foglalkozniuk, hogy egyáltalán beférjenek a sapka alá a piac nyitására, nem azzal, hogy hogyan költhetik el azt. De van olyan gárda is a listán, amely tavaly már kiköltekezte magát, vagy amelynek a saját lejáró szerződésű játékosaira kell fókuszálnia.

New Orleans Saints

A Saints 58 millióval lépte túl a fizetési plafont a hét kezdetén, szóval van dolga bőven a gárdának. A korábbi átalakítások miatt kivágásokban nem igazán lehet gondolkodni, 15-20 milliót sem lehet spórolni ilyen lépésekkel, ezek csak marginális döntések lennének. Szóval ismét muszáj lesz átalakítani, nincs más választás. Most összeszedtem minden potenciális lépést, ami szemmel látható összeget hozhat a konyhára:

*Hét eleji állapot, azóta McCoy, Ramczyk és Mathieu szerződésének átalakítása meg is történt

A bő 25 millió cap space az egész végén nem mutat annyira rosszul, de tegyük hozzá, hogy ezek nem mindegyike lenne jó lépés. Átalakítani olyan játékosok szerződését érdemes, akikkel még hosszú távon számolsz. A 34 éves Cameron Jordan és Demario Davis nem tartozik már ebbe a kategóriába, a 30 éves Tyrann Mathieu sem mai csirke már, Kamara is öregszik futókhoz képest és eltiltás is várhat rá, Andrus Peat pedig sosem volt jó játékos, mégis minden évben tolják el a fizetését és adnak hozzá a jövőbeli terhekhez.

Ez a keret öreg és teljesen középszerű most is, ráadásul esélytelenek ennek megváltoztatására, annyira mélyen vannak már a kakiban. De nincs más választásuk, tovább kell nyomni a gázt. Ehhez viszont kellene egy irányító, akire el is fog menni a felszabadított összeg egy nagyobb része, tehát további igazolásokra nem lesz már helyük. Illetve valamennyi lesz, valamit úgyis összeokoskodnak majd (a fentieknél egyébként void évekkel még többet fel lehet szabadítani, szóval ezt még ki is lehet tolni kicsit), de így is elengedhetnek olyan sokat játszó védőket, mint Marcus Davenport, David Onyemata vagy PJ Williams.

A piacról sok mozgást nem várhatunk a Saintstől, nekik a piac előtt lesznek mozgalmas heteik az átalakításokkal.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Tampa Bay Buccaneers

A Buccaneers is hasonló hajóban evez, mint a Saints, és itt talán még rosszabb a helyzet. A szükségesen felszabadítandó $58 millió mellé ugyanis elég sok lejáró szerződésű játékosa van a gárdának. A védelemben 16-an játszottak legalább 400 snapet idén, közülük 10-en szabadügynökök lesznek. Tehát nem elég, hogy a leginkább negatívban vannak jelenleg pénzügyileg, de sok játékos távozása is előrevetíthető, ami a Saintsnél legalább nem áll fenn.

Első lépésként a deficitet valahogy így tudnák eltüntetni:

Ez a maximum, amit ki tudnak sajtolni, illetve ha Devin White-ot elcserélik, akkor az kicsit többet hoz a konyhára, és akár még több void éveket is lehet hozzátenni az átalakításokhoz, de egyelőre számoljunk ezzel, főleg hogy egyáltalán nem is biztos, hogy mindegyik lépést ésszerű megtenni.

A helyzet tehát hasonló a Saintshez, a keret öreg, és ugyan a New Orleansnál azért még jobb volt idén, de sok a lejáró szerződésű játékos. A két legnagyobb név a linebacker Lavonte David és a cornerback Jamel Dean, de hasznos kiegészítő szerepe volt sokaknak még a védelemben: Mike Edwards, Akiem Hicks, William Gholston, Logan Ryan, Sean Murphy-Bunting, Rakeem Nunez-Roches, Keanu Neal. Egyesével egyáltalán nem nagy veszteségek, de tömeges távozásokkal azért nagy visszaesés várható a Bucs védelmében, és valahogy fel kell tölteni a rostert fiatalabbakkal.

Ahogy a Saintsnél, úgy itt sem igazán lehet egy rebuildbe kezdeni egyelőre, tehát valószínűleg tovább nyomják majd a gázt és tőlük is újra várható egy középszerű szezon – persze Tampában kevésbé kesereghetnek, hiszen a Super Bowlt megnyerték, ez csak annak az ára. A Bucsnál is elsősorban a piac nyitása előtt lesz nagy aktivitás, utána nagy dolgokat nem várhatunk a csapattól. Pár igazolás persze belefér, de egyik gárdának sincs irányítója, így erre is megoldást kell találni, ami máris elvihet egy szemmel láthatóbb összeget a felszabadított helyből.

Philadelphia Eagles

Az Eaglesnél kicsit más a helyzet, mint az előbbi két delikvensnél. Az Eagles jelenleg nincs negatívban a sapkát figyelembe véve, azonban itt nagy felszabadításokról sem beszélhetünk, jóval kisebb a mozgástér – ellenben jóval magasabbról indulva. Kivágásokkal a Sasoknál egyáltalán nem számolhatunk, úgy vannak kialakítva a szerződések, meg senki sem érdemel ilyen sorsot igazából. Ellenben átalakítás sem várható sok, hiszen csak Lane Johnson és Darius Slay kontraktusának mókolásával lehet felszabadítani nagyobb összeget – ami közel 23 milliót eredményez majd egyébként. Sok pénze tehát az Eaglesnek sem lesz, ráadásul ami lesz, azt is mind a saját lejáró szerződésű játékosai megtartására fogja költeni Howie Roseman general manager.

Lejár ugyanis a szerződése a fontos kezdők közül az alábbiaknak:

  • Isaac Seumalo, G
  • Miles Sanders, RB
  • James Bradberry, CB
  • Javon Hargrave, DT
  • CJ Gardner-Johnson, S
  • TJ Edwards, LB
  • Marcus Epps, S
  • Kyzir White, LB
  • Fletcher Cox, DT

Ők mind legalább 57%-ban pályán voltak idén, és egyikük sincs szerződés alatt 2023-ra. Többüket is el fogja engedni az Eagles, visszaigazolni tippre Gardner-Johnson, Hargrave és Edwards lehet prioritás, bár utóbbi helyére pályázik a tavalyi harmadik körös Nakobe Dean, így csak csapatbarát szerződés esetén gondolnám, hogy maradna. Mindenesetre külső játékosok felé nem fog nézni idén az Eagles, minden elkölthető pénzt visszaigazolásokra fogják költeni, illetve a Hurts-hosszabbításra. Maga Roseman is elmondta, hogy jövőre több kompenzációs pickkel is számol majd.

Az Eagles minden bizonnyal még a Saints-Buccaneers kettősnél is kevésbé lesz aktív a piacon, külső érkező talán nem is fog jönni, vagy csak veteránminimum közeli összegért.

Green Bay Packers

Bármi is lesz Aaron Rodgers sorsa, a Packers nincs olyan pénzügyi helyzetben, hogy idén aktív legyen a piacon. A konkrét lépéseket addig nehéz megjósolni, amíg ki nem derül mi lesz Rodgersszel, hiszen ettől függően lehetnek agresszívek átalakításokkal, vagy épp kezdhetnek egy újjáépítésbe, a két forgatókönyv pedig merőben más lépéseket igényel.

Ha marad Rodgers, akkor át kell alakítani David Bakhtiari, Jaire Alexander és akár Preston Smith vagy Kenny Clark szerződését (így lenne olyan 25 millió a sapka alatt, és egy Rashan Gary hosszabbítással át lehet lépni a 30 milliót), nem szabad kivágni kvázi senkit, vissza kell igazolni Allen Lazardot meg Marcedes Lewist (Rodgers haverjait) és akkor még belefér pár kisebb igazolás, de nem sok.

Ha Rodgers megy, akkor másik úton kell elindulni és meg lehet hozni akár olyan döntéseket is, hogy kirúgják Bakhtiarit, Jonest, Smith-t vagy Clarkot. Ezekkel 2023-ra azért olyan rengeteget nem spórolnak de 2024-re megtisztítják kicsit a sapkát és akkor bele lehet kezdeni egy új korszakba fiatalabb helyettesekkel.

Érdekes holtszezon elé néz a Packers, de ez nem a külső érkezőkről fog szólni.

Carolina Panthers

A Panthers is érdekes helyzetben van, hiszen a legtöbb esetben egy új főedző érkezése nagy változásokkal jár. De nem Carolinában. A keret alapvetően nem néz ki rosszul, és sok mozgástér sincs azért a sapkában. Néhány kisebb kivágást lehet eszközölni (Laviska Shenault, Ian Thomas, Damien Wilson, Marquis Hayes, Pat Elflein), de együttesen nem jelent ez 15 milliót úgy, hogy mínusz 13 millióról indulnak neki a holtszezonnak. Feltételezem, hogy DJ Moore és Taylor Moton szerződését átalakítják, mint sarokkövei a csapatnak, esetleg Austin Corbettét is, így 30 millió körüli cap space-ig el tudnak jutni, plusz egy Brian Burns hosszabbítással már a 40 milliót is átléphetik, ha sietnek vele.

Ez már nem rossz és kicsit több is, mint a fenti gárdáknak, de itt is szükség lesz irányítóra – valószínűleg egy átmeneti megoldásra, amíg a drafton fel nem cserélnek valakiért, de erre is kell a pénz. Ráadásul a Panthersnek nincsenek rendkívül fontos szabadügynökei, szóval pár erősítésre azért lesz lehetősége az új stábnak, de nagybevásárlásra ne számítsunk.

Ahol nincs szükség nagy erősítésekre: 49ers és Bills

A 49ers már most befér a fizetési plafon alá, ami jó hír. Kivágni nem nagyon lehet senkit, de átalakítani azért igen. Ezzel akár 40-50 millióig is elmehet a gárda, de nem hiszem, hogy ez prioritás lenne, és mivel alig van lyuk a rosteren, így nem gondolom ennek szükségességét, ezáltal sok igazolást sem.

A Bills negatívban van 16 millióval és kivágásokkal ők sem tudnak sokat haladni, de átalakításokkal azért 25-30 millióig el tudnak jutni. Így néhány igazolás belefér, de a Bills rostere is elég jól néz ki összességében, így nagy átalakításokra nem lesz szükség.

Akik tavaly kiköltekezték magukat: Chargers és Jaguars

A Chargers tavaly kiköltekezte magát, így idén vissza fog venni. Mínusz 20 millióról indulnak, így egy Keenan Allen vagy Khalil Mack kivágás benne van a pakliban (Matt Feiler mellett), de átalakításokkal is megoldhatják a helyzetet. Sok foltozás nem kell a keretnek egyébként, egy-két helyen még lehet és kell erősíteni, de a tavalyi után idén nem róluk fog szólni a piac nagyobbnál nagyobb igazolásokkal.

Ahogy a Chargers, úgy a Jaguars is kiköltekezte magát tavaly, így most vissza fog venni. Shaquill Griffin és Roy Robertson-Harris menesztésével gyorsan visszatérnek majd plafon alá, néhány átalakítással pedig lesz azért valamennyi pénz költekezni, de a megszokottakkal ellentétben most nem számítok nagybevásárlásra a csapattól. Nincs is nagyon miből a tavalyi után, el is indult egy fejlődés végre, és az utóbbi évek rosszabb szerződéseit majd csak jövőre tudják jobban kipucolni, hogy aztán majd újra nekivágjanak egy erősítésnek, lehetőleg a franchise jobb helyzete és Lawrence miatt már jobb szerződésekkel.

Plusz egyként akár a Miami Dolphinst is besorolhatjuk ebbe a csoportba egyébként.

[/ppp_patron_only]

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2023-02-25 18:59

Szerintem a Vasas se lesz túl aktív, szokásához híven.

ThySoul
ThySoul
2023-02-25 11:31

Billshez mondjuk kéne egy kezdő G, RT, WR2, LB, Edge, meg 1,de inkább 2 safety :D

Fetyke
Fetyke
2023-02-25 08:13

Attól félek Dani, hogy a vikingeket kihagytad a felsorolásból…

katonadani
Reply to  Fetyke
2023-02-26 06:35

gondolkodtam h felkerüljenek, de nem tudtam eldönteni, hogy mit terveztek a nagyobb nevű, de már kivágható játékosokkal. Lehet amellett is érvelni h ki kell vágni őket, és akkor nem lesz csendes a piacotok. Ha maradnak, akkor az lesz.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Fetyke
2023-02-26 06:36

Most vagy a szezonban parádézunk, vagy a szabadügynök piacon. Aztán még a drafton is? Mindent nem lehet egyszerre.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x