A Colts tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy Shane Steichent nevezte ki főedzőnek, egy sajtótájékoztató keretein belül pedig már be is mutatták az újságíróknak, ahol a general manager Chris Ballard és a tulajdonos Jim Irsay is nyilatkozott. A csapatnak ugyebár nem sok szerencséje volt az irányítókkal Andrew Luck váratlan visszavonulás óta – négy év alatt hét kezdőjük volt –, így ez értelemszerűen kardinális kérdés lesz a holtszezon folyamán. Irsay pedig lehet, hogy lelőtte a Colts terveit.
Az utóbbi időben inkább a veteránokat próbálgatta a csapat, a legtöbbek várakozása viszont az volt idén, hogy az 1/4-es cetlivel vagy onnan felcserélve most a draftot preferálja majd a franchise. És ez derült ki Irsay szavaiból is, aki elejtett egy megjegyzést, amikor Steichent méltatta: “tudva, hogy egy fiatal irányítót kell találni és fejleszteni”.
Steichen dolgozott már az újonc Justin Herberttel és a másodéves Jalen Hurtsszel, és mindkettejükkel kiváló munkát végzett, így érthető, ha közrejátszott a kinevezésében, hogy a draftról akarnak hozni valakit, akit a reményeik szerint Steichen ki tud majd nevelni sztárirányítóvá.
Erre a megjegyzésre egyébként Ballard felkapta a fejét és úgy tűnt, nem tetszett neki, hiszen így nehezebb lesz majd tárgyalnia mondjuk a Bearsszel az 1/1-es pick megszerzéséről. Úgy meg főleg, hogy Irsay még egy megjegyzést elejtett: “Az Alabama srác nem néz ki rosszul, ennyit mondhatok.”
Bryce Youngról van szó, aki a legtöbbek szerint a legjobb irányító a classban – egy gyengesége van, hogy alacsony és nagyon vékony. Érte lehet fel kell cserélni, méghozzá az 1/1-ig, hiszen 1/2-n a Texans is várhatóan irányítót akar, még ha egyelőre nem is tudni, hogy kicsodát. Két jelölt van még egyébként, Will Levis a Kentuckyról és CJ Stroud az Ohio State-ről.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
De az is lehet, hogy azért mondta ezt, hogy a Texans inkább Youngot vigye ki, így nem kell feltradelniük és 1/4-en elhozhatják Stroudot. Szerintem Stroud még jobb is, mint Young.
“egy gyengesége van, hogy alacsony és nagyon vékony.”
Ezt miből számolta ki?
Ha az Irsai Oli nem mondta volna amit, azért ezek az elképzelések a Colts terveiről más fejében is megfordulhatnak, sokat rontott ezzel?
Mondanám hogy smokescreen, de egyrészt Irsayről van szó, másrészt korábban pont a többi irányítót magasztalták fel. Bryce Youngért bizony fel kell jönni mert nem fog 4-ig le csúszni.
Irsay, szokás szerint, nem tud lakatot tenni a szájára :)