A Sas leszáll – Az Eagles Super Bowljai

Most vasárnap történelme során negyedik alkalommal fog pályára lépni az Eagles a Super Bowlon. A négy még nem számít nagy számnak, több másik csapat is elért már legalább ennyi döntő részvételt. Az Eagles négy Super Bowlja azonban azért különleges, mert ezt négy különböző edzővel és négy különböző irányítóval érte el.

Az első generáció – A Vermeil-Jaworski páros

Az Eagles 1960-ban legyőzte a Vince Lombardi vezette Packerst az NFL döntőjében, megszerezve ezzel a bajnoki trófeát (de ugyebár itt még nem volt Super Bowl). Ez a győzelem azonban egy korszak végét is jelentette Philadelphiában, a csapat több veteránja is befejezte a pályafutását. Ezzel pedig elindult egy közel két évtizedes böjt, amikor nemhogy a bajnoki cím, de még a rájátszás is elérhetetlennek tűnt.

Számos kudarc és vezetőedző csere után 1976-ban a csapathoz érkezett Dick Vermeil, aki korábban a UCLA egyetemi csapat edzője volt. Vermeil mindig is abban hitt, hogy ha valamit el akar érni az ember, akkor ahhoz kemény munka szükséges. Ezt a mentalitását tükrözte az edzésterve is, ami olyan kemény volt, hogy a legtapasztaltabb veteránok is alig bírták teljesíteni. Többen is kihullottak, mert nem bírták az iramot, akik azonban megmaradtak, és végigcsinálták Vermeil edzéseit, azok idővel a liga legjobbjai lettek. Így emelkedett ki a teljes névtelenségből az irányító Ron Jaworski is, aki korábban a Ramsben csak csereként látott néha pályát.

Jaworski kedvenc célpontja a 203 cm magas elkapó Harold Carmichael volt, aki ellen az ellenfél alacsony védői tehetetlenek voltak. A passzjáték mellett Vermeil a futójátékot is feltámasztotta Wilbert Montgomery révén, aki egymás után döntötte a franchise rekordokat. Ezen három alappilléren felépült egy megállíthatatlan Eagles offense, ami 1980-ban letarolta a ligát. Ebben az évben a csapat első 12 meccséből 11-et megnyert, majd 12-4-es mérleggel megnyerte a csoportját.

A rájátszásban a Vikingst 31-16-ra legyőzték, majd az NFC döntőben érkezett az ősrivális Cowboys. A várt gigászi összecsapás azonban elmaradt, az Eagles könnyedén legyőzte 20-7-re ellenfelét, és bejutott a Super Bowlba. Mivel ez volt a franchise első Super Bowlja, ezért Vermeil a szokásosnál is keményebb edzéseket tartott, ami azonban az ellenkező hatást váltotta ki. A meccsen az Eagles egy elfáradt csapat benyomását keltette, és hibát hibára halmoztak a játékosok. Jaworski például a legelső megmozdulásával eladta a labdát. Az ellenfél Raiders könnyedén nyert 27-10-re, és a mágikus szezon csúnya véget ért.

A vereség rajta hagyta a nyomát a csapaton. Vermeil soha nem tudta feldolgozni ezt a kudarcot, és a játékosok sem. A következő évben még ugyan sikerült megnyerni a csoportot, de már a Wild Card körben kihullottak az esélytelennek kikiáltott Giants ellen. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, a csoda véget ért. Ez a csapat többé nem tudott a Super Bowl közelébe jutni.

A második generáció – A Reid-McNabb páros

A szurkolóknak újabb két évtizedet kellett várniuk egy bajnokesélyes csapat kiépülésére, igaz ezúttal legalább a playoff gyakrabban összejött. 1998-ban azonban a franchise elérte a mélypontot egy 3-13-as szerepléssel, amivel az 1/2-es pick büszke birtokosai lettek. A tulajdonos Jeffrey Lurie mindenkit kirúgott, és új alapokon kezdte felépíteni a csapatot. Első lépésként mindjárt egy meglepő bejelentést tett, kinevezte Andy Reidet vezetőedzőnek. Ez azért számított meglepetésnek, mert bár Reid a Packersnél QB coachként Brett Favre-ból szupersztárt csinált, de nem volt semmilyen koordinátori vagy egyéb edzői tapasztalata.

Reid első feladata az volt, hogy eldöntse, kit szeretne az 1/2-es pickkel kihúzni. A franchise és a szurkolók a futó Ricky Williamst akarták, Reid azonban másként döntött. Ő az irányító Donovan McNabbet húzta ki, ezt a döntést a szurkolók hangos fújolással értékeltek. Nem indult könnyen Reid és McNabb karrierje, de hamar elhallgattattak minden kétkedőt. McNabb rövid időn belül a közönség kedvence lett, akik imádták a játékstílusát. Az irányítónak hamar a névjegyei lettek az olyan játékok, ahol fel-alá kezd el futkározni a line of scrimmage mögött, elkerülve minden védőt, majd futtából kioszt egy jó passzt. Ezzel az őrületbe tudta kergetni az ellenfél védőit, a szurkolók pedig imádták.

A Reid-McNabb páros gyorsan bajnokesélyes csapatot csinált az Eaglesből, de az utolsó lépést nem tudták megtenni. 2001-03 között mindhárom évben NFC döntőt játszott a csapat, és mindhármat elbukták. Az első Rams elleni vereség még pozitív volt, ott a liga akkori legjobb csapata ellen sikerült tisztesen helyt állni. De a Bucs és a Panthers ellen már hazai pályán favoritként kaptak ki. Mindkét meccsen az offense teljes csődöt mondott, aminek egy egyértelmű oka volt. A minőségi WR1 hiánya. Ugyan az Eagles rendelkezett jó második és harmadik számú elkapókkal, akiket McNabb meg tudott játszani, de igazi playmakere nem volt a csapatnak, és ez a két konferenciadöntőn meglátszott. Minél előbb szerezni kellett tehát egy valódi WR1-et, és az Eagles meg is találta a legjobbat: Terrell Owenst.

Owens érkezése hatalmas lendületet adott a támadósornak. A 2004-es évben az Eagles offense megállíthatatlan lett, és McNabb karrierje legjobb szezonját futotta. Folyamatosan Owenst kereste, aki 1200 yarddal és 14 TD-vel hálálta meg a bizalmat. Az elkapó azonban 2 meccsel az alapszakasz vége előtt eltörte a lábát, így bár 13-3-mal az Eagles az NFC legjobbja volt, mégis lehetett aggódni egy újabb konferenciadöntő elvesztése miatt. Ezúttal azonban sikerült megugrani az utolsó akadályt, a Falcons semmit nem tudott csinálni a meccsen (nagyrészt a szintén feljavuló védelemnek köszönhetően), és 27-10-re nyerve sikerült bejutni a Super Bowlba.

A Patriots elleni döntőn összedrótozva ugyan, de már Owens is játszott, aki meg is tette a maga részét, és 9 elkapásból 122 yardot szerzett. Az Eagles azonban így is kikapott 24-21-re és Owens ezért nyilvánosan McNabbet hibáztatta (aki 3 INT-et is dobott). Ezzel megromlott a kapcsolat Owens és az irányító (valamint a csapat) között, és 2005-ben maga Andy Reid tiltotta el szezon közben az elkapót a viselkedése miatt. Innen már nem volt visszaút, és a szezon végén ki is vágták az elkapót.

Owens nélkül az Eagles offense már nem volt ugyanaz. Noha továbbra is sikerült tűz közelben maradni, de mindig érkezett valaki jobb. A Reid-McNabb párosnak az utolsó dobása a 2008-as év volt, amikor kisebb meglepetésre sikerült egy újabb NFC döntős szereplést kiharcolni, de ott is kikaptak a Cardinalstól. Ezután McNabb kiöregedett, és bár Reid még kapott pár évet, de a katasztrófális 2012-es szezon után már nem volt maradása. Az edző, aki a legszebb éveket adta Philadelphiának, végül dicstelenül távozott.

A harmadik generáció – A Pederson-Wentz-Foles hármas

Erre a történetre valószínűleg mindenki emlékszik, hiszen alig pár éve esett meg. Az Eagles 2016-ban egy váratlan bejelentést tett, mikor leigazolta Doug Pedersont, aki pont Andy Reid alól érkezett. Pederson mindjárt kapott is magának egy irányító tehetséget Carson Wentz személyében, akit szintén az 1/2-es pickkel húztak ki a drafton.

A Pederson-Wentz duó a második évében robbantott, és a liga egyik legjobb támadósora lett, ami kiegészült az egyik legjobb védelemmel is. 13-3-mal könnyedén nyerte a csoportot és a konferenciát is, viszont a playoffra elvesztette a csapat az addig MVP formában játszó Wentzet. Az irányítója nélkül senki nem fogadott volna az Eaglesre, de a helyére beálló Nick Foles mindenkit elkápráztatott. Az NFC döntőn simán szétszedte a Vikings elit védelmét, majd a Super Bowlon a Patriotsét is.

Foles ellen ezen a két meccsen mindenki tehetetlen volt, és hiába passzolt a döntőn Tom Brady 505 yardot és 3 TD-t, hiába csinált a Patriots 33 pontot, ez sem volt elég. Foles és az Eagles többet tudott, így végül 41-33-ra sikerült nyerni, és elhódítani a Lombardi trófeát.

Ez a dicsőség azonban rövid életűnek bizonyult. Sem Wentz, sem Foles, de még Pederson sem tudta megismételni a sikert, és mindhárman gyorsan távoztak a csapattól, helyet adva a negyedik generációnak.

A mostani Sirianni-Hurts duótól senki nem várt előzetesen Super Bowlt. Hurts draftolását senki nem értette 2020-ban, és Sirianni kinevezését sem egy évvel később. Idén azonban minden kétkedőre rácáfoltak, és könnyedén jutottak be a Super Bowlba. Ott pedig egy az Eagles szurkolók számára régi ismerős várja őket: Andy Reid.