Hír

BREAKING: A Cardinals is az Eaglestől nevezett ki főedzőt!

Published on

Utolsóként az Arizona Cardinals is megtalálta főedzőjét, aki nem más mint a Philadelphia Eagles eddigi védőkoordinátora, Jonathan Gannon – írja Adam Schefter. Az Eagles így mindkét koordinátorát elveszti, ami a 2013-as Bengals óta nem fordult elő az NFL-ben – Super Bowlba jutó csapat esetében pedig az 1994-es 49ers óta.

A Cardinalsnál Gannon mellett a Bengals védőkoordinátor Lou Anarumo volt a másik esélyes, de végül a mai interjú után az Eagles DC-jét nevezték ki. Egy jó vezérről, motivátorról, tanárról van szó a 40 éves Gannon személyében, azonban top támadósorok és top irányítók ellen nem tudott a Philadelphiában töltött ideje alatt jó védelmet összerakni, túl passzív az alapfilozófiája és ahogy a Super Bowlon is láttuk, nagyon lassan képes változtatni a tervein. Persze az lehet, hogy a főedzői poszthoz az előbbi kvalitások fontosabbak.

Arizonában Kliff Kingsbury helyét veszi át egy 4-13-as idény után és az irányítón kívül egy teljes átalakítást kell végrehajtania, ugyanis nagyon kevés a minőségi és fiatal játékos a keretben – ráadásul még a kezdő irányító Kyler Murray-nek is ki kell hagynia a következő szezon elején, vagy akár felét is.

4 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group